A Fórum Kisebbségkutató Intézet felépítése
Jogi forma: jogi személyek társulása, bejegyezve: 1996. december 6-án, 1996/1 szám alatt, Nagyszombati Kerületi Hivatal.
Az Intézet szervei:
Közgyűlés
A Katedra Alapítvány, a Fórum Régiófejlesztési Központ, valamint a Fábry Zoltán Társaság két-két képviselője.
Igazgatótanács
Évente többször ülésezik. Tagjai a részlegek igazgatói és a titkárságvezető: Öllös László, Simon Attila, Mészárosné Lampl Zsuzsanna, Liszka József, Roncz Melinda, Csanda Gábor, Szarka Krisztina, Konkoly László, Lanstyák István
A programoktól függően más munkatársak is részt vesznek az ülésen.
Tudományos Tanács
Az Intézet összes munkatársának munkamegbeszélése. Havonta ülésezik, a hónap első hétfőjén.
Részlegek
Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege
Célja a szlovákiai magyar népesség értékrendjének, nemzeti identitásának, kulturális fogyasztásának és életminőségének a szociológia kvantitatív és kvalitatív módszereivel történő vizsgálata. Ezen kívül rendszeresen végez közvélemény-kutatásokat különféle aktuális témában, továbbá külső megrendelésre is végez felméréseket. A részleg egyéb hazai kutatóintézetekkel és ügynökségekkel szembeni specialitása, hogy míg azok szlovákiai mintával dolgoznak, melynek a magyarok csupán 8–10 százalékát alkotják, tehát egy-egy kutatás alkalmával legfeljebb 100 magyar kerül a mintába, a részleg reprezentatív szlovákiai magyar mintával dolgozik. Ugyanakkor végez összehasonlító szlovák–szlovákiai magyar kutatásokat is. A részlegen belül 2011-től demográfiai kutatások is folynak. Ennek keretében vizsgáljuk a (cseh)szlovák népszámlálások, és a népmozgalmi folyamatok adatait.
- A szlovákiai magyarok nemzeti identitása és az asszimiláció tényezői
- Értékrend
- A kis- és középvállalkozói szféra kialakulása Politikai identitás
- Ifjúságkutatás
- Életmód, életminőség, egészségvédő és egészségkárosító tényezők Közvélemény-kutatások aktuális közéleti kérdésekről
- Külső megrendelésre végzett alkalmazott kutatások
- Demográfiai elemzések: népszámlálások, népmozgalmi folyamatok Interetnikus kutatások
- Határon átnyúló együttműködés
- Európai identitás
Etnológiai Központ (Komárom)
Az Etnológiai Központ a szlovákiai magyarok néprajzi kutatásának intézményes hátterét biztosítja. Feladata a szlovákiai magyar népesség népi/populáris kultúrájának tudományos igényű feltárása, az eredmények dokumentálása, elemzése és közzététele. E célok elérése érdekében kutatási projektumokat valósít meg, szakbibliográfiákat állít össze, különféle tematikus adatbázisokat hoz létre, tematikus és lokális monográfiákat készít. Acta Ethnologica Danubiana című évkönyvét alapvetően magyar, szlovák, részben német és angol nyelven jelenteti meg. Műhelyében készülnek a Lokális és regionális monográfiák, az Interethnica, a Jelek a térben és a Notitia historico-ethnologica című könyvsorozatok. Tevékenységének kiemelt jelentőségű kutatási súlypontjai:
- Interetnikus és interkulturális kapcsolatok
- Szakrális néprajz
- A populáris kultúra változásai, különös tekintettel az 1918 óta eltelt időszakra
Gyűjtemények:
- Szakkönyvtár – Bibliotheca Ethnologica (könyvek, folyóiratok, különlenyomatokat gyűjteménye)
- Néprajzi adattár (irattár: kéziratok, publikálatlan gyűjtések, egyéb írásos dokumentumok)
- Néprajzi-kultúrtörténeti fényképgyűjtemény
- Hang- és video archívum
- Szakrális Kisemlék Archívum
- Temető dokumentáció
- Nemzeti Jelképek Adattára
Történeti Kutatások Részlege
Fő feladata biztosítani a szlovákiai magyar közösség történetének intézményes kutatását. A részleg a magyar közösség politikatörténeti szempontú kutatása mellett, társadalom-, gazdaság, művelődés- és életmód-történeti szempontú kutatásokat kezdeményez és folytat. Ezen felül foglalkozik a magyar–szlovák kapcsolatok történeti hátterével.
A részleg főbb kutatási területi a következők:
- a szlovákiai magyarok politikai, társadalmi, gazdasági helyzete az első csehszlovák Köztársaságban (1918–1938)
- a felvidéki magyarok helyzete a második világháború évei alatt Szlovákiában és Magyarországon
- a hontalanság évei (1945–1948)
- magyarok a sztálinista Csehszlovákiában és a normalizáció időszakában
- a szlovákiai magyarok szerepe a rendszerváltásban
Nagy figyelmet fordít az eddig hiányzó alapkutatások elvégzésére, amely kapcsán tevékenységében a tematikus monográfiák készítése mellett fontos szerepet kap a forrásdokumentumok, bibliográfiák, kronológiák elkészítése és publikálása is.
Gramma Nyelvi Iroda
A szlovákiai magyar nyelvészeket tömörítő Gramma Nyelvi Iroda fő rendeltetése, hogy szerve-zője és kivitelezője legyen a nyelvtudományi kutatásoknak Szlovákiában, a kutatási eredmények felhasználásával nyelvalakító és más jellegű szakértői tevékenységet folytasson, valamint nyelvi jellegű szolgáltatásokat nyújtson intézményeknek és magánszemélyeknek, megteremtve ezzel a kisebbségi nyelvtörvény által biztosított nyelvi jogok érvényesülésének nyelvi feltételeit. A Gramma Nyelvi Iroda a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat részeként részt vesz a magyarországi és a határon túli magyar nyelvészek közös, összehangolt kutatásaiban is.
Bibliotheca Hungarica – kutatókönyvtár
A könyvtár gyűjtőkörét a volt Csehszlovákia, illetve a mai Szlovákia területén 1918-tól napjainkig megjelent magyar nyelvű, valamint a szlovákiai kisebbségek történelmére, művelődésére, társadalmi és politikai életére vonatkozó magyar és idegen nyelvű (szlovák, cseh, angol stb.) kiadványok alkotják.
Gyűjtőkörét képezi az 1918 után megjelent:
- Könyvek, kiadványok, füzetek, egyéb írásos anyagok
- Folyóiratok, lapok – központi, regionális és helyi sajtó
- Kisnyomtatványok
- Szakdolgozatok
- A gyűjtőkörrel kapcsolatos CD-k, DVD-k
A nagyon gazdag kézikönyvtár a kutatók munkáját segíti.
Szlovákiai Magyar Levéltár
A Fórum Kisebbségkutató Intézet levéltára. A szlovákiai magyarság életével kapcsolatos levéltári dokumentumokat, a szlovákiai magyar politikai pártok, társadalmi, kulturális és egyéb szervezetek és intézmények iratanyagait, közéleti személyiségek, írók, művészek levelezését, hagyatékát stb. tartalmazza.
Fontos része a gyűjteménynek a szlovákiai magyar településekkel kapcsolatos képeslapok, kisnyomtatványok, plakátok, egyéb írásos anyagok és a fényképtár.
2019 folyamán a Csemadok iratainak 1976 és 1989 közötti járási és helyi bizottságainak anyagait dolgoztuk fel.
Tuba Gyöngyvér folytatta a kisnyomtatványok feldolgozását és a regesztumok rendszerbe vitelét.
A levéltárunk iratanyaga is bővült, ebben az összefüggésben említésre méltó Dobos László kisebb mennyiségű iratanyaga, tovább bővült a kisnyomtatvány, illetve plakátgyűjteményünk is, nem beszélve további kisebb kiterjedésű anyagról.
2019-ben 15 kutató látogatott el a levéltárunkba, a legtöbbet kutatott anyagok közé ismét a Csemadok levéltára volt.
Gyűjtemények:
- Intézményi archívumok
- Iratgyűjtemények
- Egyéni hagyatékok
- A Fórum Intézet fotóarchívuma
- Impériumváltások és a populáris kultúra
- Nemzeti jelképek
- Katalógusok
- Műsorfüzetek
- Hangarchívum
- Video gyűjtemény
Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja
A központ az Intézetben megtalálható dokumentumokat, fényképeket, publikációkat, képeslapokat, hanganyagokat stb. digitalizálja folyamatosan, amelyek a Szlovákiai Magyar Adatbank és a Fórum Kisebbségkutató Intézet honlapjain jelennek meg. A digitalizálás mellett nagy szerepet kap az internetes adatbázis- és tartalomfejlesztés valamint a webes alkalmazások és WordPress modulok programozása. A részleg foglalkozik az Intézet (és projektjeinek) külső kommunikációjával, kezeli a közösségi médiában lévő oldalakat, valamint online tartalmakat állít elő. A részleg munkatársai biztosítják be az ún. podcastok, dokumentumfilmek, valamint egyéb videók előállítását is.
- Digitalizálás
- Adatbázisok, Internetes tartalmak
- Weboldalak szerkesztése
- Video produkció és dokumentumfilm készítés
- Média és kommunikáció
Kiadói Részleg
A Kiadói Részleg feladata a könyv- és a folyóirat-kiadás. Az itt megjelenő kötetek az Intézetben folyó szakmai tevékenységek eredményeit teszik közzé, leggyakrabban egy-egy több éven át tartó kutatómunka lezárásaként. A Fórum Társadalomtudományi Szemle pedig főként a kisebbségi problémakör folyamatban levő, jelenleg kutatott kérdéseit mutatja be, negyedéves periodicitással. A Fórum Intézet kutatóinak tanulmányai szlovákul is megjelennek a Fórum spoločenskovedná revue című tanulmánykötetben.
A Kiadói Részleg könyveinek arcéle és tárgyköre híven követi az Intézet részlegeinek tevékenységét, a kötetek döntő többsége a szlovákiai magyarok történetével, néprajzával, szociológiájával, nyelvével, identitásával, jogaival stb. foglalkozik. A Fórum Társadalomtudományi Szemle fő profilját is a történettudomány, az etnológia, a szociológia, a demográfia, a nyelvészet stb. képezi.
Munkatársak
Kutatók, tudományos munkatársak
CSANDA Gábor PhDr. (1963) Beosztás: Kiadói Részleg – igazgató.
Szakterület: kortárs irodalom, bibliográfiák, repertóriumok, szerkesztés
E-mail: csanda@foruminst.sk
HUNČÍK Péter MUDr. (1951)
Beosztás: kutató, tréner
Szakterület: multikultúra, interetnikus kapcsolatok, képzések, pszichodramatikus, mediátor
E-mail: pethun@hotmail.com
GYURGYÍK László PhD (1954)
Beosztás: demográfus
Szakterület: a szlovákiai magyarok demográfiája és társadalomszerkezeti változásai
E-mail: mercurius@mail.t-com.sk
JUHÁSZ Ilona PhD (1960)
Beosztás: etnológus
Szakterület: európai etnológia (néprajz), temetkezési szokások és temetőkultúra, emlékjelek és nemzeti jelképek, változásvizsgálatok, interetnikus és interkulturális kapcsolatok
E-mail: icu@foruminst.sk
KONKOLY László mérnök (1973)
Beosztás: Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja
– igazgató, programozó, informatikus
Szakterület: digitalizálás, tartalomfejlesztés, adatbázisok, internetes oldalak
E-mail: konkoly@foruminst.sk
KŐRÖS Zoltán Mgr. (1982)
Beosztás: levéltáros
Szakterület: levéltár, oral history
E-mail: zolo.koros@gmail.com
LAMPL Zsuzsanna, Doc, PhDr, PhD. (1959)
Beosztás: Szociológiai és Demográfiai Kutatások Részlege
– igazgató, szociológus
Szakterület: a szlovákiai magyarok szociológiája, nemzeti identitás, értrend, életmód, életminőség, ifjúságkutatás
E-mail: moki.lampl@gmail.com
LANSTYÁK István, Prof. PhDr. (1959)
Beosztás: a Gramma Nyelvi Iroda vezetője Szakterület: nyelvészet
E-mail: istvan.lanstyak@uniba.sk
LISZKA József, PhDr., PhD, Dr. hab. (1956)
Beosztás: Etnológiai Központ – igazgató, etnológus
Szakterület: európai etnológia, szakrális néprajz, interetnikus kapcsolatok, szövegfolklorisztika
E-mail: liszkajozsef@azet.sk
ÖLLÖS László PhD, Dr. hab. (1957)
Beosztás: A Fórum Intézet elnöke, politológus, filozófus.
Szakterület: politológia, emberi jogok, politikai filozófia,
E-mail: ollos@foruminst.sk
POPÉLY Árpád PhD, Dr. hab. (1970)
Beosztás: történész
Szakterület: Csehszlovákia és a szlovákiai magyarság 1945 utáni története
E-mail: poparpad@gmail.com
SIMON Attila PhD, Dr. hab. (1966)
Beosztás: igazgató, történész
Szakterület: a két világháború közötti Csehszlovákia és a szlovákiai magyarok története
E-mail: simon@foruminst.sk
VATAŠČIN Péter (1987)
Beosztás: etnológus
Szakterület: jelen- és közösségkutatás, interetnikus és interkulturális kapcsolatok
E-mail: vatascin.peter@gmail.com
VÉGH László PhDr. (1949)
Beosztás: szociológus,
Szakterület: szociológia, könyvtárak, levéltár, politológia, tudományszervezés
E-mail: vegh@foruminst.sk
Könyvtárosok, dokumentátorok, fordítók, informatikus munkatársak
HARASZTI Ildikó Mgr. (1962)
Beosztás: projektmenedzser
Szakterület: műfordítás (angol, orosz és szlovák nyelv), kiadványszerkesztés, projektmenedzsment
E-mail: haraszti@foruminst.sk
RONCZ Melinda Mgr. (1986)
Beosztás: Bibliotheca Hungarica – igazgató
Szakterület: pedagógia, magyar nyelv és irodalom, történelem
E-mail: roncz.foruminst@gmail.com
LACZKÓ Sándor Mgr. (1986)
Beosztás: Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja
– közösségi média, filmes és média szakértő
Szakterület: audiovizuális projektek, internetes oldalak
E-mail: laczko@foruminst.sk
RYŠAVÝ Pál (1983)
Beosztás: Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja
– rendszergazda, adatkezelő
Szakterület: tartalomfejlesztés, adatfeldolgozás, média
E-mail: rysavy.pal@gmail.com
SEBŐ Beáta Mgr. (1975)
Beosztás: könyvtáros, dokumentátor
Szakterület: művelődésszervezés, bibliográfiák, adatfeldolgozás
E-mail: bibliohungarica@gmail.com
SZAMÁK Mihály (1984)
Beosztás: Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja
– szkennelés, adatfeldolgozás
Szakterület: grafika, adatfeldolgozás
E-mail: szamakmisi@gmail.com
Adminisztráció
HORVÁTH Malvin (1959)
Beosztás: könyvelő, adminisztrátor
Szakterület: könyvelés, szervezés
E-mail: malvin@foruminst.sk
KARDOSOVÁ Ľubomíra (1972)
Beosztás: könyvelő, asszisztens, nyelvi lektor
Szakterület: könyvelő, adminisztratív feladatok, nyelvi szerkesztés, fordítás
E-mail: kardosova@foruminst.sk
Külső munkatársak, önkéntesek
BARANYOVICS Borisz, Mgr. (1986)
Szakterület: etnológia
E-mail: skullastar@gmail.com
BUKOVSZKY László, PhDr. (1966)
Szakterület: történettudomány, a pártállam és az állambiztonsági szervezetek működése
E-mail: laci.bukovszky@gmail.com
BOLEMANT Lilla PhD (1964)
Szakterület: gender, fordítás
E-mail: liliana.bolemant@gmail.com
GECSE Annabella PhD (1972)
Szakterület: néprajz, muzeológia
E-mail: gecsea72@gmail.com
JUHÁSZ R. József (1963)
Szakterület: tördelés, nyomdai előkészítés
E-mail: juhaszrokko@stonline.sk
KELEMEN Zsófia Mgr. (1987)
Szakterület: szociológia
E-mail: ollos.zsofia@gmail.com
KLAMÁR Zoltán PhD (1955)
Szakterület: néprajz, muzeológia
E-mail: drklamarz@gmail.com
LELKES Gábor PhD (1973)
Szakterület: határ menti kapcsolatok, gazdasági folyamatok elemzése, terület- és településfejlesztő geográfus
E-mail: gaborlelkes@yahoo.co.uk
TUBA Dániel (1994)
Beosztás: Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja
– rendszergazda, adatkezelő
Szakterület: fotózás, grafika, erősáramú elektrotechnika, adatfeldolgozás
E-mail: daniel.tuba.rly@gmail.com
VERMES Annamária Mgr. (1980)
Beosztás: adatfeldolgozó
– tájékoztató könyvtáros, dokumentátor, nyelvi szerkesztő
Szakterület: pedagógia, német nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, gépírás, nyelvoktatás
E-mail: vermes.foruminst@gmail.com
SZEKERES Krisztina mérnök (1976)
Beosztás: főkönyvelő
Szakterület: Könyvelés, adótanácsadás
E-mail: lelovicsk@foruminst.sk
SZARKA Krisztina Mgr. (1976)
Beosztás: titkárságvezető
Szakterület: személyzeti és gazdasági adminisztráció, könyvelés
E-mail: szarka@foruminst.sk
MISAD Katalin, Phd, doc. (1961)
Szakterület: összehasonlító nyelvészet, nyelvtervezés
E-mail: katarina.misadova@uniba.sk
MRVA Marianna Mgr. (1987)
Szakterület: szociológia
E-mail: mrva.marianna@gmail.com
Nagy Myrtil (1970)
Szakterület: néprajz, folklór, civil szféra
E-mail: nagy@forumic.sk
PINTÉR Tibor PhD. (1979)
Szakterület: nyelvészet, kétnyelvűség, nyelvtechnológia
E-mail: m.pinter.tibor@kre.hu
PRESINSZKY Károly, PhD. (1977)
Szakterület: dialektológia
E-mail: kpresinszky@ukf.sk
RIGÓ Magdolna, Mgr., PhD (1985)
Szakterület: divatszociológia, emberi erőforrások
E-mail: meszarosova.magdalena@gmail.com
SEBŐK Szilárd, Mgr., PhD. (1989)
Szakterület: nyelvi ideológiák, nyelvleírás módszertana
E-mail: szilard.sebok@uniba.sk
SIMON Szabolcs, PhD (1964)
Szakterület: nyelvészet,
E-mail: simon.szabolcs@ujs.sk
Bendíkné SZABÓ Márta (1952)
Szakterület: szakrális kisemlékek dokumentálása
E-mail: b.szabo.marta@gmail.com
VANČO Ildikó, dr. hab. (1961)
Szakterület: szociolingvisztika, pszicholingvisztika
E-mail: ivanco@ukf.sk
Kérdezőbiztosok: 45–50 fő
Kutatási programok
100 év 100 percben – II. évad
Programvezető: Laczkó Sándor
Munkatársak: Simon Attila, Popély Árpád, Csanda Gábor, Liszka József, Tokár Géza, Angyal Béla, Gyurgyík László
Ütemterv: 2019. március – 2019. december
Megjelent a tavaly indult 100 év 100 percben c. ismeretterjesztő sorozat második évada, amely az elmúlt 100 év fontos eseményeit dolgozza fel. Az új évad 10 interaktív előadásban foglalkozik a második világháború alatti politikai helyzettel, sporttal, áttekintést nyújt a magyar sajtótermékekről, arról, hogyan változtak a szlovákiai magyarok demográfiai mutatói stb.
A sorozat már megtekinthető a Fórum Kisebbségkutató Intézet YouTube csatornáján, ahová nagy szeretettel várjuk a közös történelmünk iránt érdeklődőket. Az idei előadások:
- Simon Attila – A magyarság helyzete a tisói Szlovákiában
- Angyal Béla – A két háború közötti politikai élet
- Simon Attila – A szlovákiai magyar sport a két világháború között
- Gaucsík István – Nemzet(állam), kisebbség és gazdaság: a Hanza Szövetkezeti Áruközpont története
- Popély Árpád – 1956 Csehszlovákiában
- Popély Árpád – A magyar kisebbség a normalizáció éveiben
- Csanda Gábor – A szlovákiai magyar sajtó 1945 és 1989 között
- Gyurgyík László – A szlovákiai magyarság demográfiai változásai 1989 után
- Tokár Géza – A szlovákiai magyar civil mozgalmak a 2000-es években
- Liszka József – Szétfejlődés
Az alábbi hivatkozáson elérhető a teljes lejátszási lista is. A projekt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg és DVD formájában elpostázásra került a magyar nyelvű alap- és középfokú oktatási intézményekbe.
