A Pro Patria Honismereti Szövetség által évek óta Udvardon megrendezett Mérföldkövek című honismereti konferencia rendezvénysorozatához az idén már másodízben nyitórendezvényként kapcsolódott az a komáromi Duna Menti Múzeum dísztermében megvalósult tanácskozás, amely a régészet, helytörténet, néprajz, művészettörténet és rokon tudományok vonatkozásában kínált izgalmas előadásokat részben magyar, részben szlovák nyelven. A Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központját a konferencián előadással L. Juhász Ilona képviselte, melynek címe “Debrecenfalvától Komáromfalváig. Komárom és az 1915-ben lerombolt kárpáti falvak újjáépítésére hirdetett országos akció”. A tanácskozás programja a legfrissebb publikációk bemutatásának is teret adott. L. Juhász Ilona az Etnológiai Központ műhelyéből kikerült négy új kiadványt mutatta be, mégpedig az általa jegyzett, a Holocaust dél-szlovákiai emlékjeleit, valamint az 1916-os erdélyi menekültek viszontagságait bemutató köteteket, továbbá az Etnológiai Központ évkönyvének, az Acta Ethnologica Danubianának a 17. kötetét, s végül Liszka József kisalföldi Szentháromság-ábrázolásait dokumentáló könyvét. Kőrös Zoltán a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent Muszkaföldön c. könyvét prezentálta.

 

Program

Konferencia_program

Dátum2016-04-29
HelymutatóDuna Menti Múzeum, Komárom
RendezőNyitrai Kerületi Önkormányzat, Duna Menti Múzeum, Klapka György Múzeum, Pro Patria Honismereti Szövetség, Pro Museum Polgári Társulás
RésztvevőkL. Juhász Ilona, Kőrös Zoltán, Liszka József
RészlegEtnológiai Központ