A kopjafák útja Örsújfalutól Ausztráliáig – Fórum Kisebbségkutató Intézet | Fórum inštitút pre výskum menšín | Forum Minority Research Institute

A kopjafák útja Örsújfalutól Ausztráliáig

A kopjafák útja Örsújfalutól Ausztráliáig

Nálunk először 1977-ben az örsújfalui táborban állítottak kopjafát – a magyar nyelvterületen ez volt az első temetőn kívül felállított, fából faragott emlékoszlop

A jelenséget éveken keresztül kutatta L. Juhász Ilona etnológus, és az összegyűjtött gazdag adatbázis alapján „Fába róva, földbe ütve…” címmel szlovák és német nyelvű összefoglalással ellátott értékes könyvet írt, amelyet a Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Lilium Aurum Könyvkiadó jelentetett meg.

Miért kezdett ezzel a témával foglalkozni?

Azért tartottam izgalmas témának, mert olyan új keletű jelenségről van szó, amely a szemünk előtt fejlődik, és még a gyökereinél meg tudjunk ragadni, folyamatosan figyelemmel kísérhetjük a fejlődési folyamatát. Korábban a néprajzkutatás egyik hibája az volt – és bizonyos szempontból a jelenben is az -, hogy mindig csak a múltat kutatta, mindig idős adatközlőktől gyűjtött, és nem vette figyelembe azokat a jelenségeket, amelyek akkor, abban az adott korban zajlottak. Mivel a kopjafaállítás szokása nagyjából harmincéves jelenség, nagyon szépen lehet kutatni az eredetét, és a fejlődését történetiségében lehet bemutatni.

Az alcímben kopjafákról, illetve emlékoszlopokról olvashatunk. Van különbség a kettő között?

Van is meg nincs is. A kopjafa eredetileg protestáns sírjel volt, s mintájára kezdték faragni azokat az objektumokat, amelyeket a temetőn kívül valamilyen esemény emlékére állítottak. Ezeket már emlékoszlopoknak nevezhetjük.

Miért hívják mégis kopjafáknak őket? Hiszen a kopjafa a gyakoribb elnevezés.

A kopjafa elsősorban a Székelyföld temetőiben előforduló sírjel. A kopjafa kifejezés közkedveltsége kapcsolatba hozható azzal is, hogy a magyar társadalom egy bizonyos rétege az erdélyieket, elsősorban a székelyeket igazibb magyaroknak tartja, akik még megőrizték az archaikus, ún. ősi magyar kultúrát. S mivel a kopjafaállítással egy adott közösség a saját identitását akarja kifejezni az által, hogy megjelöli a teret, olyan szimbólumra volt szüksége, amely szerinte az „ősi” magyar múlthoz, eredethez kötődik. Ezzel magyarázhatjuk, hogy az emlékoszlop kifejezés mellett még mindig nagyon közkedvelt a kopjafa, mert jobban utal erre az ősiségre. Több olyan esettel is találkoztam, amikor nemcsak a fából faragott oszlopot nevezik kopjafának, hanem a kőből faragottat is. Például amikor az Anyanyelvi Konferencia ülését Komáromban tartották, a rendezvényről tudósító újságíró cikkében kopjafaként említette az aradi vértanúk emlékére állított kőoszlopot, amely a város angolparkjában található.

Ez elfogadható, vagy tévedett az újságíró?

Nem beszélhetünk elfogadott vagy nem elfogadott elnevezésről, mert az ún. népi kultúrában különféle jelenségeknek, tárgyaknak vidékenként többféle elnevezésük is lehet. Ezt irányítani nem lehet, és szerintem nem is szabad. A komáromi példa jól tükrözi, hogy ebben az esetben a magyar történelemhez kapcsolódó emlékműveket inkább a formájuk szerint kapcsolják egy bizonyos típushoz, mint az anyaguk szerint.

Szlovákiában mikor kezdtek el kopjafákat állítani?

Nálunk először 1977-ben az örsújfalui művelődési tábor alkalmával állítottak kopjafát emlékoszlopként, és külön hangsúlyozni kell, hogy az egész magyar nyelvterületen ez volt az első olyan fából faragott emlékoszlop, amelyet temetőn kívül állítottak valamilyen esemény emlékére. Az elsőt aztán sok követte, ezek is művelődési táborokban jelentek meg, így terjedtek el fokozatosan Dél-Szlovákia magyarlakta vidékein. A rendszerváltásig, 1989-ig ezek a művelődési táborokban állított kopjafák nem felsőbb utasításra készült objektumok voltak, elhelyezésüket nem államilag irányították, hanem spontán kezdeményezésből készültek.

