Mi a véleménye a Beneš-dekrétumok kérdésének felvetéséről?

Mi a véleménye a Beneš-dekrétumok kérdésének felvetéséről?

ANKÉT

Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke:

Minden olyan történelmi eseménnyel, mely sorsdöntő volt százezrek vagy még többek életében, nyíltan szembe kell nézni, nyíltan megvitatni. Ez alól nincs kivétel – általában ez a gondolkodó ember meggyőződése. Ebből a szempontból csupán esetleges, hogy most a könyörtelen és kegyetlen Beneš-dekrétumokról beszélünk. Nem tudom, miért kellene ellenezni a kérdés megnyitását. Nem értem, miért jelenthet ez problémát. A dekrétumok kibocsátása óta eltelt több mint hatvan esztendő, és ez már történelmi távlat. Nyilván nem az egyház feladata a kérdés rendezése, de amíg az egyház a felismert és kijelentett igazságot hirdeti, nem térhet ki a kérdés megválaszolása elől. Úgy gondolom, hogy akiket jogtalanul bármitől is megfosztottak, azoknak kárpótlás jár. Nemcsak Szlovákiában, Németországban, az Egyesült Államokban is, bárhol a világban. Ez lenne a norma, amit tiszteletben kellene tartani.

Hajtman Béla, író, a Pedagógusfórum főszerkesztője:

Nem ért meglepetésként Csáky Pál bejelentése a Beneš-dekrétumok ügyével kapcsolatban, mivel egy, a pártelnökkel készített júliusi rádióinterjúban Csáky a műsorba betelefonáló hölgynek kifejtette, hogy a párt kezdeményezni fogja azoknak a kárpótlását, akiket törvénytelenül telepítettek ki szülőföldjükről. A műsorvezető kérdésére a párt elnöke azt is elmondta, hogy a közeljövőben napirenden lesz a kitelepítettek erkölcsi és anyagi jóvátétele. Pártstratégiai szempontból azonban nem helyeslem, hogy a szlovák közvélemény mindezt a Magyar Nemzetnek adott interjúból tudta meg. Az interjú előtt nem ártott volna erről a kérdésről legalább a hazai ellenzéki pártok vezetőivel konzultálni. Egyébként jogosnak és helyénvalónak tartom a téma újbóli terítékre kerülését, csak hát, ismerve a szlovák pártok véleményét, szkeptikus vagyok. Nagyobb esélyt látnék a sikerre, ha az MKP a Beneš-dekrétumok kérdésének megnyitása előtt egyeztetett volna a hazai és külföldi történészekkel, egyéb szakemberekkel. Persze még nem késő, de az ütemezés és időzítés ebben a helyzetben egyáltalán nem kedvező.

Szigeti László, a Kalligram kiadó igazgatója:

Minden olyan történelmi eseményről, amely sérelemként él tovább a lakosságban, szükséges vitatkozni, azért, hogy a populisták sem az egyik, sem a másik oldalon ne élhessenek vissza ezekkel. A Beneš-dekrétumok ma már nincsenek érvényben, ám következményeik a mai napig hatnak mind a magyar, mind a szlovák köztudatra. Mind a két félnek foglalkoznia kell a kérdéssel. Ezért furcsa számomra, hogy Csáky Pál a Magyar Nemzetben nyilatkozott a Beneš-dekrétumokról, még mielőtt legalább ellenzéki partnereivel ezt megtárgyalta volna. 1992 novemberében Václav Havel köztársasági elnök az akkori magyar pártoknak tett egy javaslatot, amely erkölcsi és anyagi kárpótlást is tartalmazott volna, ezt akkor a Duray Miklós vezette Együttélés politikai mozgalom utasította vissza. Pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy a szlovákiai magyar politikai párt szövetségest találna a dekrétumok megszüntetésére, de még annak elfogadására sem, hogy erkölcsi vagy valamilyen kollektív jóvátételben részesüljenek a szlovákiai magyarok. Ez hosszú távú, részletes tárgyalásokat igényel, és a szlovák partner nélkül nem megoldható. Akkor hiszem el, hogy ez megvalósítható, ha az MKP a Beneš-dekrétumok vonatkozásában nemcsak magyarországi, hanem szlovák intézményeket is megszólít a párt új stratégiai programjának elkészítésekor. Ugyanis lehetetlen ma bármit is megoldani a szlovák többség empátiájának megszerzése nélkül.