Az 1989-es bársonyos forradalom Dél-Szlovákiában
Programvezető: Simon Attila
Résztvevők: Popély Árpád, Végh László, Szamák Mihály, Tuba Dániel
Ütemterv:
2019. március – április: a kiállítás részletes tervezetének elkészítése
2019. május-június: a kiállítandó dokumentumok kiválasztása és osztályozása
2019. július-augusztus: a kiállítandó dokumentumok digitalizálása és feldolgozása, a kísérőszöveg elkészítése
2019. augusztus – szeptember: a kiállítás grafikai tervének elkészítése és a kiállítási anyag nyomtatása
2019. november: A kiállítás megnyitása.
Támogató: KKA
A kétnyelvű kiállítás a bársonyos forradalom dél-szlovákiai eseményeinek állít emléket, azt mutatja be, milyen szerepet játszottak a szlovákiai magyarok a korabeli eseményekben, A 20 db.
Roll-up panelből álló kiállítás a normalizáció ellenzéki mozgalmaitól kezdődően az első szabad választásokig tárgyalja az eseményeket, annak vezéralakjait, sajátosságait.
A kialítást a november 13-án megvalósuló első bemutatójától kezdődően 2019-ben négy helyszínen mutattuk be: a komáromi Selye János egyeteme, a komáromi Tiszti Pavilonban rendezett megemlékezésen, a párkányi Városi Múzeumban és a somorjai Művelődési Házban.
Sajtóvisszhang:
https://ujszo.com/kozelet/a-barsonyos-forradalomra-emlekezik-az-orszag
https://ma7.sk/tajaink/komaromi-a89-es-megemlekezes-ma-is-merjunk-nagyok-lenni
http://www.evid.hu/kultura/item/2412-a-b%C3%A1rsonyos-forradalom-%C3%A9s-a-szlov%C3%A1kiai-magyarok
A Csemadok levéltárának feldolgozása (1976–1989)
Programvezető: Végh László
Munkatárs: Kőrös Zoltán
Ütemterv: 2019. január 1. – 2019. december 31.
A 2019-es évben is folytattuk a CSEMADOK levéltárának feldolgozását. Az elmúlt évben feldolgozott levéltári anyag mennyisége megközelíti a 7 folyómétert. Az 1976-1989 közötti időszak anyagai, konkrétan a Csemadok helyi és járási titkárságainak dokumentumai lettek feldolgozva. Az iratanyag rendezetlen állapotban került a levéltárunkba (iratkötegek formájában), a végleges rendezésére (a dokumentumok helyi, járási és kerületi titkárságokra osztása és rendezése) az egyes iratkötegek átnézése és feldolgozása (kronológiai rendezés, regesztumok készítése) után került sor.
A feldolgozott iratanyagot járások szerint osztottuk szét, és ezen belül a 13 járási bizottság (Dunaszerdahely, Érsekújvár, Galánta, Kassa, Komárom, Léva, Losonc, Nagykürtös, Nyitra, Pozsony, Rimaszombat, Rozsnyó, Tőketerebes) és a kassai és pozsonyi Városi Bizottság iratait évekre bontottuk és minden egyes évet kronológiailag rendeztük. Ugyan így – járási és éves bontást alkalmazva – jártunk el a Csemadok helyi bizottságainak iratainál is. A kutatók a Szlovákiai Magyar Levéltárban találhatják meg az iratjegyzéket.
A projekt egyes fázisai:
- a CSEMADOK levéltár iratainak kiadási hely és kronológia szerinti rendezése (január-március)
- az egyes iratok tartalmának, kiadási helyének és idejének
A Digitális Emlékezet bővítése
Programvezető: Konkoly László
Résztvevők: Simon Attila, Tuba Dániel, Ryšavý Pál
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
A projektum célja az, hogy archív fotók által mutassuk be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét, Dél-Szlovákia térségének az átalakulását, az itt élők hétköznapjait, ünnepeit, a mindennapok történetét. Ennek elérése céljából az intézet egy digitális fotó- és képeslapgyűjteményt (fotók, negatívok és diaképek) alakított ki, amely egy külön honlapon érhető el az érdeklődők számára Szlovákiai Magyar Fotóbank (digitalisemlekezet.eu) néven. Az egész éves tevékenység magában foglalja a további terepkutatást, digitalizálást, katalogizálást és a képi anyag nyilvános megjelenését az interneten. A projektum eredményeként az intézet 2019-ben további 10 ezer képi objektummal bővítette a meglévő adatbázist, különös hangsúlyt fektetve a rendszerváltás éveiből (1989 – 1993) származó fotókra.
Dokumentumok a csehszlovákiai magyar kisebbség történetéhez 1918–1992
Programvezető: Popély Árpád
Résztvevők: Popély Árpád, Simon Attila
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
Az utóbbi években több dokumentumgyűjtemény is készült a magyar kisebbség történetének különböző korszakairól és kérdéseiről, mindmáig nem született ugyanakkor olyan reprezentatív kiadvány, amely a csehszlovák állam valamennyi releváns kisebbségi magyar vonatkozású dokumentumát tartalmazná. Csehszlovákia és a csehszlovákiai, illetve szlovákiai magyar kisebbség létrejöttének 100. évfordulója alkalmából a Fórum Kisebbségkutató Intézet elhatározta a magyar kisebbség történetére vonatkozó legfontosabb források összegyűjtését és majdani közreadását, mégpedig a csehszlovák állam 1918. évi megalakulásától kezdve egészen annak 1992. évi megszűnéséig. Jelen kutatás célja a magyar kisebbséget érintő legfontosabb dokumentumok feltárása és összegyűjtése volt. Az anyaggyűjtés a már megjelent dokumentumgyűjtemények áttanulmányozása mellett szlovákiai, csehországi és magyarországi levéltári és sajtókutatást igényelt. Ennek során több mint 200 dokumentumot sikerült összegyűjtenünk, amelyek közül a legjelentősebbeket 2020-ban a „Magyarok Csehszlovákiában. A csehszlovákiai magyarság története dokumentumokban elbeszélve 1918-1992” c. dokumentumkötetben tervezzük megjelentetni.
Az első lépés – dokumentumfilm, 30 perc
Programvezető: Laczkó Sándor
Munkatársak: Csanda Gábor, Simon Attila, Tuba Dániel, Szamák Mihály
Ütemterv: 2019. március – 2019. november
Milyen út vezetett a normalizációtól a rendszerváltásig? Hogy előzhette meg a szlovák és a cseh ellenzéki mozgalmakat az 1989. november 18-án alakult Független Magyar Kezdeményezés? Ilyen és hasonló kérdésekre igyekszik választ adni a Fórum Kisebbségkutató Intézet dokumentumfilmje, amely az Első lépés címet viseli, amely a Független Magyar Kezdeményezés megalakulását és az ahhoz vezető utat mutatja be.
A bársonyos forradalom és azok szereplői nélkül ma nem élhetnénk szabad és demokratikus világban. A Fórum Intézet büszke arra, hogy a szlovákiai magyarság képviselői 1989-ben vezető szerepet játszottak a társadalom demokratizálásában, és sok szempontból irányt mutattak a szlovák és cseh társaiknak is.
A 30-perces filmben megszólal Sándor Eleonóra, Molnár Imre, Gyurovszky László, Hodossy Gyula, Juhász R. József, Öllös László és Popély Árpád, Tóth Károly visszaemlékezéseit pedig Olasz István olvassa fel. A filmet első ízben 2019. november 18-án, az FMK megalakulásának harmincadik évfordulóján, az FKI somorjai székházában a visszaemlékezők jelenlétében vetítettük le. A film megtekinthető az intézet YouTube csatornáján a köv. linken: https://youtu.be/g8xxm1qR9LU, valamint DVD formájában elpostázásra került a magyar nyelvű alap- és középfokú oktatási intézményekbe.
A dokumentumfilm a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával készült.
Felvidéki szoborsorsok
Programvezető: Simon Attila
Résztvevők: Orosz Őrs
Ütemterv:
2019. február – március: a kutatásra váró szobrok kataszterének elkészítése és véglegesítése
2019. április – szeptember: levéltáris és sajtókutatás
2019. június-augusztus: fotózás
2019. április – november: a kézirat elkészítése
Támogató: KKA
A projekt célja az volt, hogy feltárjuk és dokumentáljuk az 1918 után Szlovákiában megsemmisített, helyéről eltüntetett magyar vonatkozású szobrok, emlékműves sorsát. Ennek első lépéseként elkészítettük az érintett szobrok és műemlékek listáját, és összegyűjtöttük a velük kapcsolatos dokumentumokat, fotókat. A projekt a következőkben még folytatódni fog egy olyan kiadvány kéziratának elkészítésével, amely a szobrok történetét mutatja be.
Film.foruminst.sk
Programvezető: Laczkó Sándor
Munkatársak: Ryšavý Pál, Konkoly László, Tuba Dániel
Ütemterv: 2019. március – 2019. december
Elindult a Fórum Kisebbségkutató Intézet új videótára a film.foruminst.sk, amely tartalmazza az eddig megjelent dokumentumfilmek visszaemlékezőivel készített mélyinterjúkat is.
Miben különbözik a honlap az intézet YouTube csatornájától?
Elsősorban átláthatóságában, csupán egyetlen kattintással eljut bármelyik videóhoz, másodsorban pedig tartalmában. Elolvashatóak visszaemlékezőink életrajzai, életpályái, hogy nagyobb kontextusban is értelmezhető legyen a mondanivalójuk. A dokumentumfilmek időkorlátja miatt gyakran maradnak ki érdekes témák, ill. témakörök, ezért most oldalunkon közzétesszük a teljes visszaemlékezéseket is, hogy a közös múltunk eseményei minden érdeklődő számára hozzáférhetőek legyenek.
Tartalmilag négy fő részre osztódik az oldal, a Hadifogság menüpontban az orosz hadifogságra és a nyugati hadifogságra visszaemlékezők névsorát, valamint a 2016-ban megrendezett Győzelem ára c. konferencia (a málenkij robotról) előadásait lehet végignézni. Az 1956 Csehszlovákiában menüpontban az egyéni beszélgetéseken kívül a történészi szakvélemények is megtekinthetőek. A frissen megjelent 100 év 100 percben mind a 20 előadása egy menüpontból érhető el, gyors áttekintést nyújtva az elmúlt 100 év legfontosabb eseményeiről. A tavaly megjelent Első lépés c. filmünk jelenleg harminc perces változatban érhető el, a teljes visszaemlékezéseket a jövőben szeretnénk nyilvánosságra hozni.
A honlap megjelenését és a visszaemlékezések feldolgozását a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.
A Fórum Intézet honlapjainak működtetése és karbantartása
Programvezető: Konkoly László
Résztvevők: Szamák Mihály, Ryšavý Pál, Tuba Dániel, Roncz Melinda, Sebő Beáta, Vermes Annamária, Laczkó Sándor
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
A projektum célja a Fórum Kisebbségkutató Intézet által működtetett honlapok (15 önálló domén és 25 önálló szubdomén havonta 19952 látogatóval és 45947 oldalnyitással) egész éves aktualizálása, karbantartása és folyamatos fejlesztése. A Digitalizáló és Internetes Adatbázisok Központja folyamatosan végzi adatgyűjtő és adatfeldolgozó tevékenységét, teszi közzé a kutatásokból és a digitalizálásból származó eredményeket valamint működtet különböző információs honlapokat és adatbázisokat azzal a céllal, hogy nyilvánosan is hozzáférhetők legyenek a kulturális örökségünket megőrző digitalizált tartalmak valamint kisebbségi társadalmunk tudományos és kutató tevékenysége az utánunk következő generációk számára is. A honlapok üzemeltetése a publikációs tevékenység mellett a következő legfontosabb terület, ezért az intézet számára kiemelkedően fontos a honlapok magas szintű karbantartása és folyamatos fejlesztése. Csak így lehet meggyőzni és megtartani a honlapok rendszeres látogatóit és használóit.
A projektum idei kimenete a honlapok egész éves karbantartása, aktualizálása és folyamatos fejlesztése.
Karbantartás – a keretrendszerek (WordPress, OpenCart) és a modulok aktualizálása, az ebből adódó hibák elhárítása, a honlapok tartalmának rendszeres mentése (cikkek, oldalak, adatbázisok, sablonok, modulok és fájlok), a honlapok támadások elleni biztonságának biztosítása, CSS módosítások.
Aktualizálás – a honlapok aktív tartalmának aktualizálása és új tartalmak (cikkek, aktualitások, adatbázisok, médiák, stb.) hozzáadása valamint a meglévők módosítása, statikus tartalmak módosítása (pl. új munkatárs hozzáadása, szerkezeti változások módosítása), új könyvek feltöltése az on-line könyváruházba, aktív részvétel a szociális médiákon.
Fejlesztés/Innováció – a honlapok technikai, grafikai és szerkezeti fejlesztése a legújabb technológiák kihasználásával.
Ivágyó, Turecká, Hodža-Rabina, Esztéká… 100 év változásainak hatásai Rudna földrajzi neveire és térhasználatára I.
A kutatás kivitelezője L. Juhász Ilona
A két évre (2019–2020) tervezett kutatás célja a nyelvhatár mentén fekvő, nemzetiségi és felekezeti szempontból vegyes lakosságú település – Rudna – helyneveinek (bel- és külterület) és az ezekhez kapcsolódó szöveges anyag (történetek, hiedelemtörténetek stb.) összegyűjtése. Ezen kívül a kutatás során arra is keressük a választ, miképpen befolyásolták a politikai, társadalmi, demográfiai, gazdasági, kulturális ökológiai stb. változások a helynevek változásait az elmúlt 100 év során, s hogyan hatottak a lakosság térhasználatára és mindennapi életére.
A kutatás 2019-ben megvalósult első szakaszában áttekintettük a vonatkozó szakirodalmat, valamint a községi krónikát, s ezt követően került sor a tulajdonképpeni terepmunkára: az adatközlőkkel folytatott beszélgetésekre, valamint a fényképek készítésére, elsősorban a település belterületén.
A kutatási eddigi eredményekről beszámoltunk a Somorján 2019 októberében megrendezett Musaeum Hungaricum XVI. konferencián (Az előadás átdolgozása tanulmánnyá folyamatban van), az Etnológiai Központ Évkönyvében pedig egy terjedelmesebb beszámolót közöltünk a kutatás előzetes eredményeiről. A kutatás 2020-ban tovább folytatódik, amelynek eredményeit egy monográfiában összegezzük majd.
Kapcsolódó publikáció:
Juhász Ilona: Az Etnológiai Központ két kutatási programjáról. 1. „Ivágyó, Turecká, Hodža-Rabina, Esztéká…” 100 év politikai, társadalmi és ökológiai változásainak hatásai Rudna földrajzi neveire és térhasználatára. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 251–253. p. ISBN 978-80-89978-08-3
Könyvhagyatékok feldolgozása a Bibliotheca Hungaricában
Programvezető: Roncz Melinda
Munkatársak: Sebő Beáta, Vermes Annamária
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
A Bibliotheca Hungarica nagy hangsúlyt fektet a könyvtárhoz került neves szlovákiai személyiségek könyvhagyatékainak megőrzésére és szakszerű feldolgozására, amelyeket különgyűjteményként kezel. 2019-ben öt neves személyiség hagyatékának rendszerezésére, gyarapodási jegyzékbevételére került sor, majd megvalósult a kötetek bibliográfiai és tartalmi feltárása a Huntéka programban. Feldolgozásra került Jakab István, Dobos László, id. Tuba Lajos, Szalatnai Rezső és Vigh Károly könyvhagyatéka. A hagyatékok feldolgozásával állományunk több mint 2500 kötettel bővült. Az egyes könyvhagyatékok a Huntéka könyvtári programban külön-külön kilistázhatóak és az adatbank.sk oldalon megtalálhatóak a Gyűjtemények mappában.
Közélet 2019
Programvezető: Lampl Zsuzsanna
Munkatársak: Simon Attila, Öllös László, Szarka Krisztina, Horváth Malvin, kérdezőbiztosok, adatbegépelők
Ütemterv: 2019. 6.1. – 2019. 12. 31.
A kérdőíves felmérés terepmunkája június 17. és 30. között zajlott a szlovákiai magyar felnőtt korú lakosság körében Dél-Szlovákia 16 járásában, összesen 147 településen, valamint Pozsonyban és Kassán. A nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív mintát 1 000 válaszadó alkotta.
A felmérés a következő témakörökre fókuszált: közéleti érdeklődés, információforrások preferenciái, választási magatartás a korábbi és az elkövetkező parlamenti választásokkal, az Európai Parlamenti választásokkal és a 2019-es köztársasági elnöki választásokkal kapcsolatban, múltbeli és jelenlegi pártpreferenciák, a választási hajlandóság, illetve a választás hárításának okai, a szlovákiai magyar parlamenti képviselettel, annak szükségességével és mibenlétével kapcsolatos vélemények, a szlovák, szlovákiai magyar és magyarországi politikusok ismertsége és megítélésük, a szlovákiai magyar politikusok közkedveltsége és preferenciája.
A felmérés első eredményeit augusztusban tettük közzé, nagy sajtóvisszhangot kaptak, és azóta is sokan hivatkoztak rájuk.
Kapcsolódó publikációk:
Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok választási magatartásának tendenciái. In: Fórum Társadalomtudományi Szemle 2019, 3. sz., 3–19 p. ISSN 1335-4361
Lampl Zsuzsanna: Tendencie volebného správania príslušníkov maďarskej menšiny na Slovensku. In: Studia Politica Slovaca 2019, 2. sz. megjelenés alatt
Lampl Zsuzsanna: Gyűlölet nélkül. Új Szó, 2019. augusztus 3. https://ujszo.com/velemeny/gyulolet-nelkulLampl Zsuzsanna: Svätopluk pálcái. Új Szó, 2019. szeptember 6. https://ujszo.com/velemeny/svatopluk-palcaiLampl Zsuzsanna: Világosságot! Új Szó, 2019. október 4. https://ujszo.com/velemeny/vilagossagotLampl Zsuzsanna: Nagy ajándék. Új Szó, 2019. november 29. https://ujszo.com/nagy-ajandek
Visszhang (válogatás):
Az összefogásra szavaznánk. Új Szó. 2019. július 24. https://ujszo.com/kozelet/az-osszefogasra-szavaznank
A Focus felmérése szerint a magyarok fele támogatja a Híd és az MKP összefogását. Új Szó, 2019. augusztus 7. https://ujszo.com/kozelet/a-focus-felmerese-szerint-a-magyarok-fele-tamogatja-a-hid-es-az-mkp-osszefogasat
Először csökkent a szlovákiai magyarok választási hajlandósága 70% alá. Új Szó, 2019. október 17. https://ujszo.com/kozelet/eloszor-csokkent-a-szlovakiai-magyarok-valasztasi-hajlandosaga-70-szazalek-ala2019: amikor nem lett egyezség. Új Szó, 2019. december 31. https://ujszo.com/kozelet/2019-amikor-nem-lett-egyezseg
A Szlovákiai Magyar Adatbank átépítése
Programvezető: Konkoly László
Munkatársak: Simon Attila, Roncz Melinda, Körös Zoltán
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
A 2019-es fejlesztések során az adatbázisok nagy részét az SQL alapú adattárolás mellett párhuzamosan objektum orientált (MongoDB) adatbázisokban is tároljuk, amely gyorsabb és flexibilisebb hozzáférést biztosít az adatokhoz, valamint hozzáférhetővé vállnak külső rendszerek számára is (pl. API hozzáférés, webes és mobil applikációk, egyéb adatmegosztás). A fejlesztés során nagyobb teret kapott a geolokációs információkra épülő interaktivitás, ami az információkhoz köthető koordináták megjelenítését jelenti a Google Maps-en. (lexikon szócikkek, kronológiai és bibliográfiai adatok, intézmények, szervezetek, stb.). A felsorolt fejlesztéseken kívül a könnyebb eligazodás érdekében az Adatbank új grafikai megjelenést kapott, valamint átdolgozásra került a szerkezeti felépítése is.
