Egy-egy ember életében, de szervezetek, intézmények életében sem árt olykor megállni, s visszapillantani a megtett útra, esetleg az előttünk álló feladatokat áttekinteni

Öt esztendővel ezelőtt, 1997. október 1-én jött létre a Fórum Társadalomtudományi Intézet komáromi székhelyű Etnológiai Központja abból a célból, hogy a szlovákiai magyar néprajzi kutatások intézményes műhelye legyen. Az eltelt időszakban a Központ kutató és koordináló, valamint dokumentáló szerepe mellett intenzív publikációs tevékenységet is kifejtett. A 2002. október 5-én, a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében megtartott konferencia célja az elmúlt fél évtized eredményeinek az áttekintése és a szlovákiai magyar néprajzi kutatásra, azon belül az Etnológiai Központra váró feladatok megfogalmazása volt. Az eredményeket és problémákat Liszka József, az Etnológiai Központ igazgatója vázolta nyitóelőadásában, majd a Központ egyes kiadványtípusait neves magyarországi és szlovák néprajzkutatók értékelték. Liszka József A szlovákiai magyarok néprajza c. szintézisét Kósa László akadémikus magyar, Ján Botík professzor pedig szlovák szemszögből elemezte. Az L. Juhász Ilona összeállításában készülő Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia eddigi négy kötetét Lukács László professzor, a Lokális és Regionális Monográfiák első három darabját pedig Selmeczi Kovács Attila, a budapesti Néprajzi Múzeum tudományos főmunkatársa mutatta be. Voigt Vilmos professzor (aki egyébként zárszavában az egész rendezvényt és a szlovákiai magyar néprajzi kutatás összeredményeit is méltatta) az Interethnica c. sorozatról, valamint a Központ Acta Ethnologica Danubiana c. évkönyvéről szólt. A tanácskozás második felében az Etnológiai Központ külföldi kapcsolataiba engedett bepillantást Pozsony Ferenc, a kolozsvári egyetem néprajzprofesszora, valamint Halász Albert lendvai néprajzkutató

beszámolója. A Szlovákiában működő többi magyar néprajzi műhely képviselői is szót kaptak. ĺgy Jarábik Gabriella és Mácza Mihály a pozsonyi, illetve komáromi magyar kultúra múzeuma célkitűzéseiről beszélt, B. Kovács István a most alakult rimaszombati református egyháztörténeti gyűjteményt, Pusko Gábor a tornaljai Kulturális Antropológiai Műhelyt, Danter Izabella a Mátyusföldi Muzeológiai Társaságot, Huszár László pedig a dunaszerdahelyi Népzenei Adattárat mutatta be. A konferencia résztvevőit köszöntötte Zuzana Beňušková, Szlovákia Néprajzi Társaságának az elnöke is. Az alábbiakban Liszka József bevezető előadását és Voigt Vilmos zárszavát közöljük.

Hölgyeim és Uraim, kedves Kollégák, Vendégeink!

Mintha tegnap lett volna, amikor 1996 decemberében a Lilium Aurum kiadói estjén Dunaszerdahelyen Tóth Károly barátommal először beszéltünk annak lehetőségéről, hogy az akkoriban létrehozott Fórum Intézeten belül egy néprajzi részleget is ki lehetne (vagy talán kellene?) alakítani. A beszélgetés többé-kevésbé elméleti szinten mozgott, hiszen a komáromi Duna Menti Múzeum Magyar Nemzetiségi Osztályának voltam akkor a vezetője, éppen Humboldt-ösztöndíjasként Münchenből látogatóban itthon. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy akkor azért „valami lógott már a levegőben” (Mečiar „harmadik országlásának” közepén jártunk éppen), ami nagyon gyorsan meg is mutatkozott, hiszen a külső körülmények aztán rövidesen „hozzásegítettek“ ahhoz, hogy az imént említett elméleti fölvetéseknek gyakorlati érvényt is szerezzünk. 1997 júniusában, hazaérkezve, akkor már Marburgból, azon vettük észre magunkat feleségemmel együtt (aki ugyanannak az intézménynek volt dokumentátora), hogy munka nélkül maradtunk. Néhány keserves hónap következett, majd 1997. október 1-jével megalapítottuk az Etnológiai Központot. Azóta eltelt öt szép, munkában és eredményekben gazdag esztendő, és álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer még hálás leszek azoknak, akik annak idején az utcára tettek. Hadd ne örökítsem meg nevüket azzal, hogy most itt előszámlálom őket. Mindenesetre, ha ők nincsenek, akkor lehet, hogy Etnológiai Központ sincs, legfeljebb elméletileg, a tervek szintjén…

