Vigyázó szemüket Budapestre vetették – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

77 éve történt a tornaljai robbantás! Kérlek segíts Te is emlékezni, támogasd a filmünket »

Vigyázó szemüket Budapestre vetették

Vigyázó szemüket Budapestre vetették

A magyar forradalom csehszlovákiai visszhangja

Északi szomszédainknál tulajdonképpen a magyar forradalom fél évszázados évfordulója sarkallta a történészeket arra, hogy az eddiginél jóval alaposabban tárják fel azt a visszhangot és hatást, amelyet ez a világpolitikai jelentőségű nekifeszülés váltott ki a néhai Csehszlovákiában.

Az eddig megjelent tanulmányok ugyanis összegzésképpen jórészt annyit állapítottak meg, hogy ebben az országban (és az egykori Német Demokratikus Köztársaságban) magasabb volt az életszínvonal, mint az úgynevezett szocialista tábor többi államában (az idősebbek még emlékeznek azokra az időkre, amikor álmaink netovábbja az volt, hogy évente legalább egyszer eljussunk cseszkóba melegítőt, sportcipőt, ipari cikkeket vásárolni). Ezért szociális eredetű tiltakozást itt abban az időben tulajdonképpen nem tapasztaltak. Csehszlovákiában az ötvenes években leginkább azok elégedetlenkedtek, akik még emlékeztek az első köztársaság demokratikus viszonyaira. Velük együtt pedig a fiatal értelmiségiek és az egyetemisták zúgolódtak – különösen Sztálin halála után – a dogmatikus, mindenben a szovjet mintát utánzó rezsim dáridózása miatt. (Közszájon forgott az a vicc, hogy az ötvenes évek cseh főideológusa, Václav Kopeck- akkor is kinyitotta az esernyőjét, amikor a Vencel téren sütött a nap. Úgy értesült ugyanis, hogy Moszkvában zuhog az eső… Szlovákiában még fafejűbbek uralkodtak, ők még esőkabátot is húztak a rekkenő hőségben.) Ezek a tiltakozások azonban távolról sem voltak olyan méretűek és indulatosak, mint Lengyelországban és Magyarországon.

Mostanság elsősorban a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet másfél éve indított tudományos progamjának részeredményei révén rajzolódik ki árnyaltabb kép 1956 szlovákiai visszhangjáról. A magyarországi eseményeket – különösen Nagy Imre első miniszterelnökösködésétől kezdve – ugyancsak főleg az értelmiségiek és a fiatalok követték egyre nagyobb érdeklődéssel és rokonszenvvel. A pártfunkcionáriusok pedig fokozódó rémülettel. A legnagyobb figyelem a szlovákiai országrészben nyilvánult meg, egyrészt a földrajzi közelség miatt, továbbá azért, mert ebben a térségben magyarok, illetve a nyelvünket jól beszélő, jelentős számú szlovákok laktak. Mindannyian egyre gyakrabban kapcsoltak a Kossuth rádióra (Csehszlovákiában akkor már minden ötödik családnak volt saját készüléke), illetve vásárolták a Pozsonyban és Kassán árusított magyarországi lapokat. A szlovákiai pártideológusok már 1956 nyarán letiltották a Ludas Matyi, a Béke és Szabadság, a néhány példányban behozott Irodalmi Újság, szeptembertől pedig már a Szabad Nép árusítását is, mert népidemokrácia-ellenesnek, ideológiai szempontból rendkívül veszélyesnek minősítették a közölt cikkek jelentős részét.

Az október végi magyarországi népfelkelést nagy riadalommal fogadta a csehszlovákiai pártvezetés, amely azonnali beavatkozást sürgetett Moszkvában. Felvetették azt is, hogy a harmincas évek második felében a spanyolorországi nemzetközi brigádban is harcoló Fábry István vezetésével csehszlovák alakulatok is internacionalista segítséget nyújtanának, de ezt a kezdeményezést Moszkva elvetette. A csehszlovák vezetők közvetett támogatása ezek után abban nyilvánult meg, hogy befogadták és elszállásolták a magyarországi városokból elmenekült kommunista funkcionáriusokat, ávós és katonatiszteket. Szlovákiai magyar politikusok és más propagandisták ügybuzgó közreműködésével pedig Pozsonyban megszervezték a revizionista, ellenforradalmi magyarországi sajtó hatásának ellensúlyozására az Új Szó különszámainak és más magyar nyelvű propagandatermék – a szovjet és magyarországi kiszolgálóik céljainak megfelelő – nyomását és túloldali terjesztését. A Szigetközben, Salgótarjánban és más, határ menti településeken több olyan csehszlovákiai aktivistát fogtak el október végén és november elején, akik a zöldhatáron, illetve a Dunán és az Ipolyon illegálisan átkelve csempészték át és terjesztették Magyarországon ezeket a zuglapokat.

