Beszélgetés Lampl Zsuzsanna szociológussal

– Nemrég megjelent könyvének már maga a címe – Magyarnak lenni – is sokatmondó. Milyen céllal született meg a könyv?
– Elárulok egy titkot: én a könyvnek azt a címet adtam, hogy „Sokszínű szőnyeg”. Egyrészt azt akartam vele kifejezni, hogy a szlovákiai magyarok sokfélék, másrészt pedig utalni akartam vele a könyv „sokszínűségére”. Hiszen ötféle témát boncolgatok benne: a nemzeti identitást, a választási hajlandóságot, a politikai identitást, a fiatal diplomások életútját és a 2 százalékos adófelajánlási mechanizmus eddigi alakulását. Mindegyik téma mögött külön kutatás rejlik. Aztán felhívott Tóth Károly, a kiadó, és azt mondta: nem jó a cím, mert az emberek azt fogják gondolni, hogy valami kárpitoskönyvet írtam. Ő a könyv első tanulmányának címét ajánlotta, s így lett „Magyarnak lenni”. S hogy mi célból született ez a könyv? Egy szociológiai kutatás nagyon sok munkával jár. Van ennek egy látványosabb része, a terepmunka, vagyis amikor kirajzanak a kérdezőbiztosok, vagy amikor a kutató maga beszélget az emberekkel. A kutatás viszont nem ezzel kezdődik, s nem is ezzel ér véget. A kevésbé látványos rész a kutatás előkészítése, valamint a begyűjtött adatok feldolgozása. Ahhoz, hogy a szociológus le tudjon írni egy mondatot, nemritkán többórás elemzéseket kell elvégeznie. Ki ne akarná ennyi munka gyümölcsét a nyilvánosság elé tárni? Főleg, amikor a szlovákiai magyarokról szól, s olyan témákról (is), amelyeket más szociológus még nem kutatott.
– Magyarnak lenni Szent István megfogalmazása szerint erkölcsi fogalom. Ez ma mennyiben helytálló?
– Említettem, hogy sokfélék vagyunk. Tehát a szlovákiai magyarok társadalma rétegezett. Vagyis sokféleképpen vagyunk magyarok. Ugyanakkor vannak jellemző típusok. A nemzeti identitás, vagyis „a magyarnak lenni” szempontjából három fő típus van: a szilárd, a visszakozó és a megtagadó nemzeti identitásúak csoportja. Nyilvánvalóan mást jelent a „magyarnak lenni” annak, aki attitűdjében „szilárd magyar”, akinek fontos a magyarsága, büszke rá, mint a visszakozónak, aki nem tartja fontosnak, vagy a megtagadónak, aki hátrányosnak, sőt veszélyesnek érzi. Ugyanakkor mindhárom magyar, mert annak tartja magát. Tehát ez a háromféle ember, annak ellenére, hogy bizonyos helyzetekben, például az iskolaválasztásnál nagy valószínűséggel teljesen másképp fog cselekedni, azért még magyar, mert ha ő magát annak tartja, akkor senkinek sincs joga megfosztani őt a magyarságától. Ez a három ember másképp fog viszonyulni a magyarnak maradni kérdéséhez is. Amit az egyik erkölcsi kötelességének érez, az a másiknak semmit sem jelent. Az adatok egyértelműen mutatják, hogy az utóbbi hajlamosabb az asszimilációra, mint az előbbi. Mert bár a nemzetváltásra rengeteg külső tényező is kihat, ugyanakkor nem mehet végbe az egyéntől függetlenül, hanem csakis az ő hozzájárulásával.
– Véleménye szerint milyennek látják magukat a szlovákiai magyarok, vagyis milyen az önképük?
– Leginkább toleránsnak és összetartónak látják magukat. Nehéz megítélni egy nemzetet, hiszen épp arról beszéltem az előbb, hogy sokfélék vagyunk, tehát nem lehet általánosítani. Köztünk is vannak olyanok, akik megfojtanák a másik embert egy kanál vízben csak azért, mert nem magyar. Arról nem is beszélve, hogy micsoda gyűlölet él bennük akár a másik magyar iránt, ha az szerintük nem „jó” magyar, vagyis nem úgy magyar, ahogyan azt ők helyesnek tartják. Ugyanakkor a toleranciában azért van valami, hiszen nem magyar fiúk szoktak szlovákul telefonáló lányokat elagyabugyálni, nem magyar fiatalok mennek fel Pozsonyba, hogy az autójukból kiugrálva békésen andalgó szlovák fiatalokra támadjanak.
