Kisebbégek részvétele a döntéshozatalban (Etnikai stabilitás – etnikai változások) I.

A műhelybeszélgetés-sorozat első rendezvényére Somorján került sor, a Fórum Intézet székházában, 2008. április 10-én és 11-én. Az egyik cél az alapfogalmak tisztázása volt – ebben segítséget nyújtott az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezmény Tanácsadó Bizottságának két (Csehországot és Szlovákiát képviselő) tagja, Dalibor Jílek jogász professzor és dr. Bohuslava Ferenčuhová történész. A két szakértő elemezte a Keretegyezmény idevágó cikkeit, illetve részletesen tájékoztatta a jelenlevőket a kisebbségek participációjával foglalkozó rendelkezéseknek a szakértői bizottság által kidolgozott új, kibővített értelmezésével. Eszerint a kisebbségek részvételét a döntéshozatalban tágabban kell értelmezni, a bizonyos kulturális és nyelvi kérdésekbe való beleszólás mellett a szociális és gazdasági participáció mechanizmusait is ki kell dolgozni. Ugyanakkor a hatékony participáció elve nem szűkíthető le bizonyos formális testületek, illetve mechanizmusok működtetésére, amennyiben ezeknek nincs valós súlyuk, reprezentatív összetételük és tényleges beleszólási joguk.
A participációs mechanizmusok akkor hatékonyak, ha a nyílt diszkrimináció tiltása mellett, nemcsak szavatolja a kisebbségi közösséghez tartozó személyek esetében az identitás kifejezését, hanem elősegíti annak megőrzését és fejlesztését is, mégpedig hosszú távon.
A továbbiakban a kisebbségi participáció négyfajta modelljének bemutatására került sor, esettanulmányok formájában. Közép-európai magyar és szlovák kisebbségben élő közösségek, illetve a balti országok példáján lettek ezek a modellek bemutatva.
a) A csehországi szlovák kisebbség polgári, civil szerveződések működtetésén keresztül ápolja a közösségi identitást. Ezen kívül léteznek konzultatív jogosítványokkal rendelkező participációs mechanizmusok központi és helyi szinten, amelyekben a szlovák szervezetek is részt vesznek. Politikai szerveződésre, esetleg önkormányzati intézmények kialakítására nincs igény, a külső adottságok sem kedveznek az ilyen megoldásokra.
b) A magyarországi szlovákok esetében a civil szerveződések és a kisebbségi önkormányzati rendszer kombinációjáról beszélhetünk. Az önkormányzati rendszer részben tényleges önálló döntéshozatalt és felügyeletet jelent (elsősorban a nemzetiségi iskolák és kulturális intézmények tekintetében), részben participációt az állami és általános önkormányzati szervek kisebbségeket is érintő döntéshozatalában. Politikai szervezkedésre nincs igény, illetve nem reális, holott jogilag kivitelezhető volna.
c) A szerbiai magyarok esetében a legújabb fejlemény az, hogy ötvöződik a politikai érdekképviselet és a kulturális autonómia (Magyar Nemzeti Tanács) intézményrendszere. Emellett működnek hagyományos civil szerveződések is. Ezt a hármas kombinációt csak a magyar és a bosnyák közösség képes (vagy igényli) működtetni Vajdaságban.
d) A balti országok helyzete azért érdekes, mert az ottani – viszonylag nagyszámú – orosz közösségeket csak részben (azt is inkább a nemzetközi nyomás hatására) ismerték el őshonos kisebbségeknek. (Az 1940 után érkezőkre Észtországban és Lettországban mint bevándorlókra tekintenek, akiknek „naturalizálódni” kell.) Ezért az integrációs (asszimilációs) mechanizmusokra sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az állam, mint a participációra, amelyben potenciális veszélyt lát. Elvben az etnikai alapon történő szerveződés megengedett, vannak is „orosz” pártok, civil szervezetek.

Fotógaléria