Gál Tamás színművész, a SZEVASZ társulat tagja:

Egy bocsánatkérés nem kerülne nagy erőfeszítésébe a szlovák kormánynak. Mint ahogy a meghurcolt németektől, a szlovákiai magyaroktól is bocsánatot kellene kérni. Ennyi év távlatából ennyi egész egyszerűen jár ennek a közösségnek. Nem is tudom, mindez miért vita tárgya, magától értetődőnek kell lennie. Annyit nem tudok a témáról, hogy ki merjem jelenteni, milyen kárpótlás jár a Beneš-dekrétumok miatt, ez öszszetett kérdés. Egy biztos, egy bocsánatkérés miatt a szlovák politikusok nem lennének se többek, se kevesebbek. Ha már az MKP-nál tartunk, más, megoldható kérdésekre, kulturális ügyekre is figyelhetne, főként az Ifjú Szivek háza táján történtekre. Ezt a világhírű táncegyüttest lebénították, példátlan, ahogy tönkretették. Ez olyan, mintha tönkretették volna a komáromi Jókai Színházat vagy a kassai Tháliát.

Hrubík Béla, a Csemadok elnöke:

Ha a szlovák fél nem teszi meg legalább azt a szlovákiai magyarok felé, amit már megtett a németek és a zsidók vonatkozásában, hogy bocsánatot kért, akkor azt kell gondolnom, hogy Szlovákia ma kétféle mércét alkalmaz, és állampolgárait jobb és rosszabb polgárokra osztja. Ez elfogadhatatlan. A Beneš-dekrétumok kérdésének felvetése 1948 óta soha nem bizonyult aktuálisnak. Szerintem azonban nem az a lényeg, hogy jó vagy rossz időpontban vetik-e fel a témát, hanem az, hogy a felvetés jogos. S mivel jogos, teljesen mindegy, milyen időben kezdeményezzük a kérdés megnyitását. Természetesen jobban elő kellett volna készíteni a szlovák politikai közeget erre, ám szerintem a szlovák fél akkor sem reagált volna pozitívan, ha ezt az MKP alaposabban előkészített módon tárja a szlovák közvélemény felé.

Szeberényi Zoltán, irodalomtörténésez, egyetemi docens:

Kötelezőnek tartom, hogy a dekrétumokat egyszer nyilvánosan elítéljék. Abszurd dolog, hogy embereket csak azért űztek el otthonaikból, mert magyar nemzetiségűek voltak. A témával foglalkozni kell, a dekrétumokat nemzetközi jogi vizsgálatnak alávetni, nemzetközi viszonylatban el kell ítélni. Úgy, ahogy bocsánatot kértek a kitelepített szudétanémetektől, ezt nekünk, szlovákiai magyaroknak is meg kell kapnunk. Addig, amíg az MKP kormányon volt, nem vetette fel a témát, mert erre kötelezte magát koalíciós partnereinél. Most, ellenzékben felvetette, de az időzítés nem volt szerencsés – nyár közepén erre senki nem figyel. Az elégtételnek azonban szlovák részről alig adok esélyt. Jól megokolt félelem van emögött – utóvégre itt rablások történtek, embereket fosztottak meg a vagyonuktól. Bízom abban, hogy eljön a pillanat, amikor ezzel nemzetközi szinten is foglalkozni fognak, bár ezzel kapcsolatban is szkeptikus vagyok, mert az Európai Unió tart a feszültségkeltéstől.

