Út menti haláljelek – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Kérlek segíts az új filmünk elkészítésében! Támogasd Te is! »

Út menti haláljelek

Út menti haláljelek

Nem szlovákiai magyar jelenségről van szó, hiszen Európa-szerte találkozunk vele, s elsősorban a német nyelvterületen, jóval mélyebb gyökerei és hagyományai vannak

A Fórum Társadalomtudományi Intézet 1997 őszén létrehozott komáromi székhelyű Etnológiai Központja egyebek között célul tűzte ki a szokásváltozások vizsgálatát is.
Mivel erre a területre a kutatók idáig nem fordítottak kellő figyelmet, a néprajzi kutatások alatt a közhiedelem nálunk elsősorban az archaizmusok kutatását értette. Ezenfelül az eddigi kutatásokat általában az etnocentrikus szemléletmód is jellemezte, annak ellenére, hogy a szlovákiai magyar tájakat nem tekinthetjük (s a múltban sem tekinthettük) homogén területnek, amelyet érintetlenül hagyott volna a magyarokkal együtt élő más nemzetiségek kultúrájának hatása és fordítva. A 19. századi gyökerű romantikus szemléletmód miatt számos új keletű néprajzi jelenség kutatása maradt figyelmen kívül. A Fórum Intézet által most megkezdett, a szlovákiai magyarok kultúrájában az elmúlt 15 esztendő alatt bekövetkezett változásokat feltáró nagyszabású kutatási program keretében az Etnológiai Központ többek között a fenti hiányosságok pótlását is célul tűzte. Ennek a projektumnak a része egy olyan dokumentáció is, amely nálunk elsősorban a 20. század második felében terjedő szokás, az út menti haláljelek állítását hivatott feltérképezni. A közúti balesetek száma ugyanis a ’90-es években megemelkedett, ami elsősorban annak tudható be, hogy ekkor nagyon sok nyugati márkájú személygépkocsi került az országba, amelyekkel sokkal nagyobb sebességet lehet elérni, mint az addig országútjainkon közlekedő gépkocsikkal. A kábítószer fogyasztása a diszkókban szintén hozzájárult a baleseti statisztika romlásához, megszaporodott az ún. diszkóbalesetek száma. Arra is van példa (a Párkány-Érsekújvár útvonal Perbete felé leágazó kereszteződésnél), hogy egy család tragédiáját egy vezetés közben mobilján beszélgető gépkocsivezető okozta. Ezeknek is betudható, hogy a haláljelek száma térségünkben is megnövekedett. Az Etnológiai Központ szóban forgó dokumentációjának alapját az a több tucatnyi fénykép- és dokumentumanyag képezi, amelyet e sorok írója 1997-ig magánemberként gyűjtött össze. Azóta számos dokumentummal bővült az anyag. Az 1998-ban a csehországi Teplán rendezett Nemzetközi Kisemlékkutató Konferencián mutattuk be eddigi kutatásaink eredményeit, tapasztalatait.

Mik is valójában a haláljelek?

A különböző közlekedési balesetek színhelyén elhelyezett ideiglenes vagy állandó jelek, amelyek formája és jellege változatos. Ezekkel a különféle jelekkel a hozzátartozók, barátok azokat a helyeket jelölik meg, ahol közúti baleset következtében életét vesztette valaki. A Dél-Szlovákia közútjai mellett dokumentált jeleket anyaguk és formájuk alapján több csoportra oszthatjuk. A legegyszerűbb jelnek az minősül, amikor a halálos kimenetelű baleset színhelyét év közben semmi sem jelöli, viszont mindenszentek napján, esetleg a halál évfordulóján mécsest vagy virágot helyeznek ide. A következő fokozatot a fatörzsekre, hidakra, kerítésekre stb. elhelyezett és egész évben ott is maradó koszorúk jelentik. A maradandóbb formákat, az anyaguktól függetlenül (lehet fa, kő vagy fém) az egyszerű oszlopok, táblák, keresztek képezik. Eőfordulnak teljesen atipikus, egyéni alkotások is (ilyen pl. a Pozsonyhoz közeli Csölle határában álló, szív alakú haláljel, vagy egy Losonc melletti, kovácsoltvas csinálmány). Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozunk olyan haláljelekkel, amelyek formája és anyaga megegyezik a temetőn állított síremlékekével. Ilyen típus látható például az Érsekújvári járásbeli Szőgyén és Köbölkút közti útszakasz jobb oldalán, amelyet Szőgyén község hívei az itt autóbalesetben elhunyt plébánosuknak állítattak. Olyan esetekkel is találkozunk, hogy egy-egy baleset színhelyén több haláljel is található, arra emlékeztetve, hogy egyszerre több ember vesztette itt életét.

