Folytatásra váró sorozat

Folytatásra váró sorozat

Szlovákok vagyunk?” — rohan oda hozzám a nemsokára hároméves nagyobbik lányunk, Lilla, amikor már vagy fél órája az egyik kedvenc, szlovák nyelvű gyermekdalokat tartalmazó CD-jét hallgatja. „Nem, magyarok” — mondom neki. „Magyarok?” — kérdez vissza. „Igen — felelem. — Magyarok, de Szlovákiában élünk.” Néz rám nagy szemekkel, látom, nem érti. „Szlovákiai magyarok” — fogalmazok másképp. Kétféleképpen is mondom, de sehogy sem tudom röviden, számára is érthetően megmagyarázni, miért vagyunk magyarok, s miért Szlovákiában vagyunk azok, meg hogyan jön a képbe a szlovák nyelv.

Egyébként sem érzem a folytonos rövid (ön)definiálás kényszerét, mert megfigyeltem, hogy akiket állandóan ez foglalkoztat, azok — a valóban szeriőz társadalomkutatók és néhány közéleti ember kivételével — rendszerint a hangzatos, sommás, ugyanakkor suta vagy egyenest félrevezető megállapításokig jutnak. Az is érdekes — s ezzel, mentségemre szolgáljon, talán nem vagyok egyedül —, hogy dühömben szoktam megmondani, kik és milyenek „ezek” a szlovákiai magyarok, igaz, olyankor is csak saját használatra, hiszen végső soron én is „ezek” közé tartozom.

Ennél sokkal komolyabb és körültekintőbb, mert leíró összegzésre, bemutatásra vállalkozott az az egyelőre kétkötetes, ám remélhetőleg újabb összefoglalókkal is jelentkező könyvsorozat, amelynek Magyarok Szlovákiában sorozatcímmel eddig két része látott napvilágot — mindkettő Fazekas József és Hunčík Péter szerkesztésében, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet és a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Könyvkiadó gondozásában.

A közösségünk 1989 és 2004 közti időszakáról szakterületenként és tanulmányokban számot adó, tulajdonképpen szinkron helyzetképet mutató első kötet (Magyarok Szlovákiában — Összefoglaló jelentés a rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig) már két éve haszonnal forgatható, hiszen jól eligazít (még akár az ajánlott, felhasznált szakirodalom böngészésével is), ha valamilyen közelmúltbeli történés, jelenség vagy a rendszerváltás utáni folyamatok értelmezéséhez keresünk fogódzókat. A tanulmánykötet-jelleg miatt egyszerre enciklopedikus és monografikus első részt most jól kiegészíti a második, amely — csak a legszükségesebb magyarázattal, de amúgy kommentár nélkül — a pártállam végnapjaitól és a rendszerváltástól Szlovákia 2004-es uniós csatlakozásáig terjedő időszak kisebbségünket (is) érintő legfontosabb dokumentumait adja közre egy alapos kronológiával kiegészítve.

Ha végigtekintjük a dokumentumokat, a történelmi távlat hiányában még nehezen látható ívek, törésvonalak és a végletek közti vergődések mutatkoznak meg előttünk (a szerkesztésnek köszönhetően is), akkor is, ha csak a második részt ismerjük. Pártállamból — minden buktatóval együtt — parlamentáris demokrácia, Csehszlovákiából Szlovákia, a szocialista tábor elvasfüggönyzött szatellitjéből az Európai Unió és a NATO tagállama lett az ország, de közben megnőttek a társadalmi rétegek és a régiók közti szakadékok. A rendszerváltást és az egészséges össztársadalmi integrációt támogató, de önrendelkezési jogát is megfogalmazó magyar kisebbség hol kiszolgáltatott bábu, hol sorsa alakításába beleszólni tudó közösség volt az elmúlt szűk két évtizedben. A többpárti politikai érdekképviselet egypártivá vált, bár hasonló, csak más hatású folyamat hellyel-közzel a demokratikus szlovák jobboldalon is végbement. Nagyjából a felsoroltak azok a folyamatok, amelyeket nagyobb biztonsággal nevezhetünk meghatározóaknak. Nehezebben állapítható meg azonban, hogy mik a fontos részletek, amelyek más megvilágításba helyeznek jelentősebb eseményeket. Kevésbé átlátható, hogy mennyire csak formális és mennyire cselekvőképes az át- vagy kialakult kisebbségi intézményhálózat. Kérdéses az is, hogy az igazából 1998 után „helyzetbe hozott” pragmatikus, vitathatatlanul számos eredményt felmutató szlovákiai magyar politizálás az aprómunka idején mennyire feledkezett meg az elvi szintű programalkotásról. Hangsúlyozom, ez inkább kérdés, és — most csak a kötetet véve alapul — leginkább abból adódik, hogy a könyv kisebbséggel kapcsolatos dokumentumokat közlő részében a Magyar Koalíció Pártjának 1998-as és 2002-es választási programja a két utolsó szöveg, azokat már semmi sem követi, pedig a dokumentumtár is 2004-ig szól. Persze, a törvényeket, rendeleteket és határozatokat tartalmazó részben kellő ellensúlyként ott szerepelnek azok a jogszabályok, amelyek 1998 után nagyobb biztonságot teremtettek a kisebbségi élet terén, s amelyek megalkotásánál az MKP-nak kezdeményező, meghatározó szerepe volt.

Eligazodási pontokat ad a Magyarok Szlovákiában második kötete, de olvasójában számos kérdés is felmerül a korszakkal kapcsolatban. Ezekre részben csak a nagyobb időbeli távlat adhat majd választ. Az azonban szerintem csak hasznunkra válhatna, ha — talán e sorozat harmadik köteteként? — afféle olvasókönyv, szövegkönyv is készülne. Abba azoknak a nyilatkozatoknak, fontosabb publicisztikai írásoknak a legjava kerülhetne bele, amelyek ugyan magukon viselik a pillanatnyi műfajokra jellemző jegyeket, de fontosak lehetnek közelmúltunk egy-egy mozzanatának, szakaszának megértéséhez. Nem a szlovákiai magyar politikusok, közszereplők és publicisták beszédeit, nyilatkozatait, alkalmi szövegeit tartalmazó könyvekből kellene kritikátlan „remixet” közreadni, mert ez szerintem szűk, éppen ezért nem teljesen hiteles keresztmetszetet adna. Olyasvalami kellene, mint amilyen a Zalabai Zsigmond által az 1990-es évek derekán zajló táblaháborúról, a táblatörvény körüli huzavonákról szóló könyv, amelyben például korabeli cikkek is helyet kaptak. Egy olyan kötetre gondolok, amelyben például a párkányi Mária Valéria híd nemcsak a politikusi érvelés elemeként jelenne meg, hanem egy-egy jellemző szövegen (és esetleg képen) keresztül úgy is, hogy mit jelent a régióban élők számára. Orosz Mártának és Popély Árpádnak a második kötetet záró részletes kronológiája már ilyen olvasmányos folytatás felé mutat.

(A lányom is hozza a mesekönyvet, hogy olvassak neki.)