– A magyarságtudat kialakulása szempontjából mennyire meghatározó, hogy a gyermek milyen nyelvű iskolai oktatásban részesül?
– Nagyon fontos. Az egyes oktatási szintek azonban nem egyformán fontosak. A legmeghatározóbb az alapiskola. Azzal, hogy a szülő magyar vagy szlovák alapiskolába íratja gyermekét, gyakorlatilag eldönti, hogy magyarnak akarja-e nevelni, tudni őt. A kutatásokból egyértelműen kiderül, hogy ezt a szülők is tudják. Aki a magyar iskolát választja, azt akarja, hogy a gyermek elsajátítsa a magyar kultúrát. Aki a szlovák iskolát, annak ez nem fontos. Márpedig a magyar kultúra által közvetített kollektív emlékezet és magyar életérzés nélkül sokkal nehezebben tud valaki magyar maradni. Ha viszont ezt már magába szívta, akkor olyan fiatal fává válik, amelynek persze mindig le lehet törni egy-egy ágát, de a törzsén azért nehezebb sebet ejteni.
– Sok magyar család szlovák nyelvű iskolába íratja a gyermekét, mivel úgy gondolják, ezáltal könnyebben érvényesül majd. Ez a tendencia milyen irányú változást mutatott az utóbbi években?
– Úgy tudom, hogy a pedagógusszövetség beíratási programja hozott némi változást, amihez csak gratulálni tudok. Egyébként pedig tény: a magyar gyerek szlovák iskolában biztosan jobban megtanul szlovákul, mint a magyarban, de hogy a szlováknyelv-tudást miért azonosítja oly sok szülő az érvényesüléssel, ezt képtelen vagyok felfogni. Nem vitatom ugyan, hogy a magyar iskola után a szlovák középiskolába vagy egyetemre került fiatalok számára nem mindig zökkenőmentes az átmenet. De még soha senkitől sem hallottam, sem szülőtől, sem gyerektől, sem diákomtól, sem valaki mástól, hogy a gyerek azzal támadt volna neki a szülőnek, hogy anyám, apám, de sokat ártottatok nekem azzal, hogy magyar iskolába írattatok. Én is magyar iskolákból kerültem a szlovák egyetemre, ráadásul olyan szakra, ahol elejétől sokat kellett beszélni és írni. Pozsonyi voltam, tudtam szlovákul, de nem volt szókincsem. Az első vizsgámra betanultam az összes szlovák szakkifejezést, hangosan felmondtam magamnak a tételeket, mert eltökéltem, hogy megmutatom, semmivel sem vagyok rosszabb, mint a szlovák osztálytársak. Többet már nem kellett magolnom, s végül ketten végeztünk kitüntetéssel: a görögországi vendégdiák és én. Sokszor mondták azt a szlovák diáktársak, de a tanárok is, hogy ti, magyarok másak vagytok, büszkék. Ti nem adjátok fel könnyen, csak azért is megmutatjátok. S meggyőződésem, hogy a mai magyar fiatalok közül is bárki, aki akarja valamire vinni, ugyanúgy képes helytállni.
– Évek óta vizsgálja a munkahelyválasztást befolyásoló tényezők alakulását. A szlovákiai magyarság mennyire rugalmas pályamódosítás terén?