Az út menti haláljelek életében már ezen, a viszonylag rövid időszakaszon belül is különböző változásokat figyelhetünk meg: a fakeresztet gyakran cserélik ki egy állandóbb, fémből készült keresztre, vagy más jellegű síremlékre, esetleg az ideiglenes kis fakereszt helyett állítanak egy masszívabb, nagyobb méretűt. Az eredeti fakeresztet – mint a temetőkön is szokás – az újonnan állított haláljel mellé vagy mögé teszik, amíg az el nem korhad. Példa erre a Komáromból Érsekújvár felé vezető főút jobb oldalán, Gyulamajor közelében állított kereszt, vagy pedig a Palást melletti kereszteződésnél lévő haláljel. Ez utóbbi helyen állított emlék része volt egy nagyobb méretű fénykép, amely az itt balesetben életét vesztett fiatalembert ábrázolta. Ez a haláljel azonban harmadszor is megváltozott, 2001-ben újra kicserélték, a fénykép helyére egy fekete márványtábla került, amelyre – ahogy az a temetőkben is szokássá vált néhány éve – rákerült az elhunyt ún. maratásos technikával készült portréja. Ez a példa különösen jól szemlélteti, hogy az út menti haláljelek anyaga, formája ugyanúgy változik, mint a temetőben állított állandó síremlékeké.

A keresztekre és más állandó haláljelekre általában rákerül a balesetben elhunyt neve, valamint születési és elhalálozási dátuma, de néha csupán a név és az elhalálozás dátuma szerepel. Olykor utal a felirat a baleset okára is. A Komáromi járásbeli Keszegfalváról Megyercs felé vezető út bal oldalán egy fiatalember emlékére a barátok állíttattak kőből készült haláljelet. Az ezen elhelyezett táblára egy Edda-sláger részletét is rávésték. Az út menti haláljelekre korábban inkább az ideiglenesség volt a jellemző, s néhány év múltán eltűntek. Manapság sokkal gyakoribb az állandó haláljelek állítása. Jelképes síroknak tekinthetjük őket, melyeket a hozzátartozók, barátok látogatnak, többnyire mindenszentek napján. Ilyenkor friss virág, koszorú, mécsesek kerülnek mellé, akárcsak a temetői sírokra. Az idő múlásával a haláljelek látogatása is egyre ritkul, arra is van példa, hogy az állandó, kőből készült haláljelet sem látogatják már.

A haláljelek tanulságos példái a néprajzi jelenség vándorlásának, terjedésének. Talán mondanom sem kell, hogy nem szlovákiai magyar jelenségről van szó, hiszen Európa-szerte találkozunk vele, s tőlünk nyugatabbra, ismereteim szerint elsősorban a német nyelvterületen, jóval mélyebb gyökerei és hagyományai vannak. Az általunk vizsgált térségben az állítatók nemzetisége is változatos, hiszen több olyan haláljelet sikerült dokumentálni, amelyek állítatói nem csupán magyarok vagy szlovákok, hanem németek, lengyelek, sőt itt élő vietnamiak által állított haláljelet is találtunk. A szóbanforgó emlékek dokumentálása és elemzése két okból is fontos. Egyrészt rögzítjük és az utókor számára megőrizzük a bennünket körülvevő tárgyi világ egy sajátos csoportját, másrészt a népi kultúra általános törvényszerűségeire (a jelenségek vándorlására, az átadás-átvétel kérdéseire stb.) is válaszlehetőségeket kínál.

http://www.ujszo.com/clanok.asp?cl=10820

KategóriaCikk