A szlovákiai magyarok kulturális örökségének digitalizálása
Programvezető: Simon Attila
Résztvevők: Roncz Melinda, Konkoly László, Szamák Mihály, Ryšavý Pál, Tuba Dániel, Öllös László, Végh László
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
A projekt fő célja a szlovákiai magyar közösség kulturális örökségének továbbörökítése a következő generációk számára. Ennek a célnak az érdekében digitalizáljuk és tesszük a nagyközönség számára elérhetővé azokat az értékeket, amelyeket a magyar közösség az 1989 előtti Csehszlovákiában kitermelt. Ez egyaránt jelenti a szlovákiai magyar írásbeli, képi és szóbeli kultúra digitalizálását, megőrzését és közzétételét.
A 2019-es idei évben is folytattuk a digitalizáló részleg modernizációját, továbbá a szlovákiai magyar közösség kulturális örökségének a digitalizálását, feldolgozását és széleskörű közzétételét az interneten. A digitalizálás keretén belül sor került többek között a Fáklya politikai és kulturális havilapra, amely 1951-től 1956-ig jelent meg, az Új Ifjúság folyóiratra, amely 1952-től 1989-ig jelent meg, további 1918 előtti iskolai évkönyvekre és naptárakra valamint a rendszerváltás éveiből származó dokumentumokra.
A projektum eredményeként a köze 47.000 oldalnyi új digitalizált folyóirat és az iratgyűjtemény felkerült a Szlovákiai Magyar Adatbankra, ahol a korábbi tartalmak mellett ez is nyilvánosan kereshető és hozzáférhető bárki számára. (https://adatbank.sk, http://leveltar.adatbank.sk)
A szlovákiai magyarok értékrendje
Programvezető: Mrva Marianna
Munkatársak: Lampl Zsuzsanna, Simon Attila, Beke Zsolt, Szabó Tímea, Szarka Krisztina, kérdezőbiztosok, adatbegépelők
Ütemterv: 2019.3.1. – 2019. 12.31.
A kutatás a szlovákiai magyarok értékrendjének különböző dimenzióit kutatja, amelyek közül a leghangsúlyosabb a kultúrához való viszony, az életminőség és a társadalmi bizalom. A kutatás megvalósításánál fontos szempont volt, hogy az eredményei összehasonlíthatók s értelmezhetők legyenek egyrészt korábbi szlovákiai magyar mintán készült kutatásokkal (Lampl Zsuzsanna kutatásai), másrészt egész szlovákiai mintán készült (elsősorban nemzetközi) kutatásokkal, mint például a 2017-es európai értékek kutatás, a 2016-os európai életminőség kutatás és mások.
A kutatási mintát 793 szlovákiai magyar felnőtt alkotta és a meghatározásánál kvótás mintavételt alkalmaztunk. A minta nem, kor, iskolai végzettség és lakhely (járás) szempontjából reprezentatívnak tekinthető.
Kapcsolódó publikációk:
Rövid ismertető a dunszt.sk online kulturális magazinban: https://dunszt.sk/2019/12/20/fogyasztanak-e-folkot-irodalmat-zenet-a-szlovakiai-magyarok/
A szlovákiai magyarok kulturális örökségének digitalizálása
Programvezető: Simon Attila
Résztvevők: Roncz Melinda, Konkoly László, Szamák Mihály, Ryšavý Pál, Tuba Dániel, Öllös László, Végh László
Ütemterv: 2019. január – 2019. december
A projekt fő célja a szlovákiai magyar közösség kulturális örökségének továbbörökítése a következő generációk számára. Ennek a célnak az érdekében digitalizáljuk és tesszük a nagyközönség számára elérhetővé azokat az értékeket, amelyeket a magyar közösség az 1989 előtti Csehszlovákiában kitermelt. Ez egyaránt jelenti a szlovákiai magyar írásbeli, képi és szóbeli kultúra digitalizálását, megőrzését és közzétételét.
A 2019-es idei évben is folytattuk a digitalizáló részleg modernizációját, továbbá a szlovákiai magyar közösség kulturális örökségének a digitalizálását, feldolgozását és széleskörű közzétételét az interneten. A digitalizálás keretén belül sor került többek között a Fáklya politikai és kulturális havilapra, amely 1951-től 1956-ig jelent meg, az Új Ifjúság folyóiratra, amely 1952-től 1989-ig jelent meg, további 1918 előtti iskolai évkönyvekre és naptárakra valamint a rendszerváltás éveiből származó dokumentumokra.
A projektum eredményeként a köze 47.000 oldalnyi új digitalizált folyóirat és az iratgyűjtemény felkerült a Szlovákiai Magyar Adatbankra, ahol a korábbi tartalmak mellett ez is nyilvánosan kereshető és hozzáférhető bárki számára. (https://adatbank.sk, http://leveltar.adatbank.sk)
A szlovákiai magyarok nemzeti identitása – kvalitatív szociológiai felmérés
Programvezető: Lampl Zsuzsanna
Munkatársak: Szarka Krisztina
Ütemterv: 2019. 3.1. – 2019. 12. 31.
A nemzeti identitás kérdéskörével kapcsolatban az elmúlt évtizedekben számos kérdőíves kutatást folytattunk. Ezúttal a kvalitatív kutatási módszerek egyikével, konkrétan a mélyinterjúval közelítettük meg a témát, egyrészt azért, hogy választ kaphassunk azokra a kérdésekre is, amelyek kvantitatív eszközökkel kevésbé nyomon követhetők, másrészt pedig azért, hogy kiegészíthessük az eddigi kutatások eredményeit.
A kutatás során 40 mélyinterjú készült magukat magyar nemzetiségűnek valló, Pozsonyban, illetve Dél-Szlovákia különböző településein élő személyekkel. A válaszadók között különböző társadalmi helyzetű és különböző korú emberek szerepelnek, továbbá képviselve van köztük a helyi társadalmi elit is. Az interjúalanyok kiválasztásánál további két fontos kritériumot tartottunk szem előtt, mégpedig a házasság/párkapcsolat jellegét és azt, hogy a válaszadó gyermeke milyen tanítási nyelvű alapiskolába járt, ugyanis ez a két kritérium és kombinációjuk korábbi kutatásaink szerint döntő mértékben befolyásolja a nemzeti identitás állapotát és alakulását. Ebből következőleg az interjúalanyok között vannak olyanok, akik homogén magyar, illetve magyar-szlovák vegyes házasságban élnek, továbbá olyanok, akiknek gyermeke magyar, illetve szlovák alapiskolát látogat/látogatott.
A mélyinterjúk leírására és elemzésére az elkövetkező időszakban kerül sor.
A temetőkultúra változásainak kutatása Szilicén, Borzován és Párkányban, valamint a temetők komplex dokumentálása
Kutatásvezető: L. Juhász Ilona
Munkatárs: Baranyovics Borisz
Az Etnológiai Központ prioritásai közé tartozik többek között a temetők dokumentálása és vizsgálata. 2002-ben jelent meg az a monográfia, amely egy gömöri bányásztelepülés Rudna temetkezési szokásainak és a temetőkultúra változásainak vizsgálatát összegezte (beleértve a halálhoz kapcsolódó hiedelmeket is) valamint tartalmazza a település temetőjében található valamennyi síremlék feliratának betűhív lejegyzését. (L. Juhász Ilona: Rudna I. A temetkezési szokások és temetőkultúra változásai a 20. században.). E mostani, két évre (2019-2020) tervezett projektumunk keretében ezt a jellegű kutatást kívántuk/kívánjuk folytatni. A kutatás 2019-ben megvalósult első szakaszában a szakirodalom áttekintését követően L. Juhász Ilona elvégezte a szilicei és a borzovai temető komplex dokumentálását (valamennyi síremlék és sírhely lefényképezése, valamint a sírfeliratok betűhív lejegyzése), Baranyovics Borisz pedig elvégezte a párkányi régi temető, valamint a szovjet katonai temető komplex dokumentálását és feltérképezését.
A Rozsnyói járásban található Szilice és Borzova esetében nem csak a temetők komplex dokumentálására került sor, hanem tudományos kutatásra is a lakosság körében, aminek keretében az alábbi kérdésekre kerestük a választ: a/ Hogyan változtak a temetkezési szokások és a temetőkultúra az elmúlt 100 év során e két településen? b/ Miképpen hatottak az emberéletnek ehhez az utolsó fordulójához kapcsolódó szokásokra az államfordulatok, illetve milyen mértékben befolyásolta a temetéseket ideológiai szempontból az 1948 utáni új társadalmi-politikai berendezkedés, a kommunista hatalomátvétel? c/ Hatott-e valamilyen módon temetőkultúrára, s ha igen, akkor milyen formában a település lakosságának elöregedése, valamint a fiatalabbak egy részének külföldi munkavállalása. A kutatás részét képezi minden olyan téma, amely a halálhoz kapcsolódik, beleértve a hiedelmeket is (a halál előjelei, visszajáró halott stb.).
Kapcsolódó publikáció:
Juhász Ilona: Az Etnológiai Központ két kutatási programjáról. 2. Két fennsíki zsákfalu: Szilice és Borzova temetőinek komplex dokumentálása és a temetkezési szokások, valamint a temetőkultúra változásainak kutatása, továbbá egy határ menti kisváros, Párkány temetőinek dokumentálása. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 255–260. p. ISBN 978-80-89978-08-3
Visszaemlékezés a hontalanság éveire. A csehszlovákiai magyar kisebbség 1945 és 1948 között – Oral History
Programvezető: Kőrös Zoltán
Ütemterv: 2019. január 1. – 2019. december 31.
A 2019-es projekt is azokkal az oral history kutatásokkal függ össze, amelyeket a Fórum Intézet az elmúlt években végzett. Arról a viszonylag rövid, de dramatikus időszakról készítettünk interjúkat a visszaemlékezőinket, amely a csehszlovákiai magyarok jogvesztésének éveit (1945– 1948) jelentette. A témához tartoznak a felvidéki magyar családok Csehországba deportálásai, a csehszlovák–magyar lakosságcsere, a reszlovakizáció, a magyar iskolák bezárása, a magyar nyelv használatának korlátozása és Dél-Szlovákia hétköznapi élete a hontalanság éveiben. Több mint ötven visszaemlékezővel készítettünk interjút.
A projekt egyes fázisai:
- a visszaemlékezők felkeresése, interjúk
- a hanganyag átírása, kérdések kidolgozása a második interjúkhoz
A projekt egyes fázisai, tehát a visszaemlékezők felkeresése, az interjúk elkészítése és a hanganyag átírása, egymással párhuzamosan folytak az egész év folyamán.
Könyvtárak, dokumentáció és archiválás
Bibliotheca Hungarica
Folyamatos működés, szolgáltatások – dokumentációs tevékenység
Programvezető: Roncz Melinda
Munkatársak: Sebő Beáta, Vermes Annamária
Partnerintézmények: Szlovákiai magyar kiadók
Kutatókönyvtár tevékenysége
Kapcsolattartás a szlovákiai kiadókkal, tankönyvek, évkönyvek beszerzése; kapcsolat fenntartása Szlovákia magyarlakta területeinek könyvtáraival és magyarországi könyvtárakkal (Országos Széchényi Könyvtár, Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér), valamint Szlovákia magyarlakta területeinek önkormányzataival.
A könyvtár fő gyűjtőkörébe tartozó, Szlovákiában megjelenő magyar nyelvű kiadványok beszerzése és feldolgozása, valamint a kézikönyvtár rendezése és számítógépes feldolgozása a Huntéka könyvtári program segítségével.
A dokumentációs tevékenységen kívül közhasznú információs szolgáltatás: számítógép-, szkenner- és internethasználat, fénymásolási lehetőség kutatóink számára. Egyéni kérésre különböző irodalomjegyzékek, helytörténeti bibliográfiák, repertóriumok összeállítása, valamint a könyvtár termeiben a kutatók szabadon elérhetik az Arcanum Digitális Tudástárat is.
A könyvtár a kutatók igényei szerint, személyesen, de akár e-mailen, telefonon, faxon is nyújt információt, küldi a kért dokumentumokat. Információkat szolgáltat a szlovákiai magyar, de a magyarországi, a határon túli magyarság ügyeivel foglalkozó intézményeknek is.
A kiadóktól, illetve magánkézből a könyvtárba kerülő könyveket folyamatosan vezetik be a gyarapodási jegyzékbe, sorolják be a gyűjteményükbe a Huntéka könyvtári program segítségével. A 2019-es esztendőben több mint 3500 rekorddal bővült a könyvtár állománya. A gyűjtemény jelentős bővüléséhez nagyban hozzájárult öt neves személyiség hagyatékának feldolgozása (2621 tétel). Bizonyos könyvek esetében az analitikák is feldolgozásra kerültek.
A könyvkatalógus online elérhetősége:
http://195.28.94.166:8080/monguz/index.jsp?lang=hu&page=search
A Bibliotheca Hungaricának 2019-ben mintegy 50 kutatója volt, akik közül többen többször is igénybe vették szolgáltatásait. A kutatók több esetben a könyvtárnak ajándékozták munkájukat, így annak állománya ez évben is több szakdolgozattal gyarapodott.
2019-ben a Bibliotheca Hungarica továbbra is részese volt a Márai-program kedvezményezettjeinek, amelynek köszönhetően az idei évben 20 kötettel gyarapodott az állományunk. A nyár folyamán került könyvtárunkba és levéltárunkba Viczay Pál hagyatéka, ősszel pedig Tóth László és Varga Sándor adományával is bővült könyvállományunk. A felsoroltakon kívül még több kisebb könyvadomány, könyvtári cserepéldány és hagyatéki gyűjtemény érkezett, amelyek feldolgozása folyamatosan történik.
Folyóirattár
Programvezető: Roncz Melinda
Munkatársak: Sebő Beáta, Vermes Annamária
A Bibliotheca Hungarica folyamatosan egészíti ki a szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményét. Célja a kurrens periodikák új számainak, valamint a hagyatékokból, ajándékokból beérkező régebbi folyóiratoknak a feldolgozása és archiválása. Folyamatosan szerzik be az eddig hiányzó számokat is. Személyesen, telefonon vagy e-mailben tartják a kapcsolatot a folyóiratok szerkesztőségeivel. Jelenleg több mint 180 fajta folyóirat van az 1918–1945 közötti időszakból, és több mint 430 fajta folyóirat van a gyűjteményben az 1945 utáni időszakból.
Ezeken kívül megtalálhatók még a Szlovákiában élő más kisebbségek (15 fajta) folyóiratainak egyes számai, szlovák nyelvű folyóiratok (42 fajta), valamint külföldön megjelenő magyar nyelvű lapok (130) ide került számai. Ez évben is feladatuknak tekintik a kurrens lapok beszerzését, feldolgozását, archiválását, a régebbi lapszámok felkutatását és a kutatók rendelkezésére bocsátását. Tovább aktualizálják a meglévő adatbázisaikat, amelyek az Intézet honlapján is elérhetőek. Január hónapban archiválták és feldolgozták a tavalyi év folyamán ide került folyóiratok, periodikák adatait. A kibővült lista hozzáférhető a Bibliotheca Hungaricában, illetve online: https://adatbank.sk/leveltarak/folyoirattar/.
A 2015-ben megkezdett cikk adatbázis bővítése idén is folytatódott. Jelenleg a Huntéka könyvtári program olvasói felületén mintegy 3500 cikk bibliográfiai adatai olvashatók, köszönhetően annak, hogy 2019-ben megkezdődött a külföldi magyar nyelvű lapok szlovákiai magyar vonatkozású cikkeinek feldolgozása.
Fotóarchívum, CD-, DVD- és video gyűjtemény
Programvezető: Roncz Melinda Munkatársak: Sebő Beáta, Vermes Annamária
A Bibliotheca Hungarica fotóarchívuma ismert sajtófotósok munkáiból jelenleg több mint 110 000 fényképet tartalmaz. A könyvtár fotóarchívumát programszerűen gyarapítja a felvidéki magyar műemlékek és emlékhelyek jelenlegi állapotát ábrázoló képek dokumentálásával is. Jelentős állományt képvisel az egyre bővülő CD-, DVD- és video gyűjtemény is, amelyek feldolgozása a Huntéka segítségével történik, és a kutatók számára hozzáférhető és kereshető az online katalógus segítségével.
Folyamatosan viszik be a jegyzékükbe a beérkezett fényképeket, dokumentumokat, amelyek a szlovákiai magyarok kulturális, társadalmi életét dokumentálják. Ennek a fotógyűjteménynek egy reprezentatív állománya a Szlovákiai Magyar Adatbank oldalán megtalálható Fotóarchívumban online is elérhető: https://adatbank.sk/kep-hang/osszesitett-fotoarchivum/.
Szakdolgozatok gyűjteménye
A szolgáltatásaikat igénybe vevő kutatók szakdolgozataival folyamatosan bővülő állomány archiválása és adatainak feldolgozása a Huntéka program segítségével történik. A lista online elérhetősége:
http://195.28.94.166:8080/monguz/index.jsp?page=result&new=1&group=0&bib1ext=1003-
0&search_term__0=&logic=1&bib1ext=4-0&search_term__1=&logic=1&bib1ext=21-0&search_term__2=&logic=1&bib1ext=31-0&search_term__3=&logic=1&bib1ext=59-
0&search_term__4=&logic=1&bib1ext=1018-0&search_term__5=&logic=1&bib1ext=54-
0&search_term__6=&logic=1&bib1ext=2111-
0&search_term__7=Szakdolgozatok&stepsize=10&dbname=database_forum
Szlovákiai Magyar Levéltár
Programvezető: Végh László
Munkatársak: Kőrös Zoltán
A Fórum Kisebbségkutató Intézet levéltára a szlovákiai magyarság életével kapcsolatos levéltári dokumentumokat, a szlovákiai magyar politikai pártok, társadalmi, kulturális és egyéb szervezetek és intézmények iratanyagait, közéleti személyiségek, írók, művészek levelezését, hagyatékát stb. tartalmazza.
2019 folyamán a Csemadok iratainak 1976 és 1989 közötti járási és helyi bizottságainak anyagait dolgoztuk fel.
Tuba Gyöngyvér folytatta a kisnyomtatványok feldolgozását és a regesztumok rendszerbe vitelét.
A levéltárunk iratanyaga is bővült, ebben az összefüggésben említésre méltó Dobos László kisebb mennyiségű iratanyaga, tovább bővült a kisnyomtatvány-, illetve plakátgyűjteményünk is, nem beszélve további kisebb kiterjedésű anyagról.
2019-ben 15 kutató látogatott el a levéltárunkba, a legtöbbet kutatott anyagok közé ismét a Csemadok levéltára tartozott.
