
Napra pontosan 200 évvel azt követően, hogy Széchenyi István egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudóstársaság megalapítására, a magyar Országgyűlés egykori helyszínén, a Pozsonyi Egyetemi Könyvtár épületében került megrendezésre a „200 éves a Magyar Tudományos Akadémia” (Magyar–szlovák tudományos kapcsolatok az Akadémia történetében és jelenében) című ünnepi konferencia.
A SZMAT előkészítésében zajló egynapos kétnyelvű (magyar–szlovák) konferencián képviseltette magát a Fórum Kisebbségkutató Intézet is. A délelőtti részben Liszka József „…mintha magunkon kívül semmi betsületre méltó dolgot egyebekben nem találhatnánk” (Megjegyzések a magyar és a szlovák folklorisztika 19. századi kapcsolataihoz) címmel adott elő, a délutániban pedig Simon Attila Két ország és két akadémia között (Új eredmények a szlovákiai magyarok történetének kutatásában) címmel. A program bevezetőjében a résztvevőket Freund Tamás, az MTA elnöke, Martin Venhart, az SZTA elnöke, Silvia Stasselová, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója és Mészáros András, a SZMAT elnöke köszöntötte. A rendezvény előtt megkoszorúzták Széchenyi István emléktábláját.

Simon Attila előadása

Liszka József előadás közben

