Somorján is bemutatták a Nyugati fogságban című dokumentumfilmet – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

Somorján is bemutatták a Nyugati fogságban című dokumentumfilmet

A Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában, Somorján is bemutatták a Nyugati fogságban című egyórás dokumentumfilmet, amely a II. világháborút követően amerikai, brit és francia fogságba került felvidéki leventék és honvédek történetét dolgozta fel. A hiánypótló film történészi adatokkal kiegészített hiteles korrajz, melynek üzenete, hogy meg kell őrizni emlékeinket, máskülönben elfelejtjük a múltat.

Az érzéseket felkavaró, könnyek nélkül nehezen végignézhető film nagy sikert aratott a közönség soraiban. Többen közülük hasonló személyes történeteket hallhattak néhai édesapától, nagyapától, akik megélték a hadifogolytáborok viszontagságait. A megható történeteket, a túlélők visszaemlékezéseit rögzítő fiatal alkotók, a Fórum Intézet munkatársai – Laczkó Sándor (rendező) és Kőrös Zoltán (szerkesztő) – mellett Varga Emese (Jókai Színház) mint dramaturg működött együtt.

A vetítést követően Kőrös Zoltánt kérdezhették a részvevők, aki elmondta, hogy jó pár éve kezdte felkeresni a szovjet, illetve nyugati fogságból hazatért férfiakat, akikkel több száz interjút készített. A beszélgetések alapján előbb a Muszkaföldön, majd a Nyugati fogságban című könyvét írta meg, majd elkészült a két dokumentumfilm is. Mesélt a filmben szereplő túlélőkről, akik történetei közkincsé válhattak, de sajnos már nagyon kevesen vannak.

Dátum2017-11-23
HelymutatóFórum Kisebbségkutató Intézet
RészlegFórum Kisebbségkutató Intézet