– Bár mi, szlovákiai magyarok elsősorban az anyanyelvünk alapján azonosítjuk be magunkat, nem vagyunk mentesek a gazdasági környezet hatásaitól. Mi is jól akarunk élni, akárcsak a többség. Az utóbbi években országszerte rohamosan csökkent a munkanélküliség, s ez a magyarlakta járásokra is jellemző, bár a hagyományosan magas munkanélküliségű járásokban még most is átlagon felüli. Úgy tűnik azonban, hogy nem az ott élő magyaroknak köszönhetően. A munkanélküliség mindig elsősorban az iskolázatlanabb réteget érintette. Itt nem arról van szó (bár a magyar fiatalok közül is egyre többen járnak egyetemre), hogy hirtelen megnőtt a magyar munkanélküliek iskolázottsági szintje, s ennek köszönhetően elhelyezkedtek. Inkább arról, hogy az uniós csatlakozás után megszaporodott a munkalehetőség, egyrészt a külföldi befektetők, másrészt a külföldön vállalható munka miatt. És a szlovákiai magyarok fele naponta „ingázik”! Sokan a környező települések valamelyikébe, de a határ menti térségekből Magyarországra is rengetegen járnak dolgozni, saját indoklásuk szerint egyrészt a magasabb jövedelem és a kedvezőbb munkakörülmények miatt, másrészt pedig azért, mert idehaza nem tudtak elhelyezkedni. Új jelenség az egyre népesebb nyugat-európai munkavállalás is. Ha pályamódosítás alatt azt értjük, hogy nem a tanult szakmában dolgozik valaki, akkor a szlovákiai magyarokra ez eléggé jellemző. Például az egyetemeken tovább tanulók egy része elsősorban diplomát akar szerezni, hogy jobban érvényesüljön, de ez nem mindig azt jelenti, hogy a tanult szakmájában fog elhelyezkedni. Van, akit a kényszer visz rá a pályamódosításra, van, aki maga választ mást (többnyire azért, hogy jobban keressen). A kilencvenes évek végéhez képest további új jelenség bizonyos szakmák – kőműves, esztergályos, asztalos és a többi – munkaerő-piaci felértékelődése, ami egyrészt a gazdasági változások függvénye, másrészt kevés a szakmunkás, mert a fiatalság többsége ráállt a továbbtanulásra.
– Az itt élő magyarság mennyire tekinti hazájának Szlovákiát?
– 1997-ben a megkérdezettek 56 százaléka a születési helyét, 16 százalékuk a Felvidéket tekintette hazájának, s csupán 13 százalékuk Szlovákiát. Azóta változott a helyzet: 41 százalékuk számára Szlovákia a haza. A magyarok kétharmada nem hagyná el az országot, csaknem harminc százalékukat viszont halványan vagy határozottabban, de foglalkoztatja a gondolat, s döntő többségük a nagyobb jövedelem végett vándorolna ki. Ugyanakkor 84 százalékuk még Szlovákián belül sem szívesen költözködne, hiába javulnának ezzel az életkörülményei.
– Ön szerint mennyiben változott meg a magyarok helyzete az utóbbi két évben?
– Erre a kérdésre nehezen tudok válaszolni. Egy biztos: a magyarok gazdasági helyzete javult. Életmódjuk anyagi mutatóit tekintve, többségük rendelkezik a manapság megvásárolható elektronikai és háztartási berendezésekkel. Ami érdekes, hogy korábban borúlátóbbak voltak az ország kilátásait illetően, a saját életük alakulását viszont aránylag optimistán ítélték meg. 2007 nyarán viszont fordult a kocka: miközben az ország gazdasága fellendült, és valóban javult az életszínvonal, a magyarok inkább bíznak a gazdaság javulásában, mint a saját felemelkedésükben. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy korábban minden negyedik szlovákiai magyar úgy érezte, hogy romlott az életszínvonal, a jövőt illetően viszont nagyjából minden hatodik tart ettől. Korábban minden ötödik érzékelte saját helyzetének romlását, jelenleg minden tizedik.
– Milyen a szlovák –magyar viszony jelenleg az átlagemberek megítélése szerint?
– Ennek két szintje van. Az egyik a lakhelyen, munkahelyen közvetlenül megélt kapcsolatok szintje, amelyre jobb esetben az együttműködés, rosszabb esetben a közömbösség jellemző, s nem igazán a konfliktus. (Bár sok magyarnak van olyan jellegű tapasztalata, amelyet mások máshol konfliktusként értelmeznének, de ők nem így látják.) A másik szint az egyén által közvetlenül nem befolyásolható kapcsolatok szintje, amely viszont a többség szerint konfliktusokkal terhelt.
Janković Nóra