Dobos László, író, a Madách Posonium Lap- és Könyvkiadó igazgatója:

A Beneš-dekrétumokat történelmi bűnnek tartom. Ezen nincs mit szépítgetni, az egyetlen megoldás eltörölni őket, azért, mert hallatlanul igazságtalanok, mert a „minden magyar bűnös” elvére épülnek. Ez történelmi hazugság. Ha a szlovákiai magyar kisebbség összefogna, erre látnék esélyt. Sajnos, azonban a szlovákiai magyarság körében már alig érezni egységes gondolkodást, nem összefogásnak, inkább bomlásnak vagyunk a tanúi. Teljesen normálisnak tartom azt, hogy az MKP felvetette, és meg akarja nyitni a kérdést. Ezt már kormánytagként meg kellett volna tennie. Szembe kell nézni a múlttal, szembe kell nézni önmagunkkal. Nem lehet az, hogy Trianon óta a szlovákiai magyar közösséget örök bűnösnek tartsák.

Öllős László, politológus, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke:

Nagyon fontos időről időre felmelegíteni a Beneš-dekrétumok kérdését, és nemcsak a szlovákiai magyarok, hanem az egész szlovákiai demokrácia szempontjából. Arról van szó, Szlovákia illeszkedik-e egy, még a 17. században keletkezett európai normához, ez a nemzetközi jog születésének pillanata volt. Az mondatott ki a harmincéves háború után, hogy az államoknak nincs joguk elűzni lakosaikat, elvenni vagyonukat, lemészárolni őket, semmiféle vallási, ideológiai és egyéb okok alapján. Kimondták, hogy semmiféle történelmi érvelésekkel nem lehet az elűzésre jogalapot tekinteni. Ugyanis mindenki, aki súlyos emberjogi sérelmet akar elkövetni, történelmi, specifikus érveket használ. Európában vannak országok, ahol ezt a felvilágosodás-korabeli elvet tiszteletben tartották-tartják, vannak, ahol ezt időnként megsértik. A baj nemcsak az, hogy a 20. században ilyen jogsértések megtörténtek, hanem az, hogy ezt ma is védik. Ezért fontos a szlovákiai demokrácia egészének szempontjából, hogy ezt a kérdést tisztázzák, hogy a történelemnek ezzel a sötét szakaszával szembenézzenek a szlovákok is. Az viszont taktikai szempontból nem a legszerencsésebb, hogy ezt a témát az MKP a nyár közepén, turistaidényben, előkészítetlenül vetette fel, ráadásul úgy, hogy magyarországi lapban jelent meg, de most már ebből a helyzetből kell kiindulni, továbblépni.

Strédl Terézia pszichológus, egyetemi tanár:

Szerintem a múltat le kell zárni, és előre kell nézni. Ha állandóan a múltban vájkálunk, nem tudunk előrelépni. Az én családomat is kitelepítették, anyagi-erkölcsi értelemben is kár ért. Szerintem szüleim csak úgy tudták ezt túlélni, hogy egy vastag vonallal lezárták a múltat, és előretekintettek. Egy erkölcsi rehabilitáció, bocsánatkérés természetesen jólesne, nemcsak azoknak, akik ezt átélték és túlélték, hanem a hozzátartozóknak, utódoknak is, de tovább kell lépni. Ami az MKP kommunikációját illeti, azt gondolom, hogy nem fogalmaz pontosan. Például, amikor Duray Miklós az autonómiáról beszél, mindig felkavarja a kedélyeket. S mikor a kedélyek már teljes mértékben felcsigázódtak mindkét oldalon, akkor azt mondják, hogy kulturális autonómiáról van szó. Ami mást jelent, mint a politikai autonómia. Ez történik a Beneš-dekrétumok esetében is. Elindítottak valamit, de nem fogalmazták meg pontosan, hogy mit értsünk alatta. Mit értünk az alatt, hogy kártérítés? Politikai, erkölcsi, anyagi kártérítés? Mit értünk az alatt, hogy rehabilitáció, mit értünk az alatt, hogy megnyitni ezt a kényes témát? Ezeket a párt nem fogalmazta meg világosan. Nem elég csak annyit mondani, hogy megnyitjuk a témát, tisztázni kell azt is, mit értünk alatta. Pontos, közérthető fogalmazás hiányában nem azt érjük el, amit szeretnénk, esetleg éppen az ellenkezőjét, mert félreérthető, felborzolja a kedélyeket, ez pedig nincs az ügy javára.