A rendszerváltás után hogyan változott a szerepük?

A rendszerváltás után nagyon sokféle esemény emlékére állítottak kopjafát. Elesett honvédek emlékére jelképes sírjelként, politikai, történelmi évfordulók emlékére – s még folytathatnám a sort. Nagyon fontos dátum 1996, a honfoglalás évfordulója: akkor nagyon sok kopjafát, emlékoszlopot állítottak országszerte; 1998/99-ben, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján is jelentősen megnőtt a számuk, és ugyancsak fontos évforduló ebből a szempontból 2000, a millennium éve. De állítottak falunapok alkalmával, háborús emlékműként, a kitelepítettek emlékére vagy Komáromszentpéteren a kommunizmus áldozatainak az emlékére.

Hogyan fogadja őket Szlovákiában a többségi nemzet?

Ezt a kérdést ketté kell választani. Külön kell vennünk az 1989-ig terjedő időszakot és az azt követőt. 1989-ig a kopjafaállítás szimbolikus térmegjelölési céllal is történt, de elsősorban az ellenzékiségen volt a hangsúly: ellenzéki tettnek számított. S mivel zárt helyen, kempingek, táborok területén állították fel őket, a hatalom nem figyelt fel rájuk különösebben, habár elképzelhető, hogy nem tetszett neki, de nyílt fellépést, ellenszenvet nem tanúsított velük szemben. 1989 után szintén ez volt a helyzet egészen addig, amíg 1995-ben hatalomra nem került a harmadik Mečiar-kormány. 1996-ban, amikor a honfoglalás emlékére állítottak nagyon sok kopjafát, emlékoszlopot, már a hatalom is felfigyelt a jelenségre, és sok helyen fellépett vele szemben; le akarta bontatni őket, de ez a törekvése nem járt sikerrel. A harmadik Mečiar-kormány bukása után már nem találkozunk ilyen megnyilvánulásokkal. Előfordult viszont, hogy néhány településen a kopjafaállítás ellen foglaltak állást a helyi képviselők, például Diószegen, ezért az oda szánt oszlopot elvitték Kismácsédra, és jelenleg is ott áll. Központi szinten azonban nem szólnak bele a kopjafaállításba. Ha vannak is súrlódások, azok helyi szintűek.

A könyv tanúsága szerint Szlovákiában az egész magyarlakta vidéket végigjárta, fényképen megörökítette a kopjafákat. Kik készítik őket? Művészek vagy mesteremberek?

Művészek, mesteremberek és laikusok is. Az Örsújfaluban készített első emlékoszlopot a tábor résztvevői faragták, ők is tervezték meg. A következő évben Nagy János szobrászművész tervezte, és később több táborban is közreműködtek képzőművészek: Lipcsey György Nagyfödémesen, vagy Ferencz György nagykaposi szobrászművész, és nagyon sok kopjafafaragásnál bábáskodott, illetve maga is faragott a rimaszombati Nagyferenc Katalin szobrászművész. És számos más fafaragó működik még Dél-Szlovákiában, de nevük felsorolása sok időt venne igénybe.

Milyen az emlékoszlopok művészi értéke?

A néprajzkutatónak nem az a feladata, hogy esztétikai szempontból minősítse ezeket az alkotásokat. Az ő célja a leírás, dokumentálás és bizonyos következtetések levonása. Mindenesetre annyit a néprajzkutató is lát, hogy némelyik objektum magas esztétikai színvonalú, némelyik kevésbé, sőt olyanok is vannak, amelyek kapcsán esztétikumról nem nagyon beszélhetünk.

A kopjafa eredetileg sírjel. Változtak-e a rajta található motívumok?