Eddig elkészült leltári jegyzékek:
Személyi hagyatékok és iratgyűjtemények
- Arany A. László hagyatéka*
- Győry Dezső hagyatéka*
- Szalatnai Rezső hagyatéka*
- Ungváry Ferenc hagyatéka*
- Gyönyör József hagyatéka*
- Turczel Lajos hagyatéka (levelezések)*
- Szabó Rezső iratai*
- Varga Sándor iratai*
- Kulturális szervezetek iratai – Csemadok:
- A CSEMADOK KB elnökségi üléseinek jegyzőkönyvei – (1948–2000)*
- A CSEMADOK országos közgyűlései
- Csemadok alapszervezetek története és helytörténeti tanulmányok
- Szervezeti értesítők
- Propaganda az 50-es, 60-as évekből
- Történeti tanulmányok
- Táncegyüttesek és táncmozgalom
- Táncdalfesztiválok
- Táborok Színjátszás
- Színművek és irodalmi műsorok szövegkönyvei
- Névsorok Jókai Napok
- Járási konferenciák
- Nemzetközi hadigondozott alapítvány (1993–1994)
- Gombaszögi Országos Kulturális Ünnepély
- Fesztiválok Fábry Napok
- Előadói segédanyagok
- CSMTKE
- Vetélkedők
Pártok iratai
- FMK MPP
- Együttélés
– Alakuló közgyűlés (1989)
– Alapító kongresszus (1990)
Gyűjtemények
Kisnyomtatványok
A Bibliotheca Hungarica gyűjteményében találhatók színházak műsorfüzetei, meghívók és értesítők különböző kulturális eseményekről (pl. Dunamenti Tavasz, Gombaszög Országos Dal-és Táncünnepély, Zselízi Országos Népművészeti Fesztivál, Czuczor Gergely-napok, Kazinczy Nyelvművelő Napok, Kodály-napok, Tavaszi szél vizet áraszt, Jókai-napok, Vámbéry Polgári Társulás rendezvényei stb.). A feldolgozott kisnyomtatványok száma eléri a 6 144 darabot.*
Képzőművészeti kiállítások katalógusai
A könyvtár gyűjteményében találhatók képzőművészeti kiállításokról szóló katalógusok (pl. Duna Menti Múzeum, Csallóközi Múzeum, Kortárs Magyar Galéria, Nógrádi Galéria stb.).*
Plakátok
A Bibliotheca Hungarica plakátgyűjteménye felöleli a szlovákiai magyarság szellemi-művészeti életével kapcsolatos dokumentumokat.*
* az interneten jelenleg elérhető jegyzékek
Etnológiai Központ
Néprajzi könyvtár (Bibliotheca Ethnologica)
Felelős: L. Juhász Ilona, Liszka József, Vataščin Péter
Az Etnológiai Központ könyvtára 2019-ben 284 kötettel bővült. Év végén 8769 leltározott kiadvány alkotta a könyvtár állományát. A Bibliotheca Ethnologica-ban idén kevesebb fő fordult meg a korábbi évekhez képest, ugyanakkor 2019-ben is végzett itt munkát (elsősorban a különnyomatok rendezését) az ELTE Néprajzi Intézetének doktorandusza, az Etnológiai Központban szakmai gyakorlaton lévő Pajor Katalin folytatta.
Néprajzi adattár
Felelős: L. Juhász Ilona, Liszka József, Vataščin Péter
Az Etnológiai Központ gyűjteménye. Az adattár egyrészt kéziratos, jórészt közöletlen néprajzi gyűjtésekből áll Dél-Szlovákia magyarok lakta területéről. Másrészt benne foglaltatik a (Cseh)Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság 1989–1999 közötti tevékenységének teljes dokumentációja (levelezés, jegyzőkönyvek, programok stb.). A gyűjtemény 1 099 beleltározott tételben mintegy 20 ezer lapnyi szöveget tartalmaz.* 2019-ben tovább folyt az időközben gyűjtött anyagok rendezése, illetve az adattári anyag jegyzékének interneten történő további megjelenítésének az előkészítése is folytatódott. A kutatók kiszolgálását az év folyamán Vataščin Péter és L. Juhász Ilona végezte.
* az interneten jelenleg részben elérhető jegyzék
A Szakrális Kisemlék Archívum
Felelős: Liszka József
Résztvevők: L. Juhász Ilona, Vataščin Péter
2019-ben tovább folytatódott az 1997-ben, a Kárpát-medencében elsőként megalapított, s a maga nemében azóta is legjelentősebb adatbázis, a Szakrális Kisemlék Archívum folyamatos fejlesztésére (első sorban Érsekújvár, Komárom és Rozsnyó környékén végzett terepmunkák révén), kompletizálása, valamint az eddigi gyűjtemény teljes revíziójára, szinte teljes digitalizálására is sor került. Az internetes adatbázist folyamatosan bővítjük, aktualizáljuk.
Kapcsolódó publikációk:
- Vataščin Péter: Szent János és a falu. Fórum Társadalomtudományi Szemle 20, 2019/3, 19–34. p.
- Vataščin Péter: Egy szakrális kisemlék szerepe és ennek változásai egy helyi közösség életében. A kürti Szent Orbán szoborfülkés képoszlopról. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019) 29–42. p.
- Liszka József: A szakrális kisemlékek tipológiai kérdéseihez. Acta Ethnologica Danubiana 22 (2020)(előkészületben)
Temetődokumentáció
Felelős: L. Juhász Ilona
Az adatbázis 2019-ben, A temetőkultúra változásainak kutatása Szilicén, Borzován és Párkányban, valamint a temetők komplex dokumentálása c. projektumnak köszönhetően a szilicei és borzovai temetők, valamint a párkányi régi és a szovjet katonai temető komplex dokumentációjával bővül (részletesebb leírását lásd az aktuális projekteknél).
Digitalizálás, internet, adatbázisok
Szlovákiai Magyar Adatbank
Felelős: Konkoly László
Munkatársak: Laczkó Sándor, Tuba Dániel, Szamák Mihály, Ryšavý Pál
Partnerintézmények: Arcanum (Budapest), Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet (Dunaszerdahely), Élő Hagyomány PT (Fülek), Real-Net, s.r.o., eNiton Enterprises, s.r.o.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet évek óta dolgozik a könyvtári és levéltári anyagai digitalizálásán, illetve azok internetes megjelenítésén. A program célja a szlovákiai magyarokra vonatkozó történeti, kulturális és társadalmi információk rendszerezett gyűjtése, feldolgozása, szolgáltatása (bibliográfiák, lexikonok, statisztikák, helységnévtárak, térképek, kronológiák, digitalizál könyvek és folyóiratok, vendég honlapok, kutatási adatbázisok, intézményi kataszterek, irodalmi adattár, folyóiratok, tematikus társadalomtudományi kutatási blokkok, fotótár, linktár stb.) és az internetes megjelenítés segítségével ezekhez a kulturális értékekhez való széles körű hozzáférés bebiztosítása. A portál első verziója 2007 decemberétől indult, azóta többször átdolgozásra került. A jelenlegi verzió 2019 decemberétől üzemel. Az Adatbank egy önálló webcímen érhető el: https://adatbank.sk, amelyhez kapcsolódva időközben létrejött több szubdomén is (pl. rendezvenyek.adatbank.sk, telepulesek.adatbank.sk stb.). Jelenleg is egy WordPress Multisite motor alatt fut az összes intézeti honlap, kiegészülve néhány partnerintézmény honlapjával együtt. A Multisite telepítés segítségével könnyen megoldható az egyes honlapok közötti adatcsere, amely biztosítja az adatok Adatbankba való integrálását. A WordPress felhasználóbarát adminisztrációs felületén keresztül on-line szerkeszthető és bővíthető minden tartalom.
Az adatbank jelenlegi szerkezeti felépítése:
Tudástár
- Kronológia 1918-tól napjainkig
- A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól
Gyűjtemények
- Könyvtári gyűjtemények
- CD gyűjtemények
- Szakdolgozatok
- Videókazetták
- Folyóirattár
- Gramma Könyvtár
- Csemadok Könyvtár
- Hagyatékok
- Dobos László könyvhagyatéka
- Tuba Lajos könyvhagyatéka
- Jakab István könyvhagyatéka
- Szalatnai Rezső könyvhagyatéka
- Vigh Károly könyvhagyatéka
- Arany A. László hagyatéka
- Gyönyör József iratai
- Győri Dezső hagyatéka
- Szabó Rezső iratai
- Szalatnai Rezső hagyatéka
- Turczel Lajos levelezése
- Ungváry Ferenc hagyatéka
- Varga Sándor iratai
- Tematikus gyűjtemények
- Képzőművészeti katalógusok
- Kisnyomtatványok
- Naptárak
- Plakátok
- Képrajzi adattár
- Könyvtár
- Bibliográfiák
- A szlovákiai magyarok történetének válogatott bibliográfiája (1990–2008)
- Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfia
- Arany A. László bibliográfiája
- Csallóközről szóló irodalom bibliográfiája
- Az 1990 után megjelent helytörténeti irodalom bibliográfiája
- Gyönyör József bibliográfiája
- Szalatnai Rezső hagyatékának válogatott bibliográfiája
- Szlovákiai magyar református vonatkozású könyvek válogatott bibliográfiája (1990–2007)
- Tőzsér Árpád személyi bibliográfiája
- Turczel Lajos személyi bibliográfiája
- Vajkai Miklós bibliográfiája
- Zalabai Zsigmond személyi bibliográfiája
- Bibliográfiák
- Könyvtárkatalógusok
- Bibliotheca Hungarica
- Etnológiai Központ
- Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár
- Levéltár
- CSEMADOK – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség
- Együttélés Politikai Mozgalom
- MPP – Magyar Polgári Párt
- Kép–Hang
- Képeslaparchívum
- Fotóarchívum
- Digitális Emlékezet (digitálisemlekezet.eu)
- Az Adatbank fotóarchívuma
- Az Fórum Kisebbségkutató Intézet fotóarchívuma
- Az Etnológiai Központ DIA gyűjteménye
- Emlékművek – emlékhelyek – vizuális nyelvhasználat
- Sociophoto 2012 díjnyertes fotói
- Hangarchívum
- Konferenciák, rendezvények hangfelvételei
- Rádiós beszélgetések közéleti személyiségekkel
- Nyelvjárás gyűjtések
- Felmérések, közvéleménykutatások
- Film- és videoarchívum
- Fórum Filmek (film.foruminst.sk)
- A Fórum Intézet YouTube csatornája
- 1956 – Az elfelejtett forradalom [4K] – A dokumentumfilm [HU/SK SUB]
- Nyugati Fogságban (A dokumentumfilm) – HU/SK SUB
- MUSZKAFÖLDÖN – Rövidített, 50 perces változat / SK SUB
- Digitális Levéltár
- Dokumentumok és digitális levéltár
- Vegyes iratok a szlovákiai magyarok két háború közötti történetéhez
- Iratok a Kárpátaljai Magyarság Történetéhez 1918–1944
- Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936
- Iratok a Felvidék visszacsatolásának időszakából (1938–1945)
- A szlovák állam időszakának dokumentumai (1939–1945)
- A Csemadok tagság központi nyilvántartási jegyzéke 1949–1952
- A lakosságcsere keretében magyarországi áttelepítésre kijelölt szlovákiai magyarok névjegyzékei (1946)
- Iratok a szlovákiai magyarok jogfosztottságának időszakából (1945–1948)
- Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948–1956 közötti történetéhez I.
- Az 1956-os forradalom felvidéki visszhangjával kapcsolatos iratok
- 1968 és a csehszlovákiai magyarság
- A málenkij robottal kapcsolatos iratanyag
- A rendszerváltás évei dokumentumokban
- MPP (Független Magyar Kezdeményezés/Magyar Polgári Párt)
- ŠTB-ügynökök listája
- Egyéni hagyatékok, kéziratos anyagok
- Dokumentumok és digitális levéltár
- Kisebbségeket érintő jogszabályok
- Digitális Tár
- Digitalizált folyóiratok
- A Hét 1956–1996
- Irodalmi Szemle 1958–2014
- Prágai Magyar Hírlap 1922–1938
- Szocialista Nevelés 1956–1989
- Új Szó 1948–2017
- Új Ifjúság 1952–1989
- Digitalizált folyóiratok
- Digitalizált könyvek
- Szlovákiai magyar lapok
- Szlovákiai magyar szépirodalomSzlovákiai magyar irodalomtörténet
- Néprajzi és történelmi munkák
- Új mindenes gyűjtemény 1980–1993
Digitalizált tartalom
- Kisnyomtatványok
- Szakrális Kisemlék Archívum
- Fábry Zoltán levelezése
- Digitalizált évkönyvek
- Digitális tartalom
- Regionális lapok
- Települések (Szlovákia települései)
- Népszámlálási és települési adatok 1880 és 2011 között
- Települések közigazgatási hovatartozása 1880 és 2011 között
- Felvidéki település-mustra (SZMMI adatbázis)
- Intézmények, szervezetek
- Községi hivatalok
- Csemadok alapszervezetek és területi választmányok
- Csemadok művészeti együttesek
- Népművészeti együttesek
- Könnyűzenei együttesek
- Kézművesek Adatbázisa
- Rendezvények
Digitális Emlékezet (Szlovákiai Magyar Fotóbank – digitalisemlekezet.eu)
Felelős: Konkoly László, Simon Attila, Tuba Dániel, Ryšavý Pál
A projektum célja az, hogy archív fotók által mutassuk be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét, Dél-Szlovákia térségének az átalakulását, az itt élők hétköznapjait, ünnepeit, a mindennapok történetét. Ennek elérése céljából az intézet egy digitális fotó- és képeslapgyűjteményt (fotók, negatívok és diaképek) alakított ki, amely egy külön honlapon érhető el az érdeklődők számára Szlovákiai Magyar Fotóbank (digitalisemlekezet.eu) néven. Az egész éves tevékenység magában foglalja a további terepkutatást, digitalizálást, katalogizálást és a képi anyag nyilvános megjelenését az interneten.
A gyűjteményben az adott évszámra kattintva, illetve a keresőmezőkbe beírt településnévvel vagy szabadszavas kereséssel lehet böngészni, keresni. Az oldalra felkerült fotók zöme gyűjtőktől és magánszemélyektől származik, illetve a Fórum Kisebbségkutató Intézet gyűjteményéből kerültek ki, az adott fotó tulajdonosának engedélyével, ingyenesen tölthetők le.
A fotóarchívum folyamatosan bővül, s továbbra is szívesen vesszük további gyűjtők és magánszemélyek jelentkezését, akik képeiket felajánlják a szlovákiai magyarok digitális emlékezetének a részére. A honlapon lehetőség van fotók egyéni feltöltésére és adatolására is.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet (Bibliotheca Hungarica, Etnológiai Központ) levéltárában hatalmas mennyiségű digitális fotó-, fotó-, dia- és negatívgyűjtemény található, amely sok éves gyűjtőmunka eredménye. A gyűjtemény részét képezi több híres fotós és közéleti személyiség (Prandl Sándor, Lipcsei György, Arany A. László, Gyökeres György stb.) teljes hagyatéka, ezenkívül több intézet és civil szervezet fotógyűjteménye (Fórum Intézet, Etnológiai Központ – Néprajzi fotótár, Etnológiai Központ – Szakrális Kisemlék Archívum, Csemadok, Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, KAFEDIK, Zoboralja.sk, Somorja Város), valamint jelenkori fotósok közéleti, politikai és kulturális fotói (Somogyi Tibor, Kiss Gábor, Görföl Jenő, Takács András, stb.). Ennek az anyagnak a rendszerezése és feldolgozása már évek óta folyamatban van.
A feldolgozott gyűjtemény felosztása:
- Levéltári gyűjtemény: (11 609 db)
- A Fórum Kisebbségkutató Intézet fotóarchívuma: (3 301 db)
- Az Etnológiai Központ diakép-gyűjteménye: (4 258 db)
- Emlékművek – emlékhelyek – vizuális nyelvhasználat: (8 563 db)
- Sociophoto 2012 díjnyertes fotói: (30 db)
Szlovákiai magyar vonatkozású rendezvények adatbázisa
Felelős: Szamák Mihály, Konkoly László
2003-tól kezdődően gyűjtünk minden olyan magyar vonatkozású rendezvénnyel kapcsolatos információt, szórólapot vagy plakátot, amely internetes oldalon vagy e-mail formájában is megjelent. Ez a munka hozzá tartozik ahhoz a gyűjtő- és dokumentációs tevékenységhez, amelyet a Bibliotheca Hungarica vállalt fel. Manapság a rendezvények interneten történő hirdetése jelentős mértékben előtérbe került. Viszont a legtöbb ilyen jellegű publikáció idővel elveszik. Ezért tartjuk fontosnak ezek egy helyen való gyűjtését. Nemcsak a dokumentálás szempontjából, hanem aktuális információértékük miatt is.
A rendezvénynaptár évről évre gyarapodik. A 2009-es évben elértük a havi 400-500 bejegyzést, az utóbbi években 200-300 körül mozog az összegyűjtött rendezvények száma.
Gyarapodás: 2005-ben 1 408 db, 2006-ban 1 678 db, 2007-ben 1 198 db, 2008-ban 3 004 db, 2009-ben 5 769 db, 2010-ben 3 500 db, 2011-ben 3 290 db, 2012-ben 1 059 db, 2013-ban 807 db, 2014-ben 1 635 db, 2015-ben 1 733 db, 2016-ban 638 db, 2017-ben 1549 db, 2018-ban 1552 db, 2019-ben 1245 db.
A 2009-es évtől a rendezvényarchívum elérhető XML formátumban is.
Az internetes adatbázis a Fórum Kisebbségkutató Intézet által gyűjtött rendezvényeken kívül tartalmazza a Szlovákiai Magyar Adatbank portáljához csatlakozó további szervezetek (partnerintézmények) rendezvényeit is (Csemadok, Zoboralja.sk, Somorja Város, Rozsnyovidek.sk, Kulturahont.sk, Elohagyomany.sk).
Gyarapodás: 2015-ben 709 db, 2016-ban 2 933 db, 2017-ben 1291 db, 2018-ban 1421 db, 2019-ben 735 db.
Képeslapgyűjtemény
Felelős: Végh László, Konkoly László
A levéltár fontos részét képezi a mintegy 5 000 régi és mai képeslap. Szlovákiai képeslap-börzéken és magánygyűjtőktől beszerezve folyamatosan bővül a gyűjtemény, amely elsősorban a
Szlovákia magyarlakta városai és községei állapotának 1918 utáni változásait dokumentálja. Külön jelentőséggel bírnak a Szlovákia területén található magyar vonatkozású műemlékeket, történelmi emlékhelyeket (honvédszobrok, Kossuth-szobor, Petőfi-szobor, felvidéki emlékhelyek, millenniumi emlékszobrok) ábrázoló képeslapok. A helytörténeti kutatás szempontjából fontos dokumentáció az ez idáig mintegy 100 szlovákiai városról és községről található gyűjtemény.
Hangarchívum
Felelős: Ryšavý Pál
A hangarchívum tartalmazza a Fórum Kisebbségkutató Intézet rendezvényein (konferenciákon, könyvbemutatókon, szakmai beszélgetéseken) készült hangfelvételeket, továbbá az Intézet által készített „Oral History” interjúkat, különböző projektumok kapcsán készített felmérések hanganyagait, a Szlovák Rádió Magyar Adásában elhangzott rádiófelvételek hanganyagait, valamint a levéltárban fellelhető további archív hanganyagokat. A projektum célja a gyűjtemény folyamatos bővítése, digitalizálása, rendszerezése és interneten való megjelenítése. A projektum eredményeként az intézet 2019-ben befejezte a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke által 1969 és 1983 között lebonyolított nyelvjárás-gyűjtés digitalizált felvételeinek az adatolását és az 1165 beszélgetéshez tartozó kulcsszójegyzék kibővítését.
Szlovákia településeinek adatbázisa
Felelős: Konkoly László
Az adatbázis tartalmazza a mai Szlovákia területén 1880 és 2011 között létező összes település népesedési, nemzetiségi adatait, amelyek segítségével végigkövethetők a szlovákiai települések közigazgatási demográfiai változásai, valamint az 1992 és 2012 közötti választási eredmények. Egy helyen találhatjuk továbbá a településre vonatkozó alapadatokat és az adatbankban található településhez kapcsolódó egyéb információkat (rendezvényeket, lexikon szócikkeket, intézményeket stb.). A kutatás eredményeképpen egy olyan egyedülálló adatbázis jött létre, amely további demográfiai, történelmi, társadalmi kutatások fontos forrásbázisa lehet. A 2019-es évben az Adatbank grafikai és szerkezeti fejlesztése során megvalósult a település adatbázis geolokációs megjelenítése a Google Maps-en, valamint a megyék és járások egyes népszámlálásokhoz köthető közigazgatási eloszlása listás megjelenítés formájában. Ezenkívül javításokra került sor a már 2017-ben megvalósult, a különböző adatbázisokban megtalálható településszintű adatok és információk, valamint az 1992 és 2012 közötti választási eredmények integrált megjelenítési módjában.
Intézmények és szervezetek adatbázisa
Felelős: Konkoly László
Az adatbázis jelenleg 2 319 intézmény adatlapját tartalmazza a következő kategóriákban:
- Községi hivatalok – 543
- Csemadok területi választmányok – 19 db
- Csemadok alapszervezetek – 428 db
- Csemadok művészeti együttesek – 447 db
- Könnyűzenei együttesek – 72 db
- Kézművesek adatbázisa – 120 db
- Népművészeti együttesek – 98 db
- Intézmények, szervezetek (az adatok elavultsága miatt már nem publikus) – 1 577 db
eshop.foruminst.sk
Felelős: Laczkó Sándor, Konkoly László
A Fórum Kisebbségkutató Intézet internetes könyváruháza, amelyben megtalálható az FKI eddig kiadott összes könyve. A könyváruház működtetéséhez Opencart Webshop motort alkalmaztunk, amely a világon az egyik legelterjedtebb keretrendszer.