Egy-egy ember életében, de szervezetek, intézmények életében sem árt olykor megállni, s visszapillantani a megtett útra, esetleg az előttünk álló feladatokat áttekinteni. Ezt tettük éppen négy esztendeje is, amikor az Etnológiai Központ egyéves jubileumát ünnepeltük ugyanitt. Akkor – bár a szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia, valamint a NOTITIA HISTORICO-ETHNOLOGICA c. sorozatunk első kötete már megjelent, sőt a Szakrális Kisemlék Archívum gyűjteményéből is tudtunk a győri Xantus János Múzeummal karöltve egy kiállítást összehozni, szóval akkor még azért jószerével inkább csak a tervekről, célkitűzésekről beszélhettünk. Most, amikor távirati stílusban elősorolom őket, már az időközben elért eredményekkel feldíszítve tehetem ezt. S ez jó érzés.

Az Etnológiai Központ fő célkitűzéseként és feladataként tehát azt fogalmaztuk meg annak idején, hogy:

– a szlovákiai magyar népesség népi kultúrájának tudományos igényű néprajzi kutatása, továbbá

– az eredmények dokumentálása, valamint

– az eredmények közzététele lesz a fő tevékenységi köre.

Ami a tudományos kutatómunka fő súlypontjai illeti, megemlítendő, hogy a néprajztudomány hagyományosan „nemzeti” keretek között zajló kutatási területeinek vizsgálata mellett a Központ nagy hangsúlyt fektet az interetnikus kapcsolatok kutatására éppúgy, mint a változásvizsgálatokra, valamint a történeti (főleg településtörténeti) aspektusok figyelembevételére. A néprajztudomány (etnológia) legfrissebb elméleti-módszertani eredményeinek figyelembevételével és alkalmazásával az európai etnológia modern szlovákiai magyar műhelye kíván lenni. Céljai elérése érdekében (országhatárokon is átnyúló) kutatási programokat dolgoz ki és bonyolít le, illetve ilyen projektumokba bekapcsolódik. A továbbiakban a tudományos kutatómunka főbb prioritásait tekintem át röviden:

Az interetnikus kapcsolatok kutatása

Mivel a mai Szlovákia déli határ menti sávjában, elsősorban falvakon és kisvárosokban lakó több mint félmilliós magyarság az elmúlt évszázadok során szomszédságban, egymással állandó kölcsönhatásokban élt más etnikumokkal (elsősorban szlovákokkal, németekkel, horvátokkal, ukránokkal, ruszinokkal, zsidókkal és romákkal), népi kultúránk lényege egyszerűen nem érthető meg az ezekkel az etnikumokkal való interetnikus kapcsolatok feltárása nélkül. A Központ ezen kapcsolatok történeti gyökereit éppúgy vizsgálja, mint mai megnyilvánulási formáit.

