Rejtett kincs, újabb szép virág
Elveszettnek hitt balladák rangos képanyaggal egy idényes szellemi csemegét nyújtó könyvben
Dunaszerdahely. Csütörtök este Somogyi Éva vezetésével a Nyitra vidéki népballadák címmel Arany A. László hagyatékából megjelentetett kötetet mutatták be a Budapest Kávéházban. A Fórum Kisebbségkutató Intézet által kiadott könyvet szerkesztette, és a benne lévő jegyzeteket Liszka József etnológus írta.
A könyv kotta- és képanyagának válogatása, gondozása Nagy Myrtil szakértelmét dicséri. A képeket látva a gazdagság és a szegénység szerves egysége érződik, s kijelenthető, hogy szociográfiai, néprajzi, sőt esztétikai értékekkel is bírnak. Ilyen a zsérei szegényasszonyt ábrázoló fotó, a kövekkel játszó gesztei kisfiú vagy az a ghymesi legényke, aki szőrén üli meg a lovát. A könyvben olvashatunk a magyar balladakutatás vázlatos történetéről és érthető módon a magyar és a szlovák nyelvjáráskutatás és a történeti fonológia jeles képviselőjeként számon tartott Arany A. László munkásságáról.
A kötet méltatója, Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna etnográfus, a győri Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Bölcsészet- és Társadalomtudományi Intézetének docense volt. Az etnográfia kiváló szakértője a méltatása elején azzal a hasonlattal élt, hogy a rejtett kincset a föld előbb vagy utóbb, de kiveti magából. Ez történt a kötetben megjelent balladák esetében is. Hatvanöt esztendő kellett ahhoz, hogy a felszínre jöjjenek, s ezzel a magyar népköltészet újabb szép virága nyílt ki, hogy megcsodálják, ugyanis 1944-ben jelent meg a Nyitravidéki népballadák című füzet Putz Éva tollából. Ezt követte volna egy újabb gyűjtemény, de a háborús állapotok ezt nem tették lehetővé. Lanczendorfer Zszsanna elmondta, hogy „a könyv érdeme az is, hogy az eredeti könyvbe szánt Blanárovits József metszeteit a hozzárendelt balladarészletekkel is közzéteszi. A kiadvány gazdag jegyzetapparátussal rendelkezik, amelyből információkat kapunk a közölt variációról, a függelék fejezetben pedig megtekinthetjük a balladák jegyzeteit, Zobor-vidék egyike a néprajzilag legjobban kutatott szlovákiai magyar tájegységnek, érdekes módon mégis óriási űrök vannak a térség népi kultúrájának ismeretében. Ezért hiánypótló ez az újabb népköltészeti kiadvány.”
Liszka József a kötetben rávilágít kutatásainak hibáira, és megteszi kritikai észrevételeit is. Ilyen például a hivatkozási probléma, ellentmondásosság, vagy a balladavariánsok összemosása a jobb változat érdekében. A kötetben a régi stílusú balladák mellett nagyobb számban vannak új stílusúak is. A huszonhat balladatípusból van benne két betyárballada, öt ponyvaballada és tíz középkori ballada is. A kiadványnak nem az egyes balladatípusok összes publikált variánsának jegyzetekben történő összegyűjtése volt a feladata.
Liszka József a kötet előszavában a balladák földrajzi és néprajzi hátteréhez annyit fűz, hogy „A kutatott nyelvterülethez, a Nyitra környéki magyar nyelvszigethez általában tizenhárom települést szokás sorolni (Alsócsitár, Alsóbodok, Bábindal, Béd, Gerencsér, Geszte, Gimes, Kolon, Barslédec, Menyhe, Nyitraegerszeg, Pográny, Vicsépapáti), bár vannak szerzők, akik jóval tágabban értelmezik Zobor-vidéket. A szakirodalom és a helyi népnyelv többféleképpen is emlegeti e falucsoportot. Leggyakoribb a Zoboralja, vagy a Zobor-vidék megnevezés. Magam a Zobor-vidék kifejezést némileg tágabb jelentésűnek érezve a Zoboraljával szemben (amely közvetlenül a Zobor-hegy tövénél megbúvó településeket jelölné) az előbbit részesíteném előnyben.”
Az est fénypontjaként a Nyitra környékéről származó páratlanul szép alkotások közül Lanczendorfer Zsuzsanna elénekelt egyet csodálatosan szép hangján, és arra is rávette a közönséget, hogy együtt énekeljék el a közismert A csitári hegyek alatt című népdalt.