L. Juhász Ilona freiburgi előadása

A freiburgi Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete (IVDE) idei tematikus konferenciáját szűken értelmezve a második világháború után Kelet-Európából kitelepített németek búcsújárásainak szentelte, tágabban általában a búcsújárások, valamint az emlékezéskultúra volt a Németországból, Svájcból, Szlovákiából és Magyarországról meghívott előadók központi témája. A konferencia házigazdája, Michael Prosser-Schell professzor felvezetésként az előadók korábbi munkásságát gondos aprólékossággal méltatta. A tanácskozáson a Fórum Intézet komáromi Etnológiai Központját L. Juhász Ilona képviselte A harmincnégyes kőnél… Halálhelyjelek Dél-Szlovákiában című előadásával. A hatalmas érdeklődést kiváltó referátumot, illetve az annak keretében röviden bemutatott, majdnem azonos című könyvet méltatva Hans-Werner Retterath, az IVDE igazgatóhelyettese elmondta, hogy a szerző imponálóan komplex módon közelítette meg kutatási témáját, s amit példa nélkülinek tart, az az időbeli változások évek hosszú során át történő nyomon követése és rögzítése. L. Juhász Ilonának ezáltal egy jelenséget nemcsak a különféle források (újsághírek, levéltári források, interjúk, valamint megfigyelés) alapján sikerült komplex módon bemutatnia és értelmeznie, hanem a folyamatosan bekövetkező változásokat is rögzítenie. Érdeklődésre reagálva Liszka József, az Etnológiai Központ igazgatója röviden bemutatta a jelenlévőknek a komáromi intézetet, annak is elsősorban a szakrális kisemlékekkel és a változásvizsgálatokkal kapcsolatos tevékenységét, publikációit. A tervek szerint a freiburgi tanácskozáson elhangzott előadások a közeljövőben egy konferenciakötet formájában nyomtatásban is megjelennek.

Letöltés (PDF, 105KB)

Dátum2015-06-22
HelymutatóFreiburg, Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE)
RendezőInstitut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE)
TársrendezőFreiburgi Egyetem, Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központ, Szegedi Egyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszéke
RésztvevőkL. Juhász Ilona, Liszka József
ElőadásA harmincnégyes kőnél… Halálhelyjelek Dél-Szlovákiában
RészlegEtnológiai Központ