A szakrális kisemlékek néprajzi kutatása

Míg Európa számos részén a népi vallásosság emlékeinek kutatása, dokumentálása, prezentálása nagy múltra tekint vissza, és ma is intézményes keretek között működik, addig Kelet-Közép-Európában ennek nincsenek számottevőbb hagyományai. Amikor az Etnológiai Központ megkezdte tevékenységét, az egész magyar nyelvterületen, valamint Szlovákiában nem volt egyetlen olyan intézmény, múzeum, szervezet, amely e fontos egyház- és kultúrtörténeti, néprajzi és művészettörténeti jelentőséggel bíró emlékcsoporttal kiemelten foglalkozott volna. A népi vallásosságnak, a magánáhítatnak pedig éppen ezen emlékei a legveszélyeztetettebbek, s ha nem lépünk időben, pótolhatatlan veszteségekkel számolhatunk! A települések belterületén, illetve határában az utak mentén álló feszületekről, képoszlopokról, a fák törzsére erősített képekről, szentek szobrairól, valamint kis kápolnáiról, továbbá a temetői sírjelekről van szó, amelyek dokumentálásával, védelmével mind ez ideig gyakorlatilag senki nem foglalkozott. E hiányt kiküszöbölendő az Etnológiai Központ megalakulásával egy időben létrehozta a Szakrális Kisemlék Archívumot, amely akkor egyedülálló volt a térségben. Mára már néhány szlovákiai múzeum is belefogott a szóban forgó objektumok dokumentálásába, ám – ismereteim szerint – ezek a kezdeményezések még csak embrionális állapotban vannak, és szűk regionális keretek között maradnak. Az Etnológiai Központ Szakrális Kisemlék Archívumáról részletesebben délután szólok majd, annyit azonban előre bocsáthatok, hogy az általunk számon tartott kisemlékek mind mennyiségi, mind minőségi szempontból legalábbis figyelemre méltóvá teszik Archívumunkat.

Változások a szlovákiai magyarság népi kultúrájában

A hagyományos népi kultúra teljes mértékű felbomlása előtt a magyarok (is) lakta egykori felsőmagyarországi területek Csehszlovákiához kerültek. Tanulságos eredményeket hoz annak vizsgálata, hogyan hatottak az impériumváltozások (1918, 1938, 1945, 1993), továbbá a szövetkezetesítés, illetve egész máig hatóan az 1989-es változások az amúgy is egyre alakuló népi kultúrára. A Központ hosszú távon egy olyan néprajzi összefoglalás létrehozására vállalkozott, amely egyrészt megkísérli rekonstruálni Szlovákia magyarok lakta területeinek népi kultúráját a 20. század első évtizedeiben, másrészt bemutatja azokat a hatásokat, változásokat, amelyek e népi kultúrát az elmúlt nyolc évtized alatt érték. Lényegében ezen kutatások egyik részeredménye a közelmúltban megjelent szlovákiai magyarok néprajzi összefoglalása is, bár a témát folyamatosan vizsgáljuk és dokumentáljuk a jövőben is.

Az eredmények dokumentálása

Elsősorban a néprajzi-honismereti szakkönyvtár (több mint 4000 kötet), az általános szlovákiai magyar néprajzi adattár (több mint 20 000 lap) és a Szakrális Kisemlék Archívum (több mint 2000 adatlappal rendelkező objektum), valamint az ehhez kapcsolódó temető-dokumentáció (csaknem 5000 felvétel), továbbá a digitalizált általános néprajzi fotótár fejlesztésében és állandó gondozásában valósul meg. Most van kialakulófélben a Nemzeti Jelképek Adattára, amely a Dél-Szlovákiában fellelhető olyan szabadtéri nemzeti szimbólumokat, építményeket dokumentálja, mint a különféle alkalmakból felállított kopjafák, székelykapuk, turulos emlékművek stb.

Az eredmények közzététele

Különböző, igen sokrétű formában valósul meg:

– ACTA ETHNOLOGICA DANUBI-ANA címen tudományos évkönyvet jelentetünk meg, nemcsak magyar és szlovák nyelven, hanem adott esetekben világnyelveken (német, angol) is. Mind ez ideig az évkönyvnek két kötete látott napvilágot.

– NOTITIA HISTORICO-ETHNO-LOGICA című könyvsorozatunkban a kisebb terjedelmű, általános néprajzi, történeti és összehasonlító néprajzi tárgykörű kutatási eredményeket adjuk közre. Első darabja Szolgálatban címen a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére írott folklorisztikai tanulmányokat tartalmazta, míg a második, Nagy Endre tollából, Tardoskedd és Udvard földrajzi neveit vette számba.

– A LOKÁLIS ÉS REGIONÁLIS MONOGRÁFIÁK c. sorozatban a térségben végzett monografikus igényű néprajzi kutatások eredményeit adjuk közre. Első darabja, Viga Gyula szerkesztésében, Kisgéres változó népi kultúráját prezentálja, a második L. Juhász Ilona jóvoltából a rudnai temetkezési szokások, hiedelmek és a temetőkultúra 20. századi változásait veszi számba, a rudnai temető teljes dokumentációjával kiegészítve. A harmadik kötet viszont teljesen „kemencemeleg”, s Pukkai László Mátyusföld c. összegzése, amely a térség társadalmi-gazdasági változásait mutatja be a második világháború utáni időszakban.

– Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia-sorozatunkat a Bibliotheca Hungaricával közösen adjuk ki. Ezt a munkát L. Juhász Ilona végzi, s ez ideig négy kötetben összesen nyolc év (1987–1994) anyaga jelent meg. Most van előkészületben az ötödik kötet, amely az 1995–1998 közötti időszakot öleli fel.

– Komoly vállalkozásunk volt a szlovákiai magyarok népi kultúrájának a szintézise, amely az idén tavasszal a budapesti Osiris és a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadó közös gondozásában meg is jelent. Kezdetben úgy terveztük el, hogy a szlovákiai magyarok néprajza mellett, amolyan szatelitkötetekként, az INTERETHNICA c. sorozatunkban megjelentetjük magyarul a többi szlovákiai etnikum (így a szlovákok, horvátok, ukránok, németek, romák, zsidók stb.) néprajzi összefoglalásait is. Amellett, hogy ezek az összefoglalások mind a tudományos közélet, mind a szélesebb nagyközönség számára is hasznosak lettek volna, egyszersmind jelképes értékűnek is szántuk ezt a vállalkozást. Mások azonban nyilván nem így gondolták, mivel a magyar nyelvű kötetekre egyszerűen nem tudtunk pénzforrást előkeríteni. Arra viszont igen, hogy szlovákul (is) megjelentessük a szlovákiai magyarok néprajzát, továbbá, hogy a szlovákiai horvátok, ukránok és németek néprajzi összegzéseit is kiadjuk. A horvát-kötet, Ján Botík munkájának köszönhetően kooperációban már meg is jelent. Nyomdában van, s az Interethnica 2. köteteként lát majd napvilágot Miroslav Sopoliga öszszegzése a szlovákiai ukránokról (az első kötet Bodnár Mónika munkája, s Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében címen látott napvilágot). A nyomdai előkészítés stádiumában van Margaréta Horváthová összegzése a szlovákiai németek néprajzáról, valamint a szlovákiai magyarok néprajzának szlovák verziója is. A Passaui Egyetem Néprajzi Tanszékével közösen lát napvilágot a szlovákiai magyarok néprajzát prezentáló német nyelvű kötet is, ami viszont nem a magyar tükörfordítása.

– Rendszeresen rendez(t)ünk szakmai szemináriumokat, (nemzetközi) tudományos tanácskozásokat is. Ezek közül itt meg kell említeni a 2000 őszén megvalósított XII. Nemzetközi Etnokartográfiai Konferenciát (anyaga évkönyvünknek, az Acta Ethnologica Danubiana 2-3. számában jelent meg), továbbá a kisemlékkutatók idén tavasszal megrendezett XV. nemzetközi tanácskozását. Részben ide kapcsolódik a szakrális kisemlékeket színes fényképeken bemutató kiállításunk, amely 1998-ban először Komáromban, majd Pozsonyban, Tőketerebesen, Budapesten, Csornán és az ausztriai Bad Ausseeben, továbbá az idei kisemlékkutató konferenciánkhoz kapcsolódva Udvardon kerülhetett a nagyközönség elé. Megjegyzem, hogy amíg az első kiállításunk a Kisalföld szakrális kisemlékeinek keresztmetszetét nyújtotta, addig a mostani, több mint száz darabból álló fotógyűjtemény (kis ízelítőt itt láthatnak belőle) az egész dél-szlovákiai magyar nyelvterület jellegzetes kisemléktípusait mutatja be.

Mindazonáltal az Etnológiai Központ eredményeit igyekszünk más fórumokon is prezentálni. ĺgy rendszeresen publikálunk a Fórum Társadalomtudományi Szemlében, de részeredményeinket német nyelven Bécsben, Passauban, Münchenben, Marburgban stb. is közreadtuk. L. Juhász Ilona és jómagam az ausztriai Bad Ausseeben, a csehországi Teplában, valamint Komáromban számolhattunk be a szakrális kisemlékek dél-szlovákiai kutatási részeredményeiről. Több előadást tartottam Kolozsvártól Budapesten át Passauval bezárólag a szlovákiai magyarok néprajzáról.

