1945 után a hivatalos kutatásirányítás csak elvétve vállalta fel a kapcsolattartást a külhoni magyar kutatókkal

Az MTA MTK Elnöki Bizottságának ez a negyedik, határon túlra kihelyezett ülése. Elnök úr, mi a célja ezen kihelyezett bizottsági üléseknek? A korábbi ülések hol és mikor zajlottak?

A kihelyezett ülések célja az, hogy a helybéliek minél pontosabb képet kapjanak a bizottság munkájáról, az Akadémia határon túli magyar tudományossággal kapcsolatos törekvéseiről, aktuális programjairól, a bizottság tagjai pedig a helyszínen tájékozódhassanak a régió helyzetéről, problémáiról, az ott folyó kutatásokról, s közvetlen eszmecsere alakulhasson ki a magyarországi és külhoni tudósok között. Az első kihelyezett ülés Nagyváradon volt megtartva 2001 tavaszán, majd egy évvel később a bizottság Csíkszeredán, az EMTE csíkszeredai campusán ülésezett. A múlt évben a határon túli magyar tudományosság jelenéről és jövőjéről a burgenlandi Alsóőrben és Bécsben folytattak eszmecserét az ausztriai magyarság tudományos életének képviselői bizottságunk tagjaival. Jövőre pedig terveink szerint Kárpátalján kerül sor a kihelyezett ülésre.

Mikor kezdődött a határon túli magyar tudományosság feltérképezése? Mik voltak a határon túli magyar kisebbségi tudományosság kutatásának az előzményei?

A magyarországi tudományos közösségben mindig is élt annak tudata, hogy a magyar tudományosság túlnyúlik az államhatárokon, hiszen számos magyar tudományos eredmény külföldön született. Kutatóink kapcsolatrendszere a rendszerváltás előtt is összekötötte tehát a határon túl és a Magyarországon dolgozó kutató közösségeket, de a kapcsolattartást 1945 után a hivatalos kutatásirányítás csak elvétve vállalhatta fel, a külhonban élő, de magukat magyarnak valló kollégákkal való együttműködésnek nem léteztek intézményes keretei. A magyarországi és a külhoni magyar tudományos élet közti kapcsolatépítés első mozzanatai mindössze két évtizedre nyúlnak vissza, amikor is az MTA Kutatásszervezési Intézetében az MTA Elnökségének megbízásából elkezdődött a határon túli magyar tudományosság feltérképezése, a külhoni kollégáknak a magyar tudományos életbe való bekapcsolása.

Ezt követte 1990-ben az akadémiai „külső tagság” jogintézményének a létrehozása a külföldön élő, nem magyar állampolgárságú, de magukat magyarnak is valló tudósok számára. Első alkalommal 34 külső tagot választott soraiba az MTA közgyűlése; ma a külső tagok száma 144. Egy évvel később, 1991-ben, Juhász Gyula, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, a Magyarságkutató Intézet igazgatója vezetésével létrejött egy albizottság, melynek feladata a határon kívüli magyar tudományosság koordinálása lett. Anyagi források ekkor még nem álltak rendelkezésre e célra, de a kérdés intézményesült kezelése kétségtelen előrelépést jelentett a megelőző, „búvópatakként” való jelenléthez képest. A határon túli magyar tudományos élet támogatását illetően újabb jelentős változás 1996-ban következett be, amikor Glatz Ferenc, az Akadémia akkori elnöke életre hívta a Magyar Tudományosság Külföldön elnevezésű Elnöki Bizottságot, melynek stratégiai céljaként lett megfogalmazva a külhoni, magukat magyarnak tartó kutatók, magyar tudományos műhelyek integrációja a magyarországi tudományos életbe, valamint a magyarországi és a külhoni magyar kutatók közötti kapcsolatok erősítése. E célok érdekében a bizottság először két programot hirdetett meg (a Kapcsolatok és Domus Hungarica Scientiarum et Artium programokat, amelyek az MTA külső tagjainak a magyarországi tudományos életben való részvételét hivatottak biztosítani, illetve ösztöndíjat biztosítanak a külhoni magyar szenior és junior kutatók magyarországi kutatómunkájához), amelyek később további két programmal bővültek (a Határon Túli Köztestület és a Kutatástámogatás programokkal).