A 2018-as évben frissítettük a keretrendszert és modernizáltuk a weboldal grafikai megjelenését is. A fő koncepció az volt, hogy a kezelőfelületet a munkatársaink igényeihez alakítsuk, mellyel időt és energiát spórolhatunk meg a mindennapi munkájuknál. Ilyen fejlesztés volt például az XLS (Excel) alapú termék-, kategória-, stb. exportáló és importáló eszköz. A legnagyobb fejlesztés a REST alapú API (Application Program Interface) üzembe helyezése volt, melynek segítségével összekapcsolhattuk a könyvesboltot az egyes honlapjainkkal.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet publikációi 2019-ben
A publikációk megvásárolhatók papíralapú vagy elektronikus formában a Fórum Kisebbségkutató Intézet Könyvesboltjában az interneten: https://eshop.foruminst.sk/
Könyvek, monográfiák
KŐRÖS ZOLTÁN: „Ma este indulunk a frontra…” Felvidékiek naplói és memoárjai a második világháborúból. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 400 p. ISBN 978-80-89978-07-6 /Oral History, 6./
LAMPL, ZSUZSANNA (eds.): Fórum spoločenskovedná revue 2019. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 196 p. ISBN 978-80-89978-10-6
MISAD KATALIN: Nyelvhasználat kétnyelvű környezetben. Tanulmányok a magyar–szlovák nyelvi kapcsolódások köréből. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet – Gramma Nyelvi Iroda, 2019, 240 p. ISBN 978-80-89978-06-9 /Nostra Tempora, 26./
ÖLLÖS LÁSZLÓ: Európai identitás. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 240 p. ISBN 978-80-89978-09-0 /Nostra Tempora, 27./
Évkönyv
LISZKA JÓZSEF (szerk.): Acta Ethnologocia Danubiana 21. Komárom – Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központja, 2019, 304 p. ISBN 978-80-89978-08-3
Folyóirat
Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2019/1–4. szám, ISSN 1335-4361 (forumszemle.eu)
Az FKI által fenntartott webes felületek és honlapok
Programvezető: Konkoly László
Résztvevők: Laczkó Sándor, Ryšavý Pál, L. Juhász Ilona
Ütemterv: 2018. 1. 1. – 2018. 12. 31.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet évről évre egyre fontosabb szerepet tölt be a szlovákiai magyar civil és közéleti szférában. Széleskörű tudományos programjai, bővülő tevékenysége és közéleti koordinációs szerepe indokolttá teszi több önálló intézeti, partnerségi vagy projektumokkal kapcsolatos weblap működtetését.
foruminst.sk – a Fórum Kisebbségkutató Intézet hivatalos honlapja magyar és szlovák nyelven eshop.foruminst.sk – A Fórum Kisebbségkutató Intézet internetes könyváruháza, amelyben megtalálható az FKI eddig kiadott összes könyve.
adatbank.sk – A szlovákiai magyarokra vonatkozó történeti, kulturális és társadalmi információk rendszerezett online gyűjteménye (bibliográfiák, lexikonok, statisztikák, helységnévtárak, térképek, kronológiák, vendég honlapok, kutatási adatbázisok, intézményi kataszterek, irodalmi adattár, folyóiratok, tematikus társadalomtudományi kutatási blokkok, fotótár, linktár stb.).
forumszemle.eu – A Fórum Társadalomtudományi Szemle kétnyelvű (magyar, angol) különálló honlapja, ahol megtalálhatjuk a folyóiratról az összes szükséges információt, a szerzők listáját, az összes megjelent szám tartalomjegyzékét, valamint a régebbi évfolyamoknál hozzáférhetővé tettük a tanulmányokat és cikkeket teljes terjedelemben.
madari.sk – A madari.sk egy olyan információs portál, amely szlovák nyelven közöl írásokat a szlovákiai magyarokról. Elsődleges célja, hogy egy olyan csatornává váljon, amely ismeretterjesztő, szakmai és tudományos anyagokat közvetít a szlovákiai magyarokról. kerekasztal.org, delszlovakia.sk, jogsegely.sk – A Kerekasztal honlapjai. Elsődleges céljuk, hogy kommunikációs csatornaként működjön a nagyközönség és az ernyőszervezet között. Tartalmilag főként szöveges anyagokat közöl, amelyek közt megtalálhatóak a Kerekasztal állásfoglalásai, beszámolók a Koordinációs Bizottság üléseiről, szakmai dokumentumok, törvényjavaslatok vagy egyéb elemzések.
szmat.sk – A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) honlapja.
kniznicasamorin.sk – A Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár kétnyelvű honlapja (magyar és szlovák nyelven).
Az FKI komáromi Etnológiai Központjának Facebook-oldala – A 2017-ben létrehozott oldal az FKI Etnológiai Központja és részben az FKI tevékenységéről számol be, nagy hangsúlyt fektetve a publikációk népszerűsítésére. Ezen túl más tudományos intézmények szakmai rendezvényeiről és azok kiadványairól is tájékoztat.
ethnodanubia.eu – A honlap az Acta Ethnologica Danubiana webes verziója is. A honlap tartalmazza az eddig megjelent számok teljes tartalmát tanulmányokra lebontva, a szerzők jegyzékét, rovatok, szerzők és megjelenési év szerinti keresést, valamint a tanulmányok és cikkek megjelenésével kapcsolatos szerzői útmutatót.
digitalisemlekezet.eu – A honlap folyamatosan felváltja az Adatbankban található Szlovákiai Magyar Fotótárat. Az adatbázisba a 2018-as induláskor felkerült a 2017-ben lezajlott Digitális Emlékezet elnevezésű gyűjtőprogram keretén belül összegyűjtött közel 3000 digitalizált és adatolt fotó. A program fő célja a szlovákiai magyar közösség létrejöttének 100. évfordulója alkalmából megőrizni és közzétenni a szlovákiai magyarok életét és a dél-szlovákiai térség átalakulását dokumentáló digitális fotógyűjteményt. Célunk a Fotótár teljes tartalmának az áttöltése, melynek eredményeként több, mint 50 ezer fotó lesz majd kereshető az új fejlesztésű portálon.
A munkatársak publikációs jegyzéke – 2019
CSANDA GÁBOR
Dokumentumok, közlemények
- Dokumentumok Dobos László kéziratos hagyatékából. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/3, 115–149. p. ISSN 1335-4361
Recenziók, könyvismertetések
- Kosztolányi Ádám: Keserű nevetés. Összegyűjtött írások. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/1, 166–169. p. ISSN 1335-4361
- Petrogalli Oszkár: Mankón járó demokrácia. Írások, beszédek, nyilatkozatok. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/2, 170–172. p. ISSN 1335-4361
- Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Magyar líra és epika a 20. században. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/4, 173–174. p. ISSN 1335-4361
- Életes, élesztő irodalom. Háy János Kik vagytok ti? című könyvéről. Irodalmi Szemle 62, 2019/11, 90–94. p. ISSN 1336-5088
Pályakép, köszöntők, nekrológok
- Végh László hetvenéves. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/1, 173–174. p. ISSN 1335-4361
- Mészáros András professzor hetvenéves. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/3, 151–161. p. ISSN 1335-4361
- Zeman László (1928–2019). Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/3, 177–178. p. ISSN 1335-4361
- Laudáció. In Misad Katalin (szerk.): Nyelv, identitás, oktatás. Köszöntő könyv Zeman László nyelvész, egyetemi oktató 90. születésnapja tiszteletére. Pozsony, Szenczi Molnár Albert Egyesület, 2019, 9–12. p. ISBN 978-80-971983-9-8
GYURGYÍK LÁSZLÓ
Tanulmányok
- A szlovákiai magyarság demográfiai változásai 1950-2006. In: Kováts-Németh Mária – Lévai Attila – Szabó Péter (szerk): A magyarság megtartó ereje III. Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949 Győr, PALATIA Nyomda és Kiadó Kft., 2019. 93-108. p.
- Vývoj konfesionálneho zloženia maďarskej menšiny v Československu a na Slovensku v r. 1921 – 2011. In Fórum spoločenskovedná revue, Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 7-20. p., ISBN 978-80-89978-10-6
- Asszimilációs folyamatok a szlovákiai magyarok körében, különös tekintettel a vegyes házasságokra. In: Bukor József – Simon Szabolcs (szerk.) International Conference of J. Selye University : Section on Language – Culture – Intercultural Relationships : Section on Language – Culture – Intercultural Relationships – Komárno : Univerzita J. Selyeho, 2019. online 63-77p .
JUHÁSZ L. ILONA
Tanulmányok
- Spomínanie a pripomínanie. Židovské pamiatky v Komárne. Fórum spoločenskovedná revue 2019, 21–56. p. ISSN 978-80-89978-10-6
- Szent Cirill és Metód szobra Komáromban. Fórum Társadalomtudományi Szemle 21, 2019/1, 67–89. p. ISSN 1335-4361
Recenziók, könyvismertetések, annotációk
- Mannová, Elena: Minulosť ako supermarket? Spôsoby reprezentácie a aktualizácie dejín Slovenska. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 235–238. p. ISBN 978-80-89978-08-3
- Seewann, Gerhard szerk. Diversität und Konflikt im 18. und 20. Jahrhundert. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 242–244. p. ISBN 978-80-89978-08-3
Egyéb
- Az Etnológiai Központ kutatási programjairól. 1. „Ivágyó, Turecká, Hodža-Rabina, Esztéká…” év politikai, társadalmi és ökológiai változásainak hatásai Rudna földrajzi neveire és térhasználatára. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 251–253. p. ISBN 978-80-89978-08-3
- Az Etnológiai Központ kutatási programjairól. 2. Két fennsíki zsákfalu: Szilice és Borzova temetőinek komplex dokumentálása és a temetkezési szokások, valamint a temetőkultúra változásainak kutatása, továbbá egy határ menti kisváros, Párkány temetőinek dokumentálása. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 255–260. p. ISBN 978-80-89978-08-3
KŐRÖS ZOLTÁN
Könyvek, monográfiák
- Kőrös Zoltán: „Ma este indulunk a frontra…“ Felvidékiek naplói és memoárjai a második világháborúból. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2019. 399 p. ISBN 978 80 89978 07 6 /Elbeszélt történelem, 6./
Tanulmányok, közlemények
- Kőrös Zoltán: Elbeszélt történelem. Ördög István – Életben maradtam… Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2019, 2. sz., 117–162. p. ISSN 1335-4361
LAMPL ZSUZSANNA
Tanulmányok:
- Lampl Zsuzsanna:A 2018-as szlovákiai magyar identitáskutatás elsődleges eredményei. In: Fórum Társadalomtudományi Szemle 2019, 1. sz. 3-27 p. ISSN 1335-4361
- Lampl Zsuzsanna:A szlovákiai magyarok választási magatartásának tendenciái. In: Fórum Társadalomtudományi Szemle 2019, 3.sz. 3-19 p. ISSN 1335-4361
- Lampl Zsuzsanna: Tendencie volebného správania príslušníkov maďarskej menšiny na Slovensku. In: Studia Politica Slovaca 2019, 2.sz. ISSN 1337-8163 (megjelenés alatt)
- Lampl Zsuzsanna: Primárne výsledky prieskumu o národnej identite maďarov na Slovensku v roku 2018. In: Lampl Zsuzsanna (ed.): Fórum spoločenskovedná revue, Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 57-79 p., ISBN 978-80-89978-10-6
- Lampl Zsuzsanna: Migrácia – klasifikácia a teórie. In: Civitas, 2019, ISSN 1335-2652 (megjelenés alatt)
Recenziók:
- Lampl Zsuzsanna: Patrik Šenkár: Próza Slovákov v Rumunsku (z rokov 1853 – 1953). In: Civitas: Časopis pre politické a sociálne vedy – Nyitra, Konstantín Egyetem, 2019, 2. sz., 13-14 p. ISSN 1335-2652
Szerkesztés:
- Lampl Zsuzsanna: Fórum spoločenskovedná revue 2019. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 196 p. ISBN 978-80-89978-10-6
Publicisztikai írások
- Lampl Zsuzsanna: Úszol vagy repülsz. Új Szó, 2019. január 11. https://ujszo.com/velemeny/uszol-vagy-repulsz
- Lampl Zsuzsanna: Szeretjük önmagunkat. Új Szó, 2019. június 7. https://ujszo.com/velemeny/szeretjuk-onmagunkat
- Lampl Zsuzsanna: Gyűlölet nélkül. Új Szó, 2019. augusztus 3. https://ujszo.com/velemeny/gyulolet-nelkul
- Lampl Zsuzsanna: Svätopluk pálcái. Új Szó, 2019. szeptember 6. https://ujszo.com/velemeny/svatopluk-palcai
- Lampl Zsuzsanna: Világosságot! Új Szó, 2019. október 4. https://ujszo.com/velemeny/vilagossagot
- Lampl Zsuzsanna: Nagy ajándék. Új Szó, 2019. november 29. https://ujszo.com/nagy-ajandek
LISZKA JÓZSEF
Tanulmányok
„Es war doch einmal eine Zeit…” Betrachtungen über friedliches oder weniger friedliches Zusammenleben der Ungarn, Deutschen und Slowaken. Historisch-ethnologische Beispiele aus dem Gebiet der heutigen Südwestslowakei. In Diversität und Konflikt im 19. und 20. Jahrhundert. Hg. von Gerhard Seewann. Regensburg: Verlag Pustet 2019, 37–59. p. /Veröffentlichungen des Instituts für deutsche Kultur und Geschichte Südosteuropas an der Ludwig-Maximilians-Universität München. Band 139/
Medzi dvoma brehmi… Miesto a úloha ľudovej kultúry v jednej z kontaktových zón Európy. Fórum spoločenskovedná revue 2019, 79–98. p. ISSN 978-80-89978-10-6
Benyovszky, Karl: A régi Pozsonyból. Két ismeretlen, eleddig közöletlen monda (Liszka József utószavával: 212–216). Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 211–220. p. ISBN 978-80-89978-08-3
Recenziók, könyvismertetések, annotációk
Picard, Jaques–Chakkalakal, Silvy–Andris, Silke szerk.: Grenzen aus kulturwissenschaftlichen Perspektiven. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 240–242. p. ISBN 978-80-89978-08-3
Žiláková, Mária: Počúvajte málo, čo sa iste stálo… Písomná pozostalosť rodiny Izingovcov. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 248. p. ISBN 978-80-89978-08-3
Egyéb
Die Friedensverträge nach dem I. Weltkrieg (1918–1923) und ihre Auswirkungen bis in die Gegenwart. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 262–263. p. ISBN 978-80-89978-08-3 hír
Das Ende des Ersten Weltkriegs und seine Folgen im Donauraum. Acta Ethnologica Danubiana (2019), 287. p. ISBN 978-80-89978-08-3 hír
Szerkesztés
Acta Ethnologica Danubiana 21. Az Etnológiai Központ Évkönyve 2019. Komárom–Somorja: Forum Minority Research Institute 2019, 304 p. ISBN 978-80-89978-08-3
POPÉLY ÁRPÁD
Monográfia
- Popély Árpád: Két választás Csehszlovákiában. A szlovák országgyűlés és a kárpátukrán szojm megválasztása 1938–1939. Pozsony – Dunaszerdahely, Kalligram, 2019, ISBN 978-80-8101-978-4
Tanulmányok
- Popély Árpád: Kárpáti Ukrajna, az „egynapos köztársaság”. Eruditio – Educatio, 2019 (14. évf.) 3. szám, 21–33. p., ISSN 1336-8893
- Popély Árpád: Národnostné aspekty volieb do snemu Karpatskej Ukrajiny vo februári 1939. In Lampl, Zsuzsanna (ed.): Fórum spoločenskovedná revue 2019. Zborník štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitútu pre výskum menšín. Šamorín, Fórum inštitút pre výskum menšín, 2019, 115–143. p., ISBN 978-80-89978-10-6
- Popély Árpád: Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom a maďarská menšina na Slovensku. In Žiláková, Mária – Demmel, József (red.): „Mať volá“? Výmena obyvateľstva medzi Československom a Maďarskom v rokoch 1946 – 1948. Békešská Čaba, Výskumný ústav Slovákov v Maďarsku /Acta partis minoris slovacae/, 2018, 67–97. p., ISBN 978-615-5330-13-1
Ismeretterjesztő írások
- Popély Árpád: A prágai tavasztól a bársonyos forradalomig, avagy a normalizáció két évtizede. Új Szó, 2019. november 9. (72. évf.) 261. sz., 19–20. p.
- Popély Árpád (összeáll.): A rendszerváltás kronológiája. In: Bársonyos forradalom. Az Új Szó melléklete. 2019. november 16., 16–17. p.
- Popély Árpád (összeáll.): A rendszerváltó napok kronológiája – hétről hétre. Új Szó, 2019. november 16. (72. évf.) 267. sz., 15. p.; 2019. november 23. (72. évf.) 273. sz., 19. p.; 2019. november 30. (72. évf.) 279. sz., 16. p.; 2019. december 7. (72. évf.) 285. sz., 20. p.; 2019. december 14. (72. évf.) 291. sz., 18. p.; 2019. december 21. (72. évf.) 297. sz., 20. p.
ÖLLÖS LÁSZLÓ
Monográfiák, könyvek
- Öllös László: Európai identitás. Somorja, Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2019, 240. p. ISBN 978-80-89978-09-0
Tanulmányok, közlemények
- Öllös László: A bársonyos forradalom első magyar dokumentumai. Fórum Társadalomtudományi Szemle, évfolyam 2019, 4. szám, 23–30. p. ISSN 1335-4361
- Öllös László: A közös indulás. Fórum Társadalomtudományi Szemle évfolyam 2019, 3. szám, 107–113. p. ISSN 1335-4361
- Öllös László: Sloboda a jazyková sloboda. Lampl Zsuzsanna (ed.) Fórum spoločenskovedná revue 2019. Fórum inštitút pre výskum menšín, 2019, 99–114. p. ISBN 978-80-89978-10-6
Ismeretterjesztő írások
- A közös indulás. Új Szó, Szalon, 2019. júl. 13., 15–16. p.
- Az „Összefogás” értelme. Új Szó, Szalon, 2019. szept. 7., 16. p.
- Kolek Zsolt – Öllös László: Az első és legfontosabb, megszólítani a magyar választókat. Magyar7, 2019/40. sz., 2019. okt. 1., 11–13. p.
- Miért több a három, mint az öt? Öllös László a gyengülő Hídról és a Magyar Közösségi Összefogás esélyeiről. 2019. nov. 1. Ma7 Nézőpont https://ma7.sk/kozelet/aktualis/miert-tobb-a-harom-mint-az-ot-ollos-laszlo-a-gyengulo-hidrol-es-a-magyar-kozossegi-osszefogas-eselyeirol
- Bársonyos forradalom első magyar dokumentumai. Új Szó, Bársonyos forradalom melléklet, 2019. nov. 16–17., 267. sz., 7–11 p.
- Harminc évvel később. Katedra, 2019/2020 – 3. szám (november), 3. p.
SIMON ATTILA
Monográfia, könyv
- Simon Attila: Csehszlovák iratok a magyar–szlovák államhatár kijelöléséhez (1918–1920). Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2019. 230 p. ISBN 978-963-416-174-5.
- Simon Attila – Tömösközi Ferenc: Válogatott források a szlovákiai református egyház történetéhez (1918–1938). Selected Sources to the History of the Reformed Church in Slovakia (1918–1938). Komárom, Selye János Egyetem, 2019. 568 p. ISBN 978-80-8122-313-6
Tanulmány
- Simon Attila: Tri obsadenia Košíc. Paralely a poučenia. In Lampl, Zsuzsanna (Ed.): Fórum spoločenskovedná revue 2019. Zborník štúdií výskumníkov a výskumníčok Fórum inštitútu pre výskum menšín. Šamorín, Fórum inštitút pre výskum menšín, 2019, 145–164. p., ISBN 978-80-89978-10-6
VATAŠČIN PÉTER
Tanulmányok
- Egy szakrális kisemlék szerepe és ennek változásai egy helyi közösség életében. A kürti Szent Orbán szoborfülkés képoszlopról. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 29–42. p. ISBN 978-80-89978-08-3
- Szent János és a falu. Fórum Társadalomtudományi Szemle 20, 2019/3, 19–34. p. ISSN 1335-4361
- Ochrana malých sakrálnych pamiatok – skúsenosti na základe etnologických štúdií. In Musaeum Hungaricum 8. Muzeologická spoločnosť na Matúšovej zemi. Danterová, Izabela zost. Boldog 2019. (megjelenés előtt)
- A szakrális kisemlékek védelme – néprajzi esettanulmányok tanulságai. In: Danter Izabella (szerk.): Musaeum Hungaricum 8. Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, Boldogfa 2019.
