Miloš Momko 1985-ben született Párkányban. Szülővárosa magyar tannyelvű gimnáziumában érettségizett. Tavaly nyáron fejezte be tanulmányait a Komenský Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Frissdiplomás levéltárosként a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Vele beszélgettünk.
– Mikor határozta el, hogy levéltáros lesz?
– Iskoláskoromból fogva szerettem a történelmet. Rájöttem, hogy én tulajdonképpen a régi múltra vagyok kíváncsi. Tanítani viszont nem akartam, mert úgy éreztem, nincs hozzá tehetségem. Pályaválasztásra készülve az egyetemi kalauzt forgattam, és akkor döbbentem rá, hogy nekem tulajdonképpen a levéltári szakma volna testhez álló.
– És bejöttek a számításai?
– Igen, attól a pillanattól fogva tudatosan készültem a levéltári szakmára. Az egyetemen persze nyelveket is tanultunk – németet, latint, a szlovákok, a magyart – gyakorlati kérdésekkel foglalkoztunk, továbbá földrajzból, jogból, történelmi segédtudományokból is bőséges ismeretanyaggal vérteztek föl bennünket oktatóink.
– Volt valaki a családban, aki történészkedett?
– Nem, senki.
– Mi volt az, ami megragadta önt a szakmából?
– Főleg a gyakorlatok, melyeket a Szlovák Nemzeti Levéltárban teljesítettünk.
– Kedvenc történelmi korszaka?
– A 20, század. És nagy örömömre, a munkahelyemen is a 20. századdal foglalkozom, annak is a második felével.
– Ez nagyon ritka dolog a fiatal levéltárosoknál, hogy egy olyan közelmúltat kutatnak, amely tulajdonképpen az ő nagyszüleik, szüleik életének a része volt.
– Talán azért, mert eléggé feldolgozatlan ez a korszak.
– Szokta faggatni a nagyszüleit a történelemről, a városról, ahol felnőtt, vagy a család életéről?
– Igazából nem. Nálunk a családban senki nem foglalkozik a történelemmel. Csak én magam untatom vele olykor-olykor a hozzátartozóimat.
– Most, hogy a Főrumba került, milyen feladatokkal bízták meg Somorján?
– A Csemadok központi irattárát dolgozom föl, amely évekkel ezelőtt került ebbe az intézetbe. Az anyag egy része már korábban felkerült a polcokra, körülbelül húsz százaléka, a nagyja munka azonban én rám vár.
– Mit lehet róla elmondani a munkálatok jelenlegi stádiumában?
– Kész az anyag a szervezeti struktúra szerint, kronológiai rendben. Feldolgoztam továbbá a kisebb szakbizottságok, továbbá a központi rendezvények, mint például Gombaszög, Jókai Napok, Duna Menti Tavasz, egyéb művészeti csoportok és a különféle fesztiválok anyagát. Pillanatnyilag a Csemadok 1968-as dokumentumaival foglalkozom. Következő feladatként a Központi Bizottság, utána a járási bizottságok anyagai következnek.
– Mennyire becsülhető fel mennyiségileg ez az anyag?
– Előzetes becslésem szerint negyven-ötven méter, de ezt még ma pontosan nem tudom megmondani. Annyi biztos, tíz-tizenöt métert már bedobozoltunk.
– Mikor válik kutathatóvá a Csemadok múltja?
– Az anyag kutatható jelenleg is, levéltárunknak nincsenek különösebb megkötései. Két év alatt biztosan készen leszünk vele. De őszintén megvallom, nem nagyon tolakodnak a kutatók a Csemadok múltja iránt.
– Túl közelinek tartják még ezt a múltat? Vagy ez a fajta történelem még nem értékelhető kellő távolságból?
– A szlovák kutatók, ugye, nem nagyon jönnek, mert minden Csemadok-iratot magyar nyelven írtak. A szlovákiai magyar történészek meg sajnos nincsenek sokan. A magyarországiakat pedig inkább más szlovákiai témák érdeklik.
– Publikálási tervei?
– Valaki összegyűjtötte az 1950-es évekből származó propagandaanyagot. A Csemadok-fond szerves része. Terveim között szerepel, hogy bemutatom. Már csak azért is, mert engem személy szerint a propagandatörténet nagyon érdekel.
– Propagandatörténet? Mit takar ez a fogalom?
