Gyáni Gábor (történész, Magyarország) és Vančoné Kremmer Ildikó (nyelvész, Szlovákia) mutatták be Budapesten az MTA 184. közgyűléséhez kapcsolódó Külső Tagok Fórumán az Orosz Örs szerkesztette A hely nevei, a nyelv helyei című, a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelent kötetet.
A kötet szerzői: Horony Ákos (jogász), Orosz Örs (földrajzos), Szalay Zoltán (jogász). A kötet kéziratának kidolgozásában részt vettek: Simon Attila (történész) és Popély Árpád (történész).
A Nyelv helyei, a hely nyelvei című, gazdagon illusztrált, négynyelvű kötet az első világháború után Csehszlovákiához került, ma Dél-Szlovákia részét képező magyarlakta terület nyilvános nyelvhasználatát ismerteti 1918-tól napjainkig. A köztéri feliratok, az utcanév-, jelző- és hirdetőtáblák általában tükrözik a többségi és kisebbségi nyelvhasználat hivatalos támogatását vagy tilalmát, azonban a nagyvonalú törvényi szabályozás sem elegendő, ha a társadalmi közeg ellenséges vagy elutasító.
A megjelent mű a hivatalos nyelvpolitikai intézkedések áttekintése mellett korabeli, egy- vagy többnyelvű iratok, hirdetmények, kereskedelmi szerződések, reklámfeliratok, plakátok fotóival érzékelteti a térségben lejátszódó, a kisebbségi nyelvhasználatot háttérbe szorító folyamatokat. A kötet szerzői a jelenleg érvényes nyelvhasználati szabályozás lényegi kérdéseire, problémáira is felhívják a figyelmet, és a nyugat-európai példák nyomán szemléletváltást sürgetnek.
Az összeállítás a „Jelek a térben„ sorozat – amelynek szerkesztője Liszka József, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja, a Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központjának igazgatója – negyedik darabjaként jelent meg.
A rendezvényen sor került Csernicskó István: Államok, nyelvek, államnyelvek című munkájának bemutatására is. A kötet egyik méltatója Simon Attila (történész) volt.
Részletes információ: Magyar Tudományos Akadémia
A kötet megvásárolható: a Fórum Intézet internetes könyvesboltjában
Melléklet:
Vančoné Kremmer Ildikó
Könyvismertetés
Horony Ákos–Orosz Örs–Szalay Zoltán: A hely nevei, a nyelv helyei. A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918–2012. Szerkesztette: Orosz Örs. Jelek a térben 4. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja 2012.
A kötet Jelek a térben c. sorozat negyedik részeként jelent meg a (sorozatszerkesztő: Liszka József) Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában, A hely nevei, a nyelv helyei. A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918–2012 címmel. Szerzői Horony Ákos, Orosz Örs és Szalay Zoltán, a szlovákiai magyar tudományos élet új, európai látókörű fiatal generációját képviselik, akik számára fontosak a szlovenszkói magyar tér, lét, nyelv és kultúra értékei, akik számára fontos az “itthonlevés”, fontos a felvidéki jelenlét. Ez a mű kézbevehető bizonyítéka hozzáértésüknek, tudásuknak.
Nyelvészeti közhely, hogy egy nyelv akkor él, ha használják. Sokan, sokféle helyzetben, sok féle változatban. Beszélt és írott nyelvi változatban egyaránt.
Jelek a térben kép és szöveg, kép és dokumentum. A Jelek a térben 4. majd száz év térben elhelyezett (azaz) írott nyelvi jelenlét dokumentálása. A kötet albumként is megállja a helyét, nézegethető, lapozgatható, de sokat veszít az, aki nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa a szakmailag korrekt, de a széles olvasóközönség számára is jól érthető összegzést a szlovákiai kisebbségek elmúlt száz évének nyelvi jogi helyzetéről, változásairól. A szerzők nem feledkeztek meg a tágabb összefüggések megértéséhez elengedhetetlen demográfiai és történelmi tények ismertetéséről sem. S teszik mindezt négy nyelven: magyarul, szlovákul, angolul és franciául.