A felsoroltak mellett könyv- és adattárunk természetesen a szakkutatók, az egyetemi hallgatók és doktoranduszok rendelkezésére áll, akiknek rendszeresen szakmai útbaigazítást is adunk.

A helyi felsőfokú néprajzi oktatás szükségessége

Hölgyeim és Uraim, az eddig elmondottak alapján azt hiszem, hogy minden hamis önelégültség nélkül kijelenthetem, anélkül, hogy a most következő értékeléseknek elébe mennék: az Etnológiai Központ első fél évtizede alatt a menynyiséget illetően szakmailag jól teljesített. Volt olyan is viszont, amiben nem tudtunk előbbre lépni. Az egyik az utánpótlás megnyugtató formában történő bebiztosítása. Az igaz ugyan, hogy külső munkatársaink sorában számtalan fiatal szakember és társadalmi gyűjtő található, ám a biztos alapokon álló (és folyamatos!) utánpótlást mégiscsak egy helyi és nem magyarországi egyetemen történő felsőfokú néprajzi oktatás oldhatná meg. Komáromban ennek már megvannak az elvi feltételei, így – véleményem szerint – csak idő kérdése, hogy először bizonyos szakok kiegészítéseként a hallgatók néprajzot is hallgassanak, majd idővel a néprajznak mint önálló szaknak a létrehozását is elképzelhetőnek tartom. A másik megoldatlan probléma az intézet méltó körülmények közé helyezésének a kérdése. A városi művelődési központnak köszönhetően négy esztendeje négy szűk, egykor hotelszobaként funkcionáló helyiségbe vagyunk könyvtárostul-adattárastul zsúfolva. Mindehhez annyi szóbeli, Varga Annától, a városi művelődési központ igazgatójától származó ígéret van a birtokunkban, miszerint januártól kapunk ugyanott még egy helyiséget. Ha ez megvalósul, akkor nem harminckét, hanem negyven négyzetméteren terpeszkedhetünk, amiért természetesen köszönet jár, ám mindamellett nem hallgathatom el, hogy méltatlan ahhoz a tudományos produkcióhoz és küldetéshez, ami az Etnológiai Központot fémjelzi. Szomorú, hogy abban a városban, amelyik önmagát előszeretettel nevezi a szlovákiai magyarság fővárosának, öt esztendő alatt nem tudtuk elérni, hogy a szlovákiai magyarok egyetlen országos hatókörű, mindamellett nemzetközileg is jegyzett és elismert néprajzi intézménye méltó helyre költözhessen. És hát sajnos a kilátások sem rózsásak… Mivel azonban a sors sohasem kényeztetett el bennünket az ideálist még csak megközelítő munkakörülményekkel sem, ezért – mindezek ellenére – természetesen nagyra törő szakmai terveink vannak, amiket meg is fogunk valósítani.

Szakmai tervek

Hölgyeim és Uraim, most engedjék meg, hogy ezekről is szóljak néhány szót. Vannak olyan feladataink, amelyeket folyamatosan kell végezni. Ilyen a könyvtár és néprajzi adattár, valamint a fotótár folyamatos bővítése, a Szakrális Kisemlék Archívum, azon belül a temető-dokumentáció, továbbá a Nemzeti Jelképek Adattára folyamatos és módszeres fejlesztése. Ami központi projektumunkat illeti az elkövetkező időszakra, azt a szlovákiai magyarok populáris kultúrájában megragadható változások, illetve az aktuális helyzet rögzítése 1990 és 2005 között fémjelzi. Ennek keretében főleg három jelenségcsoportot szeretnénk vizsgálni: egyrészt olyan jelenségek mai formáját, amelyekről jó és részletes korábbi leírásaink vannak (pl. a koloni vagy az izsai lakodalom), másrészt olyan megnyilvánulásokat, amelyeket korábban nem vagy legfeljebb felületesen vizsgáltunk (pl. ballagási szokások, regrutabál stb.), harmadsorban olyan jelenségeket, amelyek napjainkban, illetve a közelmúltban terjednek térségünkben (pl. adventi koszorú, Valentin-napi szokások, út menti haláljelek, Halloween stb.). És hát természetesen azért nem adtuk föl azt sem, hogy belátható időn belül méltóbb helyre költöztessük az Etnológiai Központot több mint négyezer kötetéből álló könyvtárával és a kapcsolódó adattárakkal együtt. Mégpedig – ha egy mód van rá – Komáromban.