– A propagandatörténet az egyetemen nem tartozott a kötelező tantárgyak közé, de én felvállaltam. A propagandaképeken – a középkortól napjainkig – egyértelműen tettenérhető, hogyan látták és láttatták a világot körülöttünk a hatalmi erők. Nagyon érdekesek továbbá a filmek is és a szórólapok. Persze ez már a 20. század, a tömegkommunikáció időszaka.
– Miért éppen a 20. század? Tapasztalt történészek, levéltárosok közül sokan vallják, nem tudnak tőle kellő távolságba kerülni, bizonyos dolgokat ők maguk is meg- és átéltek. Ön számára, aki inkább a 21. század embere, mik azok a történelmi kontúrok, melyek megragadták?
– Maga a hétköznapi történelem. Az, hogyan éltek az emberek száz, hetven, ötven éve. Meg hát klasszikus témák, az első és a második világháború, és benne az ember maga.
– Ön mint levéltáros, hogyan éli meg a hétköznapokat? A napi eseményekben benne érzi a zajló történelmet, és azonnal leltározni kezd a kronológia polcain?
– Igen, valahogy úgy. Végül is a levéltáros dolga az, hogy dokumentáljon. Engem egyelőre a munkám maximálisan leköt.
– A laikus felfogása szerint a levéltári munka egyfajta bezártságot is jelent. A levéltáros bent él a polcrengetegben, a dobozok világában. Tulajdonképpen milyen belső életet él meg a levéltáros?
– Nem érzem magam bezárva és magányosnak sem. Végső soron a munkahelyemen velem van az egész történelem.
– Mennyire tud a levéltárosi szakma megfelelni a mai kor műszaki kihívásainak?
– Ez bizony országfüggő. Szlovákia szerintem valahol a középmezőnyben foglal helyet. A műszaki feltételek nálunk sajnos nem ideálisak. Világszerte folyik a digitalizáció, de idehaza csupán a mikrofilmes rendszereknél tartunk. Elméletben, módszertanban viszont elég jól állunk.
– Mi a helyzet a Fórum levéltári részlegében?
– A levéltár a Fórum legfiatalabb részlege. Az alapozó munkálatokat végezzük. Szívesen fogadjuk a családi hagyatékokat, az írók, művészek, jeles tanárok, ismert közéleti emberek hagyatékát, az egyházi és civil szervezetek iratanyagát.
– Mit találhatnak az érdeklődők a Fórum polcain?
– Levéltárunk fokozatosan gazdagodik. Amit már kész anyagként tudunk az érdeklődőt figyelmébe ajánlani, az a következő: Arany A. László, Győry Dezső, Ungváry Ferenc, Szalatnai Rezső, Lőrincz Gyula, Gyönyör József, Lipcsey Gyula és Lipcsey Irma egyéni hagyatéka, a Diákhálózat anyaga 2001-ig, a Szőtte iratanyaga, az MKP elődpártjainak dokumentumai, igaz ezek még feldolgozatlanul, továbbá az Illyés Közalapítvány, Szabó Rezső, Varga Sándor, a volt MKP-s miniszterek iratai. Külön megemlíteném, hogy az elmúlt napokban került hozzánk Turczel Lajos gazdag hagyatéka, levelezése, kéziratai, könyvtára, amely értékes forrása lehet a szlovákiai magyar irodalommal foglalkozó kutatóknak. Gazdag a képeslap-, illetve a plakátgyűjteményünk. Bőséges anyagunk van apró nyomtatványokból, konkrétan különböző meghívókból, katalógusokból, plakátokból, szórólapokból, műsorfüzetekből.
– Mi az, amit szívesen fogadnának a Fórumban a kívülállóktól, a támogatóktól?
– Kérünk mindenkit, hogy küldjék meg intézményünk címére a helyi rendezvények alkalmából készülő kisnyomtatványokat, vagy a régi eseményekről rögzített amatőr felvételeket, feljegyzéseket, kéziratokat. És hát tisztelettel várjuk kutatni hozzánk a helytörténészeket, a községek krónikásait, a szemináriumi munkáikat, szakdolgozataikat készítő főiskolásokat. Egyszóval mindenkit, akit érdekel a csehszlovákiai magyarság története, annak bármelyik korszakát 1918-tól napjainkig. Intézményünkben lehet fényképeket készíteni, fénymásolni, jegyzetelni, konzultálni.