Az elmúlt évtizedben a Kárpát-medencében kisebbségi sorban élő magyarság lélekszáma több százezer fővel csökkent? Ön miként értékeli ennek tükrében a határon túli magyar kisebbség tudományos munkásságát, eredményeit?

A magyarság fogyása nagyon kedvezőtlen folyamat, de e népmozgalmi adatoknak a tudományosságra gyakorolt komoly hatása napjainkban még nem érzékelhető, viszont 2–3 évtized múlva a helyzet más lesz, a születések alacsony számának a tudományos életre gyakorolt negatív hatása biztosan meg fog mutatkozni.

A korszerű kutatásnak elengedhetetlen feltétele a nemzetközi együttműködés biztosítása. Ön miként látja a magyarországi és a határon túli magyar kutatók együttműködését?

A magyar tudományosság hálózatának kiépítése az elkövetkező évek talán egyik legfontosabb feladata lesz a magyar tudományos életben szereplők számára, mint ahogy az egyetemi és kutatói hálózatok építése alapprioritásként szerepel az Európai Unió felsőoktatási és kutatási politikájában is. A jövő tehát nem az elszigetelődött intézményeké, hanem a partnerségben álló kutatási hálózatoké, amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást. Örömmel tölt el, hogy a szlovákiai magyar és a magyarországi tudományos élet képviselői közt a partnerségi együttműködés nagyon jó (mint ahogy azt ez a kihelyezett ülés is bizonyítja), azonban meg kell említenem, hogy ugyanez már nem mondható el a két ország felsőoktatási intézményei közti együttműködésről, a kutatók mobilitásáról. Ott még rengeteg a tennivaló a hálózatépítés terén.

Ön hogyan értékeli a szlovákiai magyar tudományosság szerepét a magyar, illetve az egyetemes tudományosságban?

A szlovákiai magyar kisebbségi társadalom nagyon sok eredményes kutatást tudhat a magáénak, sokoldalú, többfókuszú tudományos intézményi hálózattal rendelkezik. A több mint egy tucat tudományos műhely közt kiemelném a Fórum Kisebbségkutató Intézetet Somorján, a Gramma Nyelvi Irodát Dunaszerdahelyen, a magyar nyelv és irodalom tanszékeket Pozsonyban és Nyitrán. A szlovákiai magyar tudományosság a gazdagságával számottevően járul hozzá a magyar és az egyetemes tudományossághoz.

Az Ön véleménye szerint Szlovákia EU-tagsága kiválthat-e egyfajta „agyelszívást” a szlovákiai magyar tudományos társadalom körében?

Szerintem napjainkban, Szlovákia uniós csatlakozását követően az „agyelszívás” fogalom klasszikus jelentésében nem fenyegeti a szlovákiai magyar tudományosságot. A fentiekben utaltam már rá, hogy a kutatói mobilitás a jövő tudományosságának a természetes velejárója lesz, a tudományos dolgozóknak a világban való vándorlása a tudományosság kísérőfolyamatának számít majd. Egy dolog a lényeges: hogy ha a magyar kutató külföldre megy dolgozni, akkor annak a kapcsolatai a magyarsággal, a magyar kutatói társadalommal ne szakadjanak meg, éljen az bárhol is a világban, időközönként látogasson haza, oda, ahonnan elindult. Az „agyelszívás”-t úgy kell értelmezni, hogy a tudományosság vándorló magyar képviselői csak öregbítik az itteni tudományosság hírnevét, nyereségként kell rá tekinteni.

Elnök úr, Ön elismert fizikus, többek közt az Academia Europea tagja, valamint a Smithsonian Astrophysical Observatoryban Önről nevezték el a (5694)3051P-L kisbolygót. Mi késztette Önt a magyar tudományosság vizsgálatára?

Ennek voltak belső és külső indítékai egyaránt. Az előbbi alatt azt értem, hogy a szüleim nem a mai Magyarország határain belül születtek (az édesanyám Munkácson, az édesapám Kőhalomsebesen), az utóbbi alatt pedig azt, hogy a kutatói pályám legelejétől számtalanszor hozott össze a sors határon túli magyar fizikus kollégákkal.