(megjelenés előtt)
Recenziók, könyvismertetések, annotációk
- Honosság/hontalanság. A bukovinai székelyek és a Délvidék/Vajdaság etnikai és társadalmi változásai a 20. században. Szerkesztette: Papp Árpád. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 238–240. p. ISBN 978-80-89978-08-3
- A vajdasági magyarok eszme- és politikatörténete (1945–1989). Fórum Társadalomtudományi Szemle 20, 2019/1, 151–154. p. ISSN 1335-4361
- Sanja Zlatanović: Etnička identifikacija na posleratnom području. Srpska zajednica jugoistočnog Kosova. Fórum Társadalomtudományi Szemle 20, 2019/1, 170–172. p. ISSN 1335-4361
- Rita Chin: The Crisis of Multiculturalism in Europe. A History. Filozofija i društvo / Philosophy and Society 30, 2019/1 175–177. p. ISSN 0353-5738
Egyéb
- Atanasovski, Srđan: Ó-Szerbia létrehozása: útleírókat követve, a folklór nyomában. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 11–27. p. fordítás ISBN 978-80-89978-08-3
- A néprajztudomány helyzete és jövője 2. A néprajztudomány helyzete és jövője az oktatásban (Pécs, 2019. április 2.). Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019) 263–265. p. hír ISBN 978-80-89978-08-3
Az Intézet által szervezett konferenciák és szemináriumok
A konferenciák meghívói, leírása és immár sok esetben az előadások videofelvételei megtálalhatók a Fórum Kisebbségkutató Intézet honlapján.
A szlovák–magyar kapcsolatok tegnap és ma
Időpont: 2019. 06. 06.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet
2019. június 6-án került sor a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésében A szlovák-magyar kapcsolatok tegnap és ma címmel megrendezett tudományos konferenciára. A konferencián magyar és szlovák szakemberek beszéltek a szlovákiai magyar közösség és a többségi nemzet kapcsolatáról, egymáshoz fűződő viszonyáról a múltban és a rendszerváltás utáni közéletben. Az intézet munkatársai közül Lampl Zsuzsanna, Öllös László és Simon Attila tartottak előadást.
Sajtóvisszhang:
https://ujszo.com/kozelet/joban-rosszban-szlovak-magyar-kapcsolatok
https://felvidek.ma/esemeny/a-szlovak-magyar-kapcsolatok-tegnap-es-ma-c-konferencia/
Az új államhatárok (1918/1920) következményei a Kárpát-medencében
Időpont: 2019. 09. 25–26.
Helyszín: Selye János Egyetem, Konferenciaközpont, Komárom
Rendező: Nemzetiségi Jogok és Regionalizmus Nemzetközi Intézete (INTEREG) müncheni részlege, a Selye János Egyetem, a komáromi Etnológiai Központ és a beregszászi Rákóczi Ferenc Főiskola
A Nemzetiségi Jogok és Regionalizmus Nemzetközi Intézete (INTEREG) müncheni részlege, a Selye János Egyetem, a komáromi Etnológiai Központ és a beregszászi Rákóczi Ferenc Főiskola szervezésében nemzetközi, interdiszciplináris konferenciára került sor 2019. szeptember 25–26-án Komáromban, a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában. 10 ország (Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Svédország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna) 19 szakembere különféle aspektusokból az első világháborút követően kialakított új államhatárok máig ható következményeit vizsgálta és mutatta be. A Fórum Kisebbségkutató Intézetet egy-egy előadással L. Juhász Ilona, Liszka József, Öllös László, Simon Attila és Vataščin Péter képviselte. A konferencián elhangzott előadások közül öt azóta az Etnológiai Központ évkönyvében (Acta Ethnologica Danubiana) nyomtatott formában is megjelent. A konferencia kísérőrendezvényeként 2019. szeptember 25-én, 19.00 órai kezdettel a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében Franz Metz, Lehár Ferencről szóló előadására, majd másnap az erődöt, a református és a pravoszláv templomot érintő városnéző sétára került sor. A konferenciát Martos, Losonc, Fülek, Rozsnyó, Mecenzéf és Kassa érintésével Dél-Szlovákián végighúzódó tanulmányút követte, amely a Kárpátalján, Ungvár, Munkács és Huszt érintésével Beregszászon végződött. A Rákóczi Ferenc Főiskolán 2019. szeptember 30-án egy pódiumbeszélgetésre is sor került, amely a Komáromban megkezdett témák lezárását, illetve azok kárpátaljai példákkal történő kiegészítését is jelentette.
Sajtóvisszhang:
Liszka József: Zum Geleit. Az új államhatárok (1918/1920) és következményei a Kárpát-medencében. Acta Ethnologica Danubiana 21 (2019), 121–122. p. ISBN 978-80-89978-08-3 Vataščin Péter: Államok és népek sorsát meghatározó határok. Új Szó, 2019. 09. 26. Vö. https://ujszo.com/regio/allamok-es-nepek-sorsat-meghatarozo-hatarok
Magyar politikai érdekképviselet 1989-től napjainkig
Időpont: 2019. 10. 03.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet
A Fórum Kisebbségkutató Intézet a budapesti Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete társszervezésében konferenciát rendezett a kárpát-medencei és a felvidéki magyar politikai képviselet 1989 utáni fejlődéséről, jelenéről és a lehetséges jövőről. Az intézet somorjai székházában szép számú érdeklődő jelenlétében megtartott konferencia első részében a vajdasági, a kárpátaljai és az erdélyi magyar politikai képviselet helyzete, valamint a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája volt a téma. Ezt követően a szlovákiai magyar politika 1989 utáni fejlődése került terítékre. A konferenciát a szlovákiai magyar pártok és mozgalmak fiatal politikusainak vitafóruma zárta. Az intézet munkatársai közül Öllös László és Vataščin Péter tartottak előadást.
Sajtóvisszhang:
https://ujszo.com/kozelet/a-magyar-politikai-erdekkepviseleteket-ideztek-fel-somorjan
https://www.televizio.sk/2019/11/a-magyar-politikai-erdekkepviselet-1989-tol-napjainkig-ollos-laszlo/
Musaeum Hungaricum XVI.
Időpont: 2019. 10. 23.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Mátyusföldi Muzeológiai Társaság
Társrendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Galántai Honismereti Múzeum
A Mátyusföldi Muzeológiai Társaság és társintézményei 16. alkalommal tartottak szakmai konferenciát a szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja tárgyköréből. A konferencia központi témáját már hagyományosan a szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja jelentette.
Az örök építkező – Tóth Károly emlékkonferencia
Időpont: 2018. 10. 28.
Helyszín: Domus ’Collegium Hungaricum’, Budapest
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet, MTA, Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete
Résztvevők: Öllös László, Simon Attila, Juhász L. Ilona, Liszka József, Végh László
A Fórum Kisebbségkutató Intézet a Magyar Tudományos Akadémiával és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetével együttműködésben emlékkonferenciát szervezett intézetünk alapítója és első igazgatója, Tóth Károly emlékére. A konferencián magyarországi és szlovákiai kutatók, intézményvezetők, közéleti személyiségek tartottak előadást, illetve vettek részt azon a kerekasztal-beszélgetésen, amely során Tóth Károly személyiségét idézték meg. Az intézet részéről Öllös László és Simon Attila tartottak előadást.
Sajtóvisszhang
https://ujszo.com/kozelet/toth-karoly-az-orok-epitkezo-tudomanyszervezo-alapember
Konferencián és szemináriumon való részvétel
CSANDA GÁBOR
60 éves a pozsonyi magyar tanszék. Ünnepi konferencia
Időpont: 2019. november 13.
Helyszín: Comenius Egyetem, Pozsony
Rendező: Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Szenczi Molnár Albert Egyesület
Résztvevő: Mészáros András, Misad Katalin, Csanda Gábor
Előadás: Csanda Gábor: A pozsonyi magyar tanszék publikációs tevékenysége
Ünnepi konferenciát tartott a pozsonyi Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék megalakulása 60. jubileumának tiszteletére. A konferenciát Csehy Zoltán, a tanszék docense nyitotta meg. Az előadók: Mészáros András (Irodalomtudományi kutatások a pozsonyi tanszéken történeti kontextusban), Misad Katalin (Nyelvtudomány 60 év tükrében. Történeti kitekintés a pozsonyi magyar tanszék nyelvészeti kutatásaira), Nádor Orsolya (Vendégoktatók a pozsonyi magyar tanszéken) és Csanda Gábor (A pozsonyi magyar tanszék publikációs tevékenysége) sorrendben követték egymást. A délutáni szekcióban fiatal kutatók és doktoranduszok adtak elő: Száz Pál, Czucz Enikő, Mellár Dávid – irodalom; Sebők Szilárd, Takács Henrietta, Jakab Veronika és Kusala Orsolya – nyelvészet. A rendezvény egész ideje alatt megtekinthető volt a 60 év – 60 személyiség című könyvkiállítás is, mely a tanszék egykori és jelenlegi oktatóinak és hallgatóinak legértékesebb szakmai és irodalmi kiadványaiból nyújtott válogatást.
GYURGYÍK LÁSZLÓ
Bársonyos remények. Harminc évvel a rendszerváltás után.
Időpont: 2019. október 19.
Helyszín: Esterházy Kaszinó, Léva
Rendező: Esterházy Kaszinó
Résztvevő: Gyurgyík László
A Bársonyos remények. Harminc évvel a rendszerváltás után című szeminárium a következő két fő témával foglalkozott: a kisebbségi status quo alakulása, a szlovákiai magyarok politikatörténete 1989-től napjainkig. A Fórum Intézet előadói közül Gyurgyík László a szlovákiai magyarok demográfiai mutatóinak alakulásáról tartott előadást.
Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869–1949
Időpont: 2019. március 20.
Helyszín: SJE Református Teológiai Kar, Révkomárom,Tiszti Pavilon, Komárom
Rendező: SJE Református Teológiai Kar
Résztvevő: Gyurgyík László
Az előadás a (cseh)szlovákiai magyar lakosság demográfiai összetételének alakulásával foglalkozik az 1950 és 2011 közötti időszakban. A népszámlálási adatok tükrében vizsgáljuk meg a magyarság demográfiai változásait, illetve műveltségi szintjének alakulását, összevetve az országos adatokkal.
A Selye János Egyetem XI. Nemzetközi Tudományos Konferenciája – 2019
Időpont: 2019. szeptember 10–11.
Helyszín: SJE Konferenciaközpont, Komárom
Rendező: SJE Komárom
Résztvevő: Gyurgyík László
Az előadás a szlovákiai magyarok körében zajló asszimilációs folyamatokkal, ezen belül a vegyes házasságok szerepével foglalkozott. Az előadás komplex módon közelít az asszimiláció kérdéséhez népszámlálási, népmozgalmi adatok, illetve egy korábbi kérdőíves vizsgálat eredményei alapján. Kiemelt hangsúllyal vizsgálja a vegyes házasságok szerepét az asszimilációs folyamatokban.
Tudománnyal? Vagy a tudománnyal szemben?
Időpont: 2019. november 22-23.
Helyszín: Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara, Nyitra
Rendező: SZMAT és a Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara
Résztvevő: Gyurgyík László
Az előadás a Tudománnyal? Vagy a tudománnyal szemben? című nemzetközi tudományos szimpóziumon a nemzetiségek demográfiai változásai vizsgálatának problémáival, ill. alternatív lehetőségeivel foglalkozik. A szlovákiai nemzetiségek demográfiai változásainak vizsgálata a rendelkezésre álló regisztrált adatok alapján különböző problémákba ütközik. Ilyenek pl. az adatok inkonzisztenciája, illetve az ismeretlenek, a kérdésre nem válaszolók magas száma. Az előadás során ismertetésre kerültek azok az eljárások, amelyek segítségével (legalább részben) feloldhatók az adatok inkonzisztenciájából adódó ellentmondások.
JUHÁSZ L. ILONA
Komáromi emlékjelek – Klapka téri városi kút: Előadás a Mérföldkövek c. konferencián, Komáromban
Időpont: 2019. április 26.
Helyszín: Duna Menti Múzeum, Komárom
Rendezők: Pro Musaeum Polgári Társulás és a Duna Menti Múzeum
Résztvevők: L. Juhász Ilona, Liszka József
A komáromi Pro Museum Polgári Társulás szervezésében a Duna Menti Múzeum dísztermében megrendezett Mérföldkövek című történelmi-honismereti konferencián L. Juhász Ilona A komáromi városi kút vándorlásai címmel tartott előadásában az 1777-ben a városháza előtt felállított, majd 1878-ban Salvátor János Habsburg főhercegnek elajándékozott városi kútszerkezet történetét ismertette, valamint szólt a kút 2000-ben elkészített másolatának viszontagságos sorsáról is.
Neue Staatsgrenzen und die Folgen für gewachsene Kulturlandschaften im Donau-Karpatenraum. Eine Bilanz nach 100 Jahren
Időpont: 2019. szeptember 25–26.
Helyszín: Selye János Egyetem Konferenciaközpontja, Komárom
Szervező: A Nemzetiségi Jogok és Regionalizmus Nemzetközi Intézete (INTEREG), Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, Selye János Egyetem, a beregszászi Rákóczi Ferenc Főiskola
Résztvevők: L. Juhász Ilona, Liszka József, Vataščin Péter
Juhász Ilona előadása a komáromi emlékjelekről (Statuenschicksale in den vergangenen 100 Jahren in Komorn) azon a nemzetközi interdiszciplináris konferencián, amelynek témája az első világháborút követően kialakított államhatárok máig ható következményei (1918/1920–2019) voltak. (Neue Staatsgrenzen und die Folgen für gewachsene Kulturlandschaften im Donau-Karpatenraum. Eine Bilanz nach 100 Jahren). A konferencián 10 ország szakemberei vettek részt, s a 19 előadó különféle aspektusokból mutatta be a témát.
A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja XVI.
Időpont: 2019. október 23.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendezők: Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Galántai Honismereti Múzeum, Szenci Városi Múzeum, Nagyszombati Kerületi Önkormányzat
Résztvevők: L. Juhász Ilona, Liszka József, Vataščin Péter
100 év politikai, társadalmi és ökológiai változásainak hatásai Rudna földrajzi neveire és térhasználatára (Egy kétéves kutatási projektum eddigi eredményeiről) című előadás a Musaeum Hungaricum XVI. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja címmel Somorján megrendezett konferencián.
Szakmai megbeszélés Szegeden
Időpont: 2019. december 4–5.
Helyszín: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara
Szervező: Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara
Résztvevő: L. Juhász Ilona
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán Sándor Klára professzor és dékánhelyettes, valamint Povedák István ismert társadalomkutató szervezésében megvalósult kétnapos szakmai találkozón L. Juhász Ilona, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának munkatársa számolt be eddigi kutatási témáiról. A szakmai találkozó során szóba kerültek a jövőbeni együttműködés lehetőségei és az esetleges közös projektek is.
LAMPL ZSUZSANNA
A szlovákiai magyar pártok eredményei a rendszerváltás utáni parlamenti választásokon
Időpont: 2019. január 14.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
A szlovákiai magyar politikai képviselet eredményességével és perspektíváival foglalkozó szemináriumon Lampl Zsuzsanna a közéleti érdeklődéssel, a választási hajlandósággal és választási magatartással kapcsolatos legfrissebb empirikus adatokat ismertette.
Vzdelávanie novinárov. Otázky, problémy a výzvy
Időpont: 2019. október 4.
Helyszín: Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra
Rendező: Zsurnalisztika Tanszék, Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
A nemzetközi konferencia megrendezésére a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Zsurnalisztika Tanszékének 25. évfordulója alkalmából került sor. A szlovák, magyar és cseh előadók a következő témákat járták körül: az újságírók egyetemi képzésének kezdetei, jelene és perspektívái, elmélet és gyakorlat a zsurnalisztikában, a végzett hallgatók elhelyezkedésének lehetőségei, az újságírás elméletének mérföldkövei. A konferencián Lampl Zsuzsanna (a jubiláló tanszék első tanára és csaknem 20 évig munkatársa) a tanszék kezdeteiről, valamint a jelenlegi zsurnalisztika helyzetéről és az újságírók etikai kódexe betartásának szükségességéről beszélt. A konferencia előadásai tanulmánykötet formájában is megjelennek.
Bársonyos remények. Harminc évvel a rendszerváltás után
Időpont: 2019. október 19.
Helyszín: Esterházy Kaszinó, Léva
Rendező: Esterházy Kaszinó
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
A Bársonyos remények. Harminc évvel a rendszerváltás után című szeminárium a következő két fő témával foglalkozott: a kisebbségi status quo alakulása, valamint a szlovákiai magyarok politikatörténete 1989-től napjainkig. A Fórum Intézet előadói közül Lampl Zsuzsanna a magyarok nemzeti identitása változásának okairól és szélesebb társadalmi összefüggéseiről tartott előadást.
LISZKA JÓZSEF
100 Jahre nach Trianon
Időpont: 2019. 01. 27. – 02. 02.
Helyszín: Bad Kissingen, Bildungs- und Begegnungsstätte „Der Heiligenhof“
Rendező: Bildungs- und Begegnungsstätte „Der Heiligenhof“, Bad Kissingen; Internationales Institut für Nationalitätenrecht und Regionalismus, München – INTEREG – e.V.
Résztvevő: Liszka József
Az első világháborút követő békeszerződések és napjainkig tartó hatásaival foglalkozott a bajorországi Bad Kissingenben megvalósított nemzetközi és interdiszciplináris konferenciasorozat idei rendezvénye. A tanácskozáson (Die Friedensverträge nach dem I. Weltkrieg (1918–1923) und ihre Auswirkungen bis in die Gegenwart) több mint fél tucatnyi ország (Horvátország, Kanada, Németország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovákia és Ukrajna) szakemberei vitatták meg a szóban forgó időszak történeti, politológia vagy akár etnológiai tapasztalatait. Liszka József, az Etnológiai Központ igazgatója a szlovákiai magyar nemzeti kisebbség kialakulásáról és strukturális modifikációiról szólt az elmúlt száz év tükrében (100 Jahre nach Trianon. Das Entstehen einer spezifischen Teilgruppe innerhalb der ungarischen Nation: Die Ungarn in der Slowakei).
Neue Staatsgrenzen und die Folgen für gewachsene Kulturlandschaften im Donau-Karpatenraum. Eine Bilanz nach 100 Jahren
Időpont: 2019. szeptember 25–26.
Helyszín: Selye János Egyetem Konferenciaközpontja, Komárom
Szervező: A nemzetiségi Jogok és Regionalizmus Nemzetközi Intézete (INTEREG), Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, Selye János Egyetem, a beregszászi Rákóczi Ferenc Főiskola
Résztvevők: L. Juhász Ilona, Liszka József, Vataščin Péter
Parallele (?) Welten. Ungarn und Slowaken in Komorn: 1918–2018 című előadás azon a nemzetközi interdiszciplináris konferencián, amelynek témája az első világháborút követően kialakított államhatárok máig ható (1918/1920–2019) következményei voltak. A konferencián 10 ország szakemberei vettek részt, s a 19 előadó különféle aspektusokból mutatta be a témát.
Das Ende des Ersten Weltkriegs und seine Folgen im Donauraum (Az első világháború vége és annak következményei a Duna-medencében)
Időpont: 2019. 11. 26.