A lakosság elsősorban Szlovákiában követte figyelemmel az eseményeket. Ebben az országrészben a dogmatikus csehszlovák pártvezetés 1954-ben zárja börtönbe az úgynevezett szlovák burzsoá nacionalistákat (Gustáv Husákot, a később, 1969-ben hatalomra került és a csehszlovákiai normalizálást szovjet követelésre végrehajtó pártfőtitkárt, továbbá Ladislav Novomesk-t, a neves szlovák költőt, valamint más értelmiségit), s ezzel tovább gerjesztették a félelem légkörét. Simon Attila történész szerint az itt élő magyarokban másfajta félelem is munkált. Alig tíz éve zajlott az úgynevezett lakosságcsere, amelynek következtében csaknem 90 ezer szlovákiai magyart telepítettek ki erőszakkal Magyarországra. (Arra, hogy mennyire sajgott ez a tragédia az érintettekben, a csehszlovák titkosrendőrség jelentései is bizonyítékul szolgálnak. Ezek szerint a magyar forradalom idején egyre többen rebesgették: Nagy Imre felülvizsgálja a kitelepítéseket, s hazatérhetnek az elhurcolt családtagok, rokonok. Ennek a bizakodásnak természetesen semmilyen reális alapja sem volt.)

A Fórum Intézet kutatásainak eredményeként újabb dokumentumok kerültek elő a magyar forradalommal rokonszenvező megnyilvánulásokról. Amikor a Szabad Kossuth rádióban felhívták a lakosságot, hogy tegyék ki a rádiójukat az ablakba, hogy mindenki értesülhessen a legújabb eseményekről, akkor ezt a kérést számos dél-szlovákiai településen is teljesítették. A Nyitrához közeli Kolonyban a helyi vendéglőben egy szlovák nemzetiségű polgár a magyar forradalmat éltette, majd a többi vendéggel együtt elénekelték a magyar himnuszt. Rövidesen elhurcolták őket a titkosrendőrök, de néhány hetes kihallgatás és elzárás után szabadon engedték, de előzőleg még megfenyegették mindannyiukat. Ezekben a napokban a szlovákiai írószövetség magyar szekciója a budapesti forradalmat támogató nyilatkozatot fogadott el, amelyet azonban az Új Szó és más akkori szlovákiai lap szerkesztősége nem volt hajlandó közölni. Rövidesen beidézték a rendőrségre, és hoszszú hónapokig zaklatták a dokumentum szerzőit. Szájhagyomány szerint több dél-szlovákiai városban is rendeztek szimpátiatüntetéseket, ezeknek az írásos bizonyítékait azonban még nem találták meg. Több idős pedagógus emlékszik arra, hogy annak idején néhány kollégáját elbocsátották, mert a tanítási órákon és a tantestületben nyíltan támogatta a magyar forradalmat. A csehszlovákiai pártvezetés annyira megrettent a magyarországi eseményektől, hogy 1956. november 6-án betiltotta az egyetemisták és középiskolások hagyományos pozsonyi lampionos menetét, amellyel az 1917-es orosz szocialista forradalomra emlékeztek. Attól tartottak, hogy a tömeges rendezvény átcsap az éppen eltiport magyar forradalommal rokonszenvező megmozdulássá.

November elejétől a véres budapesti eseményekről a magyar nép győzelmeként harsogott a csehszlovákiai média. Ennek ellenére több helyen spontán tiltakozásokra került sor. Losoncon fekete gyászszalagot tűztek ki a magyar gimnazisták, Nagy Imre kivégzése ellen több helyen tiltakoztak, többek között a kassai bányászati főiskolán és más szlovákiai felsőoktatási intézményben. Szlovák értelmiségiek elsősorban az akkori másként gondolkodók fórumában, a Kultúrny Zivot hetilap hasábjain álltak ki a magyar forradalom szabadabb politikai légkört és szólásszabadságot követelő eszméi mellett. Ezek a cikkek tulajdonképpen már az emberarcú szocializmus eszmerendszerét és az 1968-as prágai tavaszt készítették elő, amelynek vezetői példaképnek, számos vonatkozásban okulásként tartották szem előtt a magyarországi forradalmat és tanulságait.

KategóriaCikk / Cikk