Hölgyeim és Uraim, végezetül engedjék meg, hogy kedves kötelességemnek eleget téve köszönetet mondjak azon alapítványoknak, partnerintézeteknek, magánszemélyeknek, akik nagyvonalú támogatása, együttműködése nélkül nem tudtuk volna elérni azokat az eredményeket, amelyeket elértünk. Hál’ Istennek sok helyről kaptunk támogatást, így természetesen mindent és mindenkit nem sorolhatok itt fel. Mindenképpen meg kell viszont említeni a budapesti Illyés Közalapítványt, amely évi rendszerességgel támogatja munkánkat. Ugyanígy köszönet illeti az Arany János Közalapítványt, továbbá a Domus Alapítványt, a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványt, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítványt, a pozsonyi Polgári Kezdeményezéseket Támogató Alapítványt (közismertebb nevén: NPOA = Nadácia pre podporu občianských aktivít), a Soros Alapítványt, a bonni Humboldt Alapítványt és a sort még folytathatnám. Időről időre a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és Szlovákia Kulturális Minisztériuma is támogatta munkánkat. Az együttműködő partnerintézmények közül ki kell emelni a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetét, a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetét, a budapesti Európai Folklór Intézetet, a Magyar Kultúra Alapítvány Székházát, a győri Xantus János Múzeumot, a Nyugat-Magyarországi Egyetem győri Apáczai Csere János Főiskolai Karát, a Komárom-Esztergom megyei Múzeumok igazgatóságát, a Passaui Egyetem Néprajzi Tanszékét, a marburgi Európai Etnológia és Kultúrakutatás Intézetét, az ausztriai Köpcsény Néprajzi Múzeumát, a Felső-Ausztriai Kisemlékkutató Egyesületet stb. Mivel az Etnológiai Központ lényegében kétszemélyes intézet, köszönet illeti azt az évente egy-másfél tucat külső munkatársat, akik szerződéses alapon kapcsolódtak és kapcsolódnak be munkánkba. Meg szeretném köszönni a Fórum Társadalomtudományi Intézet összes munkatársának is azt, hogy ha szükség volt rá, bármikor bekapcsolódtak a munkánkba. Itt említem meg, hogy az állami intézményekkel ellentétben, minden egyes fillért nekünk kell előteremteni. Ami az egyes projektumok megfinanszírozását illeti, az még a könnyebbik fele a dolognak. Bonyolultabb viszont a működési költség, a fizetések előteremtése. Ezért köszönet illeti Tóth Károlyt, aki az elmúlt öt esztendőn keresztül több-kevesebb biztonsággal el# tudta varázsolni ezeket a piszkos anyagiakat is… Kívánjuk, hogy a Isten tartsa meg a jövőben is ezt a jó szokását!

És végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani L. Juhász Ilonának, akinek lelkes ügybuzgalma és kitartása nélkül nem tudtunk volna ilyen eredményeket elérni. S itt mondanám el azt is (se nem panaszként, se nem dicsekvésből, csupán a tényrögzítés végett), hogy az itt dolgozóknak (ahogy Illyés Gyula annak idején írta Györffy István kapcsán) valóban polihisztornak kell lenniük. Dokumentálunk és takarítunk, könyvelünk és gépkocsit vezetünk, bútorasztalosok vagyunk és fényképészek, költöztető és könyvtáros, illetve fénymásoló szolgálat vagyunk egy személyben. Miközben néprajzi kutatómunkát is végzünk, szervezünk és könyveket is írunk – úgy mellékesen. De hát így van ez rendjén…

(Elhangzott A szlovákiai magyar néprajzi kutatás és az Etnológiai Központ c. konferencián, Komáromban, 2002. október 5-én)

A szerző a Fórum Intézet Etnológiai Központjának az igazgatója

LISZKA JÓZSEF

http://www.ujszo.com/clanok.asp?cl=39399

© 2001 Petit Press, a.s.