A művelődési táborokban állítottakon levő motívumok olyan jelképek, illetve ornamensek voltak, amelyek a temetői fejfákon is megtalálhatók. Annyi volt a különbség, hogy nagyon sok kopjafára, emlékoszlopra rávésték a Vagyunk feliratot rovásírással. Ezzel tulajdonképpen a hatalomnak üzentek a készítők. 1989 után aztán sokkal egyértelműbb szimbólumok, illetve ornamensek kerültek föl, ekkor már a magyar nemzeti jelképeket is ráfaragták a kopjafára, több oszlop tetejére például a magyar szent koronát, elsősorban a honfoglalás és a millennium emlékére állítottakra. De ugyanúgy rákerült a turul, a Kossuth-címer, különféle hazafias és a magyar történelemre utaló feliratok, idézetek. Érdekességként megemlítem, hogy nagyon sok emlékoszlopon látható a szlovák címer is. Olyan is van, amelyen a Kossuth-címer, a szlovák címer, illetve Erdély címere egyaránt rajta van. Ezt a jelenséget azzal magyarázhatjuk, hogy az állítók lojálisak akarnak lenni, mert a szlovák címer elsősorban azokon az emlékoszlopokon látható, ahol a szlovák lakosság száma aránylag magas. Emiatt sok helyen a magyar mellé szlovák felirat is kerül. ĺgy szeretnék megelőzni az esetleges súrlódásokat. Ezt gesztusértékűnek is tekinthetjük.

Ezáltal nem veszít-e a kopjafa nemzeti jelkép szerepéből?

Véleményem szerint nem, mert maga a forma jelenti a nemzeti szimbólumot: az, hogy fából készült, és bizonyos formát képvisel. Mert ilyen jellegű emlékoszlopokat, emlékműveket Szlovákia más területén nem állítanak. Bár meg kell jegyezni, hogy szlovák vonatkozásban is jelentkezett egy olyan tendencia, hogy egy egykori sírjel kezd elterjedni nemzeti szimbólumként: a gyetvai színes, faragott kereszt. Vagyis a kopjafaállításnak a szlovák párhuzama kezd fokozatosan terjedni.

Említette, hogy 1977-ben a magyar nyelvterületen először nálunk állítottak kopjafát emlékoszlopként. Azóta mennyire terjedt el a kopjafaállítás?

Természetesen az egész magyar nyelvterületen elterjedt, és nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a tengerentúlon: Kanadában, az Egyesült Államokban és még Ausztráliában is, sőt, ez utóbbi országban már székely kaput is állítottak. És ismét teret kezd hódítani a kopjafa a temetőkben, és ráadásul nem csak ott, ahol hagyományosan ezt a típust állították, hanem ott is, ahol nem volt honos. Állítottak sírjelként kopjafát Nyugat-Európában, a tengerentúlon, de Japánra vonatkozóan is rendelkezem már adattal. Nálunk sem volt szokás állítani ezt az ún. kopjafa típusú síremléket, ennek ellenére nagyon sok helyen feltűnt. Elsősorban jeles közéleti személyiségek emlékére állítanak, de sok fafaragó készített már hozzátartozók emlékére is. Kopjafát állítottak Ürge Mária népzenekutatónak a somorjai temetőben, kopjafa őrzi Katona László fafaragó emlékét a zsigárdi temetőben, de megemlíthetem Agócs Béla egykori pedagógus kopjafáját Gömörben, a baracai temetőben.

Most, hogy elkészült ez a nagyon gazdag, a magyarországi szakemberek által is jelentősnek tartott monográfia, befejeződhet a témakör kutatása?

A kutatást nem lehet befejezni, mert kopjafákat napjainkban is állítanak; több új adatról van már tudomásom. Fontosnak tartom, hogy továbbra is figyelemmel kísérjük ezt a jelenséget, hiszen a kopjafaállítás még terjedőben és átalakulóban van. Ha azokat a helyeket, ahol kopjafákat állítottak emlékoszlopként, rávetítjük egy képzeletbeli térképre, akkor e pontok által kirajzolódik Dél-Szlovákia magyarlakta területe. Ezek a kopjafák, emlékoszlopok lényegében szimbolikusan megjelölték Szlovákia magyarlakta vidékeit.

Tehát igazolódott az alcímben leírt mondat, hogy a kopjafák a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál?

Igen, ez teljes mértékben igaz, és ha még hozzátesszük azt is, hogy a kopjafa magyarságszimbólummá vált, akkor kijelenthetjük, hogy Dél-Szlovákia magyarlakta településeit egy új magyar nemzeti szimbólummal jelölték meg az ott lakók.

(Elhangzott 2006. augusztus 2-án a Pátria Rádió Pulzus című műsorában.)

CategoryCikk / Cikk / Cikk