A magyar tankönyvek ügye nem csak magyar ügy

A magyar tankönyvek ügye nem csak magyar ügy

Az állam önkénye a többségi társadalomra is visszaüthet – vélik a hazai magyar civilek

A hazai magyar civil szervezetek szerint a tankönyvügy az egész szlovákiai társadalmat érinti, hiszen a kormányzat a helységnevekkel kapcsolatos beavatkozásával az állampolgárok mindennapi életébe tapos. Ma a szlovákiai magyarok a célpont, holnap azonban bármely más társadalmi csoport lehet az.
A szlovákiai magyar szervezetek szerdán megrendezett országos találkozójukon, a Civil Fórumon ezért egy felhívást hagytak jóvá, amellyel a szlovák közélet szereplőit szeretnék tiltakozásra ösztönözni a kisebbségi tankönyvekben alkalmazandó helységnévírás ellen. A dokumentumot szlovák civil honlapokon terjesztik majd.
A felhívás szerint a kisebbségi tankönyvekbe való belenyúlás olyan precedens értékű lépés, amely az egész oktatási rendszert, illetve Szlovákia egészének demokratikus értékrendjét és intézményrendszerét érinti. Ha az oktatási tárca, élén a miniszterrel, be tud avatkozni a tankönyvek szakmai, nyelvi és tartalmi részeibe, pozícióját és pénzügyi befolyását kihasználva saját ideológiai szempontjai alapján bele tud szólni a tankönyvek tartalmába, akkor ez Szlovákia minden állampolgárának az ügye.
A Civil Fórum szerint ha a kormányzat megteheti, hogy saját ízlése szerint alakítja a magyar gyerekeknek szóló iskolai könyveket, semmi sem garantálja, hogy a jövőben nem lép tovább, s nem módosítja hasonló kritériumok szerint akár a szlovák történelemkönyveket is. Ha az oktatási tárca ma megteheti ezt a magyar tankönyvekkel, holnap átírhatja a szlovák tankönyveket is, ha nem érzi azokat eléggé nemzetinek, vagy éppen elkötelezettnek az aktuális kormányzattal szemben. Az oktatási folyamatban ez olyan deformációkhoz vezethet, amelyek évtizedekre meghatározhatják a felnövekvő nemzedékek értékrendjét és állampolgári magatartását.
A Civil Fórum résztvevői hangsúlyozzák, a tankönyv-ügy elsősorban emberi jogi, nem pedig magyar kérdés. A tankönyvek tartalmi részeibe való beavatkozás azon túl, hogy alkotmányos jogokat sért, az állampolgárok mindennapi életébe tapos, legyen szó magyarokról, Szlovákia többi kisebbségéről vagy magukról a szlovákokról. – áll a szövegben.
Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, a Fórum Intézet volt a Civil Fórum kezdeményezője – lapunknak elmondta, a magyar szervezetek üdvözölték a Fair-Play Szövetség kezdeményezését, amely országos szinten indított aláírásgyűjtést a hibrid tankönyvek megjelentetése ellen. Ebben ismert szlovák értelmiségiek tiltakoztak a magyar nemzetiségű állampolgárok anyanyelvi jogaiba való beavatkozás ellen, s támogatásukról biztosítják a tiltakozó akciókat szervező tanári és szülői szövetségeket. A felhíváshoz, amelyet szerdán, október 29-én tettek közzé, tegnapig 926-an csatlakoztak, az aláírók zöme magyar nevű vagy magyarlakta régiókból származik. Tóth Károly nem tartja problémának, hogy a Fair Play Szövetség kezdeményezése megelőzte a Civil Fórum felhívását. A magyar dokumentum szövege Tóth szerint már egy hete elkészült, a Civil Fórum találkozásának október 29.-i időpontja azonban sokkal korábban ki volt tűzve. Tóth Károly azt is elmondta, a civil szervezetek továbbra is figyelemmel kísérik a tankönyv-ügyet, s ha nem sikerül elfogadható kompromisszumot elérni, további lépéseket tesznek. Erről januárban egyeztetnek majd a hazai magyar civil szervezetek képviselői, ekkor kerül ugyanis megrendezésre a Kerekasztal a szlovákiai magyarok jövőjéért nevet viselő találkozó, amelyen a nonprofit szféra az asszimilációs trendek megfékezéséről egyeztet.
A Civil Fórum 2006-ban jött létre, célja a szlovákiai magyar civil szféra összefogása, a szervezetek munkájának támogatása. A fórum évente ül össze, ekkor az aktuális problémákat vitatják meg a részvevők. Idén 26 szervezet jött el a találkozóra.