Helyszín: Freiburg, Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE)
Rendező: Institut für Volkskunde der Deutschen des östlichen Europa (IVDE)
Társrendezők: Institut für donauschwäbische Geschichte und Landeskunde (Tübingen), Donauschwäbisches Zentralmuseum (Ulm), Ungarisches Kulturinstitut (Stuttgart)
Résztvevő: Liszka József
A freiburgi Kelet-európai Németek Néprajzi Intézete (IVDE) a tübingeni Dunai-sváb Történeti és Honismereti Intézet, az ulmi Dunai-sváb Központi Múzeum és a stuttgarti Magyar Intézet közreműködésével Az első világháború vége és annak következményei a Duna-medencében (Das Ende des Ersten Weltkriegs und seine Folgen im Donauraum) címen rendezett ebben és az előző évben, különféle helyszínekkel előadássorozatot. A freiburgi tematikus napot az IVDE igazgatója, Werner Mezger professzor nyitotta meg, majd felvezető előadásában Michael Prosser-Schell adta meg azt a történelemi keretet, amelybe a nap három „impulzus-előadása” szervesen beágyazódott. Elsőként Keményfi Róbert, a Debreceni Egyetem dékánja, egyszersmind a Néprajzi Tanszék vezetője A magyar néprajz- és földrajztudomány „elbizonytalanodása a Trianoni békeszerződést követően” (Die “Verzweiflung nach dem Friedensvertrag von Trianon” in der ungarischen Wissenschaft: Geographie und Volkskunde) tartotta meg vitaindító előadását, amelyben az (amúgy a magyar gyakorlatban és abban az időben testvértudományként kezelt) két tudományos diszciplína két világháború közötti kutatói dilemmáit (az etnikai térképek kérdéseit), megoldási javaslatait (etnikai, politikai, stratégiai, természetes stb. határok kérdéseit), kételyeit, álmait vette sorra. A tanácskozáson Liszka József, a Fórum Intézet komáromi Etnológiai Központjának igazgatója az 1918–2018 közötti (cseh)szlovákiai magyarok mindennapi kultúrája vizsgálatának aspektusai vette számba az Aspekte der Erforschung der Veränderungen in der Alltagskultur der Ungarn in der (Tschecho-)Slowakei 1918–2018 címen tartott vitaindító előadásában. Az első két referátumot követő élénk vita és eszmecsere után Anton Holzer, bécsi fotótörténész A civil lakosság és a hétköznapok közvetlenül a háború vége után Kelet-Galíciában (Zivilbevölkerung und Alltag unmittelbar nach dem Kriegsende 1917/1918 in Ostgalizien. Ein Fotoreport) tartott egy, fotótörténetileg is és etnológiailag is izgalmas előadást a harctéri- és hátországi korabeli fényképfelvételek elemzésén keresztül.
POPÉLY ÁRPÁD
Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne (Határváltozások és a második népességmozgások Európában világháború után)
Időpont: 2019.09.19–20.
Helyszín: Kassa, Pavol Jozef Šafárik Egyetem
Rendezők: Pavol Jozef Šafárik Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem tanszéke, Szlovák Tudományos Akadémia Társadalom- és Történettudományi Központja
Résztvevő: Popély Árpád
A második világháború utáni csehszlovák–magyar lakosságcsere 50. évfordulója alkalmából a kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelem tanszéke, valamint a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalom- és Történettudományi Központja nemzetközi tudományos konferenciát rendezett Zmeny hraníc a pohyb obyvateľstva v Európe po druhej svetovej vojne (Határváltozások és a második népességmozgások Európában világháború után) címmel. A cseh, szlovák, ukrán, lengyel, osztrák és magyar előadók részvételével megtartott konferencián Intézetünket Popély Árpád képviselte, aki Maďarská menšina na Slovensku po roku 1945 a jej postoj k výmene obyvateľstva (A magyar kisebbség Szlovákiában 1945 után és a lakosságcserével kapcsolatos álláspontja) címmel tartott előadást.
Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században
Időpont: 2019.10.22–23.
Helyszín: Duna Menti Múzeum, Komárom
Rendező: Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása (TéKa)
Társrendezők: Impulzus, Duna Menti Múzeum Baráti Köre, Duna Menti Múzeum, Selye János Egyetem
Résztvevők: Simon Attila, Öllös László, Popély Árpád
A Szlovákiai Magyar Fiatalok Tudományos és Kulturális Társulása (TéKa) 2019. október 22–23-án a komáromi Duna Menti Múzeumban tartotta meg hatodik nemzetközi konferenciáját Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században címmel. A rendezvényen közel húsz előadó vett részt Szlovákiából, Magyarországról és Romániából. A konferencián a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai közül megjelent Simon Attila Államfordulat a Felvidéken (1918–1920), Popély Árpád A kommunista hatalomátvételtől a prágai tavaszig. A csehszlovák pártállam első két évtizede és a magyar kisebbség, Öllös László A bársonyos forradalom és a magyarok címmel tartott előadást.
ÖLLÖS LÁSZLÓ
Global Trends: New Challenges to Political, Economic and Cultural Development
Időpont: 2019. 04. 10
Helyszín: Kodolányi János Főiskola, Budapest
Rendező: Kodolányi János Főiskola
Résztvevő: Öllös László
“New Challenges to Political, Economic and Cultural Development” címmel nemzetközi tudományos konferenciát szervezett a Kodolányi János Főiskola. Az Európa számos országából érkezett eladók Európa és szűkebb térségünk legfontosabb kihívásaival foglalkoztak, különös tekintettel a globalizáció teremtette kihívásokkal. Öllös László előadásának címe: Questions of European Self-identity.
Helyünk Európában. Kihívások, stratégiák
Időpont: 2019. 06. 05.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet
Résztvevő: Öllös László
„Helyünk Európában. Kihívások, stratégiák” címmel nemzetközi konferenciát szervezett a Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorján, az intézet székházában. A konferencia előadói számba vették a kárpátaljai, erdélyi és a vajdasági magyarok eddigi stratégiáit, majd több előadás is elemezte a szlovákiai magyarok eddigi elképzeléseit és jövőbeni lehetőségeit. Öllös László előadásának címe: „A mai Európa identitása és a nemzeti kisebbségek. Magyar lehetőségek”.
1918/1920–2019 Neue Staatsgrenzen und die Folgen für gewachsene Kulturlandschaften im Donau-Karpatenraum. Eine Bilanz nach 100 Jahren.
Időpont: 2019. 09. 25–26.
Helyszín: Selye János Egyetem, Komárom
Rendező: Selye János Egyetem, a müncheni INTEREG intézet, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja
Résztvevő: Öllös László
Nemzetközi tudományos konferenciát szervezett a Selye János Egyetem, a müncheni INTEREG intézet, valamit a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központja a Selye János Egyetemen. A konferencia címe: 1918/1920–2019 Neue Staatsgrenzen und die Folgen für gewachsene Kulturlandschaften im Donau-Karpatenraum. Eine Bilanz nach 100 Jahren. A konferencia a huszadik század elején történt határváltoztatás kulturális hatásait vizsgálta. Öllös László előadásának címe: „Doppelte nationale Identität und ihre Interpretationen”.
Bársonyos remények. Harminc évvel a rendszerváltás után
Dátum: 2019. október 19.
Helyszín: Esterházy Kaszinó, Léva
Rendező: Esterházy Kaszinó
Résztvevő: Öllös László
A szeminárium a következő két fő témával foglalkozott: a kisebbségi status quo alakulása, a szlovákiai magyarok politikatörténete 1989-től napjainkig. A Fórum Intézet előadói közül Öllös László a szlovákiai magyarság rendszerváltásbeli szerepéről tartott előadást.
A magyar politikai érdekképviselet 1989-től napjainkig
Időpont: 2019. 10. 03.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Magyar Tudományos Akadémia
Résztvevő: Öllös László
„A magyar politikai érdekképviselet 1989-től napjainkig” címmel nemzetközi konferenciát szervezett a Fórum Kisebbségkutató Intézet, valamint az MTA Somorján, a Fórum Kisebbségkutató Intézet székházában. A konferencia az 1989-es rendszerváltással, valamint az új magyar érdekképviselet kérdéseivel foglalkozott. Öllös László előadásának címe: A magyar pártok programjai és a magyar–szlovák viszony.
Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században
Időpont: 2019. 10. 22–23.
Helyszín: Duna Menti Múzeum, Komárom
Rendező: TéKa, Duna Menti Múzeum, Selye János Egyetem
Résztvevő: Öllös László
Nemzetközi tudományos konferenciát szervezett „Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században” címmel a TéKa, a komáromi Duna Menti Múzeum, valamint a Selye János Egyetem. A konferencia az évszázad változásainak sokféleségében mutatott rá több összefüggésre. Öllös László előadásának címe: „A bársonyos forradalom és a magyarok”.
Az örök építkező – Tóth Károly emlékkonferencia
Időpont: 2019. 10. 28.
Helyszín: Domus ‚Collegium Hungaricum‘, Budapest
Rendező: Domus ‚Collegium Hungaricum‘, Fórum Kisebbségkutató Intézet
Résztvevő: Öllös László
Budapesten a Domus ‚Collegium Hungaricum‘ épületében emlékkonferenciára került sor, amely Tóth Károly életpályáját tekintette át. Öllös László előadásának címe: „Szervezet kell a szabadsághoz! Tóth Károly és az újjászerveződés”.
I. interdiszciplináris konferencia a kárpát-medencei magyarság társadalmi és gazdasági helyzetéről
Időpont: 2019. 11. 8–9.
Helyszín: Miskolci Egyetem, Miskolc
Rendező: Miskolci Egyetem, Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Résztvevő: Öllös László
Nemzetközi tudományos konferenciára került sor a Miskolci Egyetemen a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében. A konferencia a magyar kisebbségek helyzetét és lehetőségeit vizsgálta. Öllös László előadásának címe: „Stratégiáink korlátai. Kisebbségi stratégiák Szlovákiában 1989 után”.
1989 – 2019: Kam kráčaš demokracia?
Időpont: 2019. 11. 21–22.
Helyszín: Kassa, Pavol Jozef Šafárik Egyetem
Rendező: Pavol Jozef Šafárik Egyetem Politikatudományi Tanszéke
Résztvevő: Öllös László
A kassai Pavol Jozef Šafárik Egyetem Politikatudományi Tanszéke nemzetközi tudományos konferenciát szervezett Kassán. A konferencia címe: 1989 – 2019: Kam kráčaš demokracia? (1989–2019: Merre tartasz, demokrácia?). A konferencia a szlovákiai demokrácia alakulásával foglalkozott 1989-től napjainkig. Öllös László előadásának címe: „A bársonyos forradalom magyar dokumentumai”.
SIMON ATTILA
Hogyan veszett el? – Hatalomváltás, fegyveres küzdelem, emberi sorsok a Felvidéken 1918– 19
Időpont: 2019. 01. 26.
Helyszín: Városháza, Balassagyarmat
Rendező: Balassagyarmat Önkormányzata
Előadás: Magatartásformák és cselekvési lehetőségek 1919 tavaszán a megszállt Felvidéken
A konferencia a balassagyarmati cseh kiverés évfordulója alkalmából került megrendezésre. A konferenciára meghívott előadók az 1918/19-es felvidéki államfordulat egyes aspektusait mutatták be, így többek között losonci, honti stb. helyi eseményeit is.
Trianon 1920–2020
Időpont: 2019. 03. 25–26.
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest
Rendező: Magyar Nemzeti Múzeum
Előadás: Kihívások és válaszok. A felvidéki magyarság Trianon után
A nemzetközi konferencia Trianon problémakörét járta körül többféle szemszögből: az európai politika, a magyarországi belpolitikára tett hatása szempontjából, illetve az utódállamokba került magyarság nézőpontjából.
A szlovák–magyar kapcsolatok tegnap és ma
Időpont: 2019. 06. 06.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet
Előadás: A magyar szlovák kapcsolatokat befolyásoló tényezők a két háború között
2019. június 6-án került sor a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezésében A szlovák-magyar kapcsolatok tegnap és ma címmel megrendezett tudományos konferenciára. A konferencián magyar és szlovák szakemberek beszéltek a szlovákiai magyar közösség és a többségi nemzet kapcsolatáról, egymáshoz fűződő viszonyáról a múltban és a rendszerváltás utáni közéletben.
Sajtóvisszhang:
https://ujszo.com/kozelet/joban-rosszban-szlovak-magyar-kapcsolatok
https://felvidek.ma/esemeny/a-szlovak-magyar-kapcsolatok-tegnap-es-ma-c-konferencia/
A magyar kisebbségek politikai integrációjának lehetőségei és korlátai a két világháború között
Időpont: 2019. október 15.
Helyszín: Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest
Rendező: A TK Kisebbségkutató Intézet és a BTK Történettudományi Intézet közös konferenciája
Előadás: A szudétanémet és a szlovákiai magyar pártok stratégiái. Különbségek és hasonlóságok
A magyar kisebbségek politikai integrációjának lehetőségei és korlátai a két világháború között című nemzetközi tudományos konferencia résztvevői a két világháború közötti csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai politikai életet, az ottani kisebbségi pártok tevékenységét járták körül. A konferencián a téma neves kutatói vettek részt Magyarországról és a környező államokból.
Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században
Időpont: 2019. október 22–23.
Helyszín: Duna Menti Múzeum, Komárom
Rendező: TéKa Társulás
Előadás: Államfordulat a Felvidéken (1918–1920)
Az Államfordulatok és rendszerváltozások a 20. században c. tudományos konferencia első napján az 1918/20-as államfordulatok és a trianoni béke hatásai volt a fő téma. Simon Attila a konferencián tartott előadásában elsősorban arról beszélt, hogyan zajlott le a mindennapokban az államfordulat a Felvidéken.
Az örök építkező – Tóth Károly emlékkonferencia
Időpont: 2019. 10. 28.
Helyszín: Domus ‚Collegium Hungaricum‘, Budapest
Rendező: Domus ‚Collegium Hungaricum‘, Fórum Kisebbségkutató Intézet
Résztvevő: Simon Attila
Budapesten a Domus ‚Collegium Hungaricum‘ épületében emlékkonferenciára került sor, amely Tóth Károly életpályáját tekintette át. Simon Attila előadásának címe: „Azzal kell foglalkoznunk, amit más nem végez el” – A Fórum Intézet helye a szlovákiai magyar tudományosságban.
Trianon és a magyar közigazgatás
Időpont: 2019. 11. 06.
Helyszín: MNL Országos Levéltára, Budapest
Rendező: MNL Országos Levéltára
Előadás: A hatalomátvétel nehézségei. Dél-Szlovákia közigazgatása 1919 első felében
A nemzetközi konferencia témáját az jelentette, milyen hatással volt Trianon a magyarországi közigazgatásra, illetve hogyan alakult a közigazgatás helyzete az utódállamokban. A konferencián hat ország kutatói cserélték ki szakmai tapasztalataikat.
Parallele Welten. Ungarn und Slowaken in Komorn: 1918–2018
Időpont: 2019. szeptember 25–26.
Helyszín: Selye János Egyetem Konferenciaközpontja, Komárom
Szervező: A Nemzetiségi Jogok és Regionalizmus Nemzetközi Intézete (INTEREG), Fórum Kisebbségkutató Intézet – Etnológiai Központ, Selye János Egyetem, a beregszászi Rákóczi Ferenc Főiskola
Résztvevő: Simon Attila
A Komáromban megrendezett nemzetközi interdiszciplináris konferencia témáját az első világháborút követően kialakított államhatárok máig ható következményei jelentették. A konferencián 10 ország szakemberei vettek részt, s a 19 előadó különféle aspektusokból mutatta be a témát. A konferencián a következő címmel tartottam előadást: „1918/20 –Die ungarische Minderheit in der ersten Tschechoslowakischen Republik. Ethnische Beziehungen, Identität und Loyalität“.
VATAŠČIN PÉTER
Etnicitás és territorialitás a délszláv háborúk menekültjeinek identitásában – szabadkai példák
Időpont: 2019. április 13.
Helyszín: Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka (Szerbia)
Rendező: Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács
Résztvevő: Vataščin Péter
A Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács évente megrendezésre kerülő, a Szabadság és tudomány. 10. Vajdasági Magyar Tudóstalálkozó 2019 című konferencián 67 előadás hangzott el. A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központját Vataščin Péter képviselte az „Etnicitás és territorialitás a délszláv háborúk menekültjeinek identitásában – szabadkai példák“ című előadásával.
Ormánság – The Transitional Nature of an Ethnographic Region along the River Drava
Időpont: 2019. szeptember 25.
Helyszín: Selye János Egyetem, Komárom
Rendező: Internationales Institut für Nationalitätenrecht und Regionalismus, Selye János Egyetem, Fórum Kisebbségkutató Központ – Etnológia Központ, Rákóczi Ferenc Főiskola Résztvevő: Vataščin Péter
2019. szeptember 25–26-án Komáromban, a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában, Neue Staatsgrenzen und die Folgen für gewachsene Kulturlandschaften im Donau-Karpatenraum. Eine Bilanz nach 100 Jahren címmel megrendezett konferencián 10 ország (Ausztria, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Románia, Svédország, Szerbia, Szlovákia és Ukrajna) 19 szakembere különféle aspektusokból az első világháborút követően kialakított új államhatárok máig ható következményeit vizsgálta és mutatta be. Vataščin Péter „Ormánság – The Transitional Nature of an Ethnographic Region along the River Drava“ címmel tartott előadást.
A vajdasági magyar politika fordulópontjai és törésvonalai az elmúlt évtizedben
Időpont: 2019. október 13.
Helyszín: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja
Rendező: Fórum Kisebbségkutató Intézet, Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézete
Résztvevő: Vataščin Péter
A magyar politikai érdekképviselet 1989-től napjainkig című konferencia a kárpát-medencei és a szlovákiai magyar politikai képviselet 1989 utáni fejlődéséről, jelenéről és a lehetséges jövőről szólt. A tanácskozás első részében a vajdasági, a kárpátaljai és az erdélyi magyar politikai képviselet helyzete, valamint a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája is terítéken volt. Vataščin Péter „A vajdasági magyar politika fordulópontjai és törésvonalai az elmúlt évtizedben“ címmel tartott előadást.
Könyvbemutatók, bemutatkozó rendezvények, előadások
JUHÁSZ L. ILONA
Juhász Ilona könyvbemutatója Komáromban
Időpont: 2019. október 1.
Helyszín: Duna Menti Múzeum, Komárom
Rendező: Duna Menti Múzeum Baráti Köre, Pro Museum Polgári Társulás, Komárom
Résztvevő: L. Juhász Ilona
A Duna Menti Múzeum Zichy-palotabeli előadótermében került sor L. Juhász Ilona: Komárom emlékjelei az államfordulatok és a rendszerváltás tükrében (Jelek a térben 6.) című legújabb kötetének bemutatójára. A rendezvényt Novák Tamás, a Múzeum Baráti Körének elnöke nyitotta meg, majd Keszegh Béla, a város polgármestere köszöntötte a szerzőt és az érdeklődőket. A kötetet Galo Vilmos, a múzeum történésze méltatta, majd kötetlen beszélgetésre került sor a szerzővel.
Visszhang:
Figyelemre méltó könyv jelent meg Komáromról http://www.bumm.sk/regio/2019/05/31/figyelemremelto-konyv-jelent-meg-komaromrol
Jankovic Nóra: Hiánypótló, átfogó kötet jelent meg Komárom emlékjeleiről komaromonline.sk/hianypotlo-atfogo-konyv-jelent-meg-komarom-emlekjeirol
Vataščin Péter: Emlékjelek a történelem sodrában
ujszo.com/regio/emlekjelek-a-tortenelem-sodraban
Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében – L. Juhász Ilona új könyve youtube.com/watch?v=KzUKkPPHxUo
Juhász Ilona könyvének bemutatója a Győri Könyvszalonon Időpont: 2019. október 16.
Helyszín: Győri Nemzeti Színház. Kisfaludy terem, Győr
Rendező: A pozsonyi Könyvszakmai Szövetség és a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér
Résztvevő: L. Juhász Ilona, Liszka József
A Győri Könyvszalon 2019-es rendezvénysorozata keretében került sor L. Juhász Ilona: Komárom emlékjelei az államfordulatok és a rendszerváltás tükrében (Jelek a térben 6.) c. legújabb kötetének bemutatójára. A bemutatót megelőzően L. Juhász Ilona ismertette a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának publikációs tevékenységét. A legújabb kötetről a szerzővel Haraszti Mária (író, költő, könyvkiadó és szerkesztő) beszélgetett.
Visszhang:
Juhász Ilona és Liszka József könyveiről a Győri Könyvszalonon (1) televizio.sk/2019/12/l-juhasz-ilona-es-liszka-jozsef-konyveinek-bemutatoja-a-gyori-konyvszalonon/
Juhász Ilona és Liszka József könyveiről a Győri Könyvszalonon (2) televizio.sk/2019/12/l-juhasz-ilona-es-liszka-jozsef-konyveinek-bemutatoja-a-gyori-konyvszalonon-2/
KŐRÖS ZOLTÁN
Előadás a Fórum Kisebbségkutató Intézet Oral History kutatásairól
Dátum: 2019. február 18.
