
A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának kiadványsorozatában (Lokális és regionális monográfiák), annak ötödik köteteként jelent meg a Viga Gyula által szerkesztett, Nagytárkány I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához (Somorja Komárom 2006) c. gyűjteményes kötet. A könyv ünnepélyes bemutatójára Nagytárkányban került sor. A rendezvényt Kopasz József polgármester vezette be, majd Viga Gyula a vállalkozás céljáról beszélt, illetve a kötet hazai és magyarországi szerzőit mutatta be az érdeklődő tárkányiaknak. Liszka József magáról a kiadványsorozatról, illetve az Etnológiai Központ tevékenységéről, Szilágyi Miklós pedig a falumonográfiák jelentőségéről szólt. A könyvbemutatót a helyi, egyházi zenét játszó együttes, az Emánuel műsora zárta.