A kötet a szlovákiai kisebbségek nagy korfordulók határolta 6 korszakának nyelvi jogi helyzetét mutatja be. Bár alcíme alapján gondolhatnánk, hogy csak az I. világháború záró évétől találunk adatokat, a szerzők a megelőző időszak nyelvi, írásos dokumentumait is fontosnak találva, mintegy kiindulópontként a „nyelvileg még nem idegen” korszakba is bepillantást adnak (Nemzetiségi és nyelvi viszonyok a mai Dél-Szlovákia területén 1918-ig). Az ezt követő fejezetekben képek segítségével tapasztalhatja meg az olvasó a 20. század szlovákiai magyar és szlovákiai kisebbségi valóság színeváltozásait, valós és átvitt értemében egyaránt (Az új államban, A Szlovák Állam idején, A hontalanság évei, A szocializmus érája, Vizuális kétnyelvűség napjainkban).
A nyelv helyei szélesen értelmezetten jelennek meg: pénz, pecsét, s egyéb kordokumentumok is segítenek a másnyelvűség lehetőségeinek bemutatásában a mai Szlovákia területén. Jól nyomon követhetők a köztéri feliratok, a hivatali, közéleti írott nyelvhasználat, azaz a nyelvi tájkép alakulása, de a közölt dokumentumok betekintést adnak a kereskedelem, szolgáltatások írott nyelvi valóságának változásaiba is. A képek a Fórum Kisebbségkutató Intézet adattáraiból, az intézet és a Diákhálózat közös vizuális kétnyelvűségi kutatásai során összegyűlt anyagból és magángyűjteményekből származnak.
E könyv léte bizonyos értelemben a szlovákiai magyar kisebbség kettős útját is jól példázza. Miközben a folyamatos térvesztést mutatja be, a könyv magas szakmai színvonala tanúság a szlovákiai magyar tudományosság magára találásáról, bizonyítva kisebbségünk erősödését, s mutatva öntudatosodásának lehetőségét is.
A kötet képei megdöbbentő módon teszik láthatóvá a politika, a hatalom és a nyelv kapcsolatát. Az elmúlt száz év törvényei és rendeletei, lehetőségek és megfélemlítések, jól dokumentáltan. Kép és szöveg egymást erősíti, a szöveg magyarázza a képet és a kép írja a szöveget. A „honnan jöttünk” és „hová megyünk”, és főleg a „hol tartunk” kérdésére a 160 oldal elolvasása után mindenki számára világos válaszok adódnak, racionálisan, adatokkal alátámasztva, szenvtelen hangon elmondva, a tények erejével.
Jól nyomon követhetővé válnak – hiszen ott vannak a fényképen, színesben, feketén-fehéren – a nyelvvesztés, az önfeladás fokozatai, a mindennapok apró harcai, s ahogyan a van-ból sokszor nincs lesz. A közel száz év áttekintése után érthetővé válik, hogy az elutasító, a kisebbségi nyelv státuszát sokszor csak papíron, vagy ott sem biztosító törvényi szabályozás hogyan vezethet, vezetett a kisebbségi nyelvek, köztük a magyar nyelv presztízsének gyengüléséhez.
A mai helyzet jól példázza, hogy a 2011-ben pozitív irányba módosított nyelvtörvény mennyire nem elégséges a kisebbségi nyelv tényleges használatához, ha annak egy nem támogató társadalmi közegben kell megvalósulnia. A szavak és tények közti ellentmondás, az esetek nagy hányadában a szokásokon alapuló gyakorlat, a kisebbségi nyelvhasználat majd száz éves szlovákiai magyar történetében mindvégig felismerhető.
A kötetet a szerzők az alábbi mondatokkal zárják:
„Joguk van a Szlovákiában élő kisebbségeknek a rendőrrel magyarul vagy ruszinul beszélni? Megtiltva nincs, de a rendőr nem köteles érteni, amit mondanak neki. Joguk van a hivatalnokkal kisebbségi nyelven kommunikálni? Igen, de a törvény kifejezetten előírja, hogy sem a hivatal, sem a hivatalnok nem köteles érteni kisebbségi nyelven.”
Úgy gondolom, van még tennivalónk.