Helyszín: Rotary Club Nitra, Nyitra
Rendező: Rotary Club Nitra
Résztvevő: Kőrös Zoltán
A nyitrai Rotary Club rendezésében Kőrös Zoltán beszélgetett a Fórum Kisebbségkutató Intézetben végzett elbeszélt történelem kutatásairól. Az előadásban elsősorban a visszacsatolt Felvidék (1938–1945), a háború és a hadifogság témáival foglakozott. Az előadáson (amely szlovák nyelven hangzott el) közel húsz személy vett részt.
„1956 – Az elfelejtett forradalom” dokumentumfilm vetítése
Dátum: 2019. október 23.Helyszín: Kultúrház, Erdőhátkarcsa
Rendező: Királyfiakarcsai Önkormányzat, Petőfi Baráti Társulás
Résztvevő: Laczkó Sándor, Kőrös Zoltán
A Királyfiakarcsai Önkormányzat és a Petőfi Baráti Társulás közös szervezésében az erdőhátkarcsai kultúrházban vetítésre került a Fórum Intézet gondozásában készült „1956-Elfelejtett forradalom” című dokumentumfilm. A vetítés előtt Horváth Csaba, Királyfiakarcsa alpolgármestere köszöntötte a közönséget. A film végén kötetlen beszélgetés zajlott le a film készítőivel. A filmvetítésen közel harminc személy vett részt.
„Ma este indulunk a frontra“ – könyvbemutató
Dátum: 2019. november 7.
Helyszín: Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár, Somorja
Rendező: Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár, Fórum Kisebbségkutató Intézet
Résztvevő: Kőrös Zoltán, Csanda Gábor
A Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár és a Fórum Kisebbségkutató Intézet által megrendezett könyvbemutatóra a könyvtár olvasótermében került sor. A kötet szerkesztőjével, Kőrös Zoltánnal Csanda Gábor beszélgetett. A bemutató után kötetlen beszélgetés zajlott le, többen a közönségből elmondták családtagjaik történetét, akik részt vettek a második világháborúban. A könyvbemutató végén a szerző dedikálta a kötetet. A rendezvényen közel negyven személy vett részt.
„Ma este indulunk a frontra“ – könyvbemutató
Dátum: 2019. december 5.
Helyszín: Kultúrház, Vágkirályfa
Rendező: Vágkirályfai Önkormányzat, Fórum Kisebbségkutató Intézet
Résztvevő: Kőrös Zoltán, Gaál József
A Vágkirályfai Önkormányzat és a Fórum Kisebbségkutató Intézet által megrendezett könyvbemutatóra a vágkirályfai kultúrházban került sor. A könyv szerzőjével, Kőrös Zoltánnal ifj. Gaál József, a Terra Hírújság szerkesztője beszélgetett. A könyvbemutató után a szerző a közönség kérdéseire válaszolt, majd a kötet dedikálására került a sor. A könyvbemutatón közel negyven személy vett részt.
LAMPL ZSUZSANNA
A szlovákiai magyar családok helyzete
Dátum: 2019. március 27.
Helyszín: Komárom
Rendező: Református Nőegylet
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
A Református Nőegylet rendezvényén Lampl Zsuzsanna a múltbeli és legfrissebb kutatási eredményei alapján a szlovákiai magyar családok gazdasági helyzetéről, általános és nemzeti értékrendjéről, valamint a nemzeti identitás alakulását befolyásoló döntéseikről adott elő.
Szlovákiai magyar társadalmi helyzetkép
Dátum: 2019. április 12.
Helyszín: Zselíz
Rendező: Zselízi Magyar Ház
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
A beszélgetőest vendégeként Lampl Zsuzsannát Csonka Ákos kérdezte a szlovákiai magyarok fogyásának okairól, a jelenlegi társadalmi-politikai helyzetről és a szlovákiai magyarok perspektíváiról.
Sajtóvisszhang:
“Az asszimiláció megfékezése rajtunk múlik” – Lampl Zsuzsannával Kapusník Csaba beszélgetett.
Körkép.sk, 2019. április 13.
https://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2019/04/13/az-asszimilacio-megfekezese-rajtunk-mulik/
30 éve szabadon
Dátum: 2019. október 26.
Helyszín: Balassi Intézet, Pozsony
Rendező: Balassi Intézet
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
Az 1989-es eseményekre emlékeztető és emlékező kerekasztal-beszélgetésen Lampl Zsuzsanna az elmúlt 30 év általános, politikai és nemzeti értékrendváltozásairól beszélt.
Magyar és sikeres
Dátum: 2019. január 24.
Helyszín: Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Szenc
Rendező: Szenczi Molnár Albert Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
Résztvevő: Lampl Zsuzsanna
Sajtóvisszhang:
Magyar és sikeres. Lampl Zsuzsannával Bárdos Kinga beszélgetett. Magyar magazin, RTVS, 2019. február 20.
http://www.rtvs.sk/televizia/archiv/14224/180416?fbclid=IwAR18nvRZh_Mufvrz3h4u3HSbZobCwyvVL jtt642Eg28bXjkqHHIbRgV2yO8#225
ÖLLÖS LÁSZLÓ
30 éve szabadon
Dátum: 2019. október 26.
Helyszín: Balassi Intézet, Pozsony
Rendező: Balassi Intézet
Résztvevő: Öllös László
Az 1989-es eseményekre emlékeztető és emlékező kerekasztal-beszélgetésen Öllös László a civil szféra fejlődéséről beszélt. Az 1989 előtti állapotot vetette össze a forradalom után megkezdődött folyamattal. Jellemezte a jelenlegi állapotot, s felvetett néhány elképzelést a továbbfejlődés lehetőségeiről.
POPÉLY ÁRPÁD
Sághy Erzsébet naplókötetének bemutatója
Időpont: 2019.04.16.
Helyszín: Somorja, Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár
Rendező: Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár
Résztvevő: Popély Árpád, Végh László
2019 április 16-án a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban került sor Sághy Erzsébet A tízedik parancsolat – Magyarok a pokol kapujában című kötetének bemutatójára. A második világháború utáni évek és a lakosságcsere történéseit napló formájában összefoglaló kötet bemutatójának vendégei Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Lacza Tihamér publicista, Bárdos Gábor, Somorja volt polgármestere, valamint Végh László szociológus és Popély Árpád történész, Intézetünk munkatársai voltak.
SIMON ATTILA
Felvidékből Szlovenszkó – előadás
Időpont: 2019. 06. 11.
Helyszín: Pozsonyi Casino, Pozsony
Rendező: Pozsonyi Casino
Előadás: Felvidékből Szlovenszkó
Az előadáson a történelmi Magyarország szétesésének és Csehszlovákia megalakulásának a folyamatát vázoltam fel.
Találkozások az új állammal – előadás a Felvidéki TDK résztvevői számára
Időpont: 2019. 11. 30.
Helyszín: Konstantin Filozófus Egyetem, Nyitra
Rendező: Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Kara
Előadás: Találkozások az új állammal
Felvidéki TDK résztvevői előtt tartott plenáris eladáson az 1918/20-as és az 1938-as hatalomváltás eseményeit hasonlítottam össze a felvidéki magyarság szempontjából.
Kiállítások
A bársonyos forradalom és a szlovákiai magyarok
Időpont: 2019. január – december
Résztvevők: Popély Árpád, Simon Attila, Szamák Mihály, Kardosová Ľubomíra, Haraszti Ildikó
Kiállítás-megnyitók: 2019. november 13.: Selye János Egyetem; 2019. november 17.: Komárom, Tiszti
Pavilon; 2019. november 20.: Párkányi Városi Múzeum; 2019. december 10.: Somorjai Művelődési Ház
A 20 roll-up panelen látható kétnyelvű kiállítás azt mutatja be, hogyan vett részt a szlovákiai magyar közösség az 1989-es bársonyos forradalomban. A kiállítás a normalizáció időszakának ellenzéki tevékenységétől kezdődően az első szabad választásokig öleli fel az eseményeket.
Kitüntetések
Madách Imre-nívódíj Csanda Gábornak
2019. június 19.
Pozsonyban az Irodalmi Alap (Slovenský literárny fond) Madách-nívódíjjal tüntette ki a Csanda Gábor által fordított, Pozsonyi zsidó mesék című Viera Kamenická-mesekönyvet.
Nagyszombat Megye díját kapta a Fórum Kisebbségkutató Intézet
2019. szeptember 10-én a nagyszombati Palárik Színház épületében adták át Nagyszombat Megye 2019 évi díjait. A díjazottak között volt a Fórum Kisebbségkutató Intézet is, amelyet a polgári társadalom építéséért és a tolerancia megerősítéséért végzett tevékenységéért tüntetett ki Jozef Viskupič megyeelnök. A díjat az Fórum Intézet elnöke, Öllös László vette át.
Kárpát Hazáért Életműdíj Végh Lászlónak
2019. szeptember 10.
A budapesti Országgyűlés Felsőházi Termében a Kárpát Hazáért Életműdíjat vehette át Végh László a felvidéki magyar közösségért végzett áldozatos tevékenységéért.
Turczel Lajos-díjat kapott Simon Attila
2019.11. 14.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága által alapított Turczel Lajos-díjat 2019-ben Simon Attila kapta meg. A díjjal tudományos szakírói tevékenységét jutalmazták.
Visszhangok, interjúk, beszélgetések
Kolek Zsolt: Megfogyva bár, de törve nem – a felvidéki magyar identitás árnyalatai. Magyar7, 2019/4. sz. 2019. jan. 22., 11–13 o.
Miklósi Péter: Visszanézve tizenkilencre… Új Szó, 2019. jan. 25., 8. o.
Radi Anita: 100 év 100 percben: ismeretterjesztő sorozatot indít a Fórum Kisebbségkutató Intézet. 2019. jan. 28. https://ma7.sk/kozelet/100-ev-100-percben
Sztakó Zsolt: 100 év 100 percben. A Fórum Kisebbségkutató Intézet új projektje. 2019. jan. 29. https://felvidek.ma/2019/01/100-ev-100-percben/
100 év 100 percben. Magyar7, 2019/6. szám, 2019. febr.5., 41. o.
Nézze meg a 100 év 100 percben videóit! 2019. febr. 8. https://dunaszerdahelyi.sk/nezze-meg-100-ev-100-percben-videoit
Nézd meg a 100 év 100 percben videóit! 2019. febr. 9. https://ma7.sk/kozelet/nezd-meg-a-100-ev-100-percben-videoit
Magyar és sikeres. Lampl Zsuzsannával Bárdos Kinga beszélgetett. Magyar magazin, RTVS, 2019. február 20.
http://www.rtvs.sk/televizia/archiv/14224/180416?fbclid=IwAR18nvRZh_Mufvrz3h4u3HSbZob CwyvVLjtt642Eg28bXjkqHHIbRgV2yO8#225
Két kérdés a szlovákiai magyarok számának alakulásáról. Lampl Zsuzsannával Horváth Zselyke beszélgetett. V4. Echo TV, 2019. február 20.
Önazonosság, érvényesülés, asszimiláció. Lampl Zsuzsannával Bárdos Kinga beszélgetett. Hírek.sk https://www.hirek.sk/videos/view/1046/onazonossag-ervenyesules-asszimilacio-lampl-zsuzsanna-eloadasa-szencen.html?fbclid=IwAR3jNFxS7LvYjB3AzlASt7XJUJITftRR86ZrRn7_hjF69tjdeGYDhhRPQg4
100 év 100 percben – a hontalanság évei. 2019. márc. 8. https://dunaszerdahelyi.sk/100-ev-100-percben-hontalansag-evei
Eredményváró. A köztársasági elnökválasztás első fordulója után négy elemzővel, köztük Lampl Zsuzsannával és Mrva Mariannával Rácz Vince beszélgetett. Pátria Rádió, 2019. március 17.
Radi Anita: Megtekinthető a Fórum Intézet 1956-os dokumentumfilmjének teljes videóanyaga. 2019. márc. 29. https://ma7.sk/kozelet/megtekintheto-a-forium-intezet-1956-os-dokumentumfilmjenek-teljes-videoanyaga
1956 – Az elfelejtett forradalom – videó. 2019. márc. 29. https://dunaszerdahelyi.sk/1956-az-elfelejtett-forradalom-video
Megfogyva bár, de törve nem – a felvidéki magyar identitás árnyalatai. Lampl Zsuzsannával Kolek Zsolt beszélgetett. Magyar 7, 2019/4, 11–13. o.
Ohne Sprachgebrauch keine Identität – Interview mit Dr. Zsuzsanna Lampl-Mészáros. Lampl Zsuzsannával Richard Guth beszélgetett. Sonntagsblatt, Nr. 7/2019, 21-25. o.
“Az asszimiláció megfékezése rajtunk múlik” – Lampl Zsuzsannával Kapusník Csaba beszélgetett. Körkép.sk, 2019. április 13. https://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2019/04/13/az-asszimilacio-megfekezese-rajtunk-mulik/
Simon Attila az MTA külső tagja lett. 2019. máj. 9. https://dunaszerdahelyi.sk/simon-attila-az-mta-kulso-tagja-lett
A kitelepítés lefejezte a felvidéki magyarságot. Kolek Zsolt beszélgetett Popély Árpáddal. Magyar7, 2019. április 16., II. évf., 16. szám, 11–13. o.
Az MTA külső tagja lett Simon Attila. Új Szó, 2019. máj. 10., 2. o.
A Magyar Tudományos Akadémia 191. közgyűlése Simon Attilát, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatóját az MTA külső tagjává választotta. Gömöri Hírlap, 2019/10. szám, 4. o
Sánta Szilárd: Szlovák-magyar kapcsolatok: etnikai feszültség tömegsírok nélkül. Új Szó, 2019. jún. 8., 3. o.
Wawruch Róza: Legyenek magyarok a szlovák parlamentben? 2019. júl. 24. https://dunszt.sk/2019/07/24/legyenek-magyarok-a-szlovak-parlamentben/
A Fórum Intézet felmérése szerint is szükség van a magyar összefogásra. 2019. júl. 24. https://ma7.sk/kozelet/aktualis/a-forum-intezet-felmerese-szerint-is-szukseg-van-a-magyar-osszefogasra
(FKI): Közvélemény-kutatás: Kell a magyar érdekképviselet. 2019. júl. 24. https://felvidek.ma/2019/07/kozvelemeny-kutatas-kell-a-magyar-erdekkepviselet/
Czímer Gábor, Szalay Hajnalka: Az összefogásra szavaznánk. Új Szó, 2019. júl. 25., 1. o.
Czímer Gábor, Szalay Hajnalka: Mit kíván a szlovákiai magyar szavazó? Új Szó, 2019. júl. 25., 2. o.
(para): Most már tudjuk, mire lenne elég egy szlovákiai magyar összefogás. 2019. júl. 24. www.parameter.sk
Czímer Gábor: Focus: kérdéses a magyar koalíció sikere. Új Szó, 2019. aug. 7., 2. o.
(béva, MTI): Kitüntették a Ghymest és a Fórum Intézetet. Új Szó, 2019. szept. 12., 4. o.
Megyei kitüntetésben részesült a Ghymes és a Fórum Intézet is. 2019. szept. 11. https://ujszo.com/kultura/megyei-kituntetesben-reszesult-a-ghymes-es-a-forum-intezet-is
(l, k): Kárpát Haza életműdíjjal tüntették ki Végh Lászlót. Somorja és Vidéke, 2019/10. sz., 3. o.
Sánta Szilárd: A magyar politikai érdekképviseleteket idézték fel Somorján. Új Szó, 2019. okt. 4., 2. o.
Vataščin Péter: Emlékjelek a történelem sodrában. 2019. okt. 4.https://ujszo.com/regio/emlekjelek-a-tortenelem-sodraban
Hogyan lesz ebből közös lista? Politikai kerekasztal a Fórum Intézetben. 2019. okt. 4. https://ma7.sk/kozelet/hogyan-lesz-ebbol-kozos-lista-politikai-kerekasztal-a-forum-intezetben
Sánta Szilárd: Szilánkos képviselet. 2019. okt. 6. https://ujszo.com/kozelet/szilankos-kepviselet
Sánta Szilárd: Szilánkos képviselet. Új Szó, Szalon, 2019. okt. 13., 15–16. o.
Szalay Hajnalka: Először csökkent a szlovákiai magyarok választási hajlandósága 70 százalék alá. 2019. okt. 17. https://ujszo.com/kozelet/eloszor-csokkent-a-szlovakiai-magyarok-valasztasi-hajlandosaga-70-szazalek-ala
Szerencsés Magdolna: A szabadság napja. (Az Elfelejtett forradalom filmről) Csallóköz, 2019.okt. 30.; 6. o.
Sánta Szilárd: Tóth Károly, az örök építkező, tudományszervező alapember. Új Szó, 2019. okt.31., 3. o.
Laczkó Sándor: A Fórum Kisebbségkutató Intézet tisztelgése a bársonyos forradalom előtt. 2019. nov. 12. https://felvidek.ma/2019/11/a-forum-kisebbsegkutato-intezet-tisztelgese-a-barsonyos-forradalom-elott/
Nagy Miskó Ildikó: A rendszerváltásról a Selyén: Az érték helyett az érdek kezdte uralni a mindennapi életet. 2019. nov. 12. https://ma7.sk/kozelet/aktualis/a-rendszervaltasrol-a-selyen-az-ertek-helyett-az-erdek-kezdte-uralni-a-mindennapi-eletet
A bársonyos forradalomról a Fórum Intézet filmjén. 2019. nov. 13. https://muzsa.sk/film/a-barsonyos-forradalomrol-a-forum-intezet-filmjen
A Fórum Kisebbségkutató Intézet tiszteleg a bársonyos forradalom előtt. 2019. nov. 14. https://www.gomorilap.sk/kozelet/a-forum-kisebbsegkutato-intezet-tiszteleg-a-barsonyos-forradalom-elott/
Az első lépés. 2019. nov. 20. https://dunaszerdahelyi.sk/az-elso-lepes
Az első lépés – a Fórum Intézet dokumentumfilmje. 2019. 11. 20. http://rozsnyovidek.sk/2019/11/20/az-elso-lepes-a-forum-intezet-dokumentumfilmje/
Miklósi Péter: Hová lett a lelkesedés? (Beszélgetés L. Juhász Ilonával). Új Szó, 2019. nov. 22., 8 o.
Radi Anita: Karácsonyi könyvvásár a Fórum Kisebbségkutató Intézet könyvesboltjában. 2019. nov. 23. https://ma7.sk/kultura/karacsonyi-konyvvasar-a-forum-kisebbsegkutato-intezet-konyvesboltjaban
Mese egy kislány kalandos mindennapjaiból – Lampl Zsuzsannával Laky Erzsébet beszélgetett. Körkép.sk, 2019. december 14. https://korkep.sk/cikkek/konyvismertetes/2019/12/14/mese-egy-kislany-kalandos-mindennapjaibol-konyvinterju-lampl-zsuzsannaval/?fbclid=IwAR23oq0CEnPECxNWg_9ReWn3Zf0N9I0hbZkWj9J-wDkW7y6-w97INaWI174
(FKI): Újabb tíz kisfilm mondja el az elmúlt 100 év történetét. 2019. dec. 16. https://felvidek.ma/2019/12/ujabb-tiz-kisfilm-mondja-el-az-elmult-100-ev-tortenetet/
Gaál József: Könyvajánló. Kőrös Zoltán: „Ma este indulunk a frontra…” Terra Hírújság, X. évfolyam 12. szám, 2019. december, 22–23. p.
Támogatók
Baráth Csaba, vállalkozó
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Budapest
Igazságügyminisztérium, Budapest
Kisebbségi Jogvédő Alapítvány
Könyvtárellátó Nonprofit kft., Budapest
Külgazdasági és Külügyminisztérium, Budapest
Magyar Tudományos Akadémia Titkársága, Budapest
Magyarország Nagykövetsége, Pozsony
MTA Könyvtár és Információs Központ, Budapest
Pósa Lajos, vállalkozó
SLOVNAFT, a.s.
Somorja Város
A Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapja, Pozsony
Varga Gábor – IPRON s.r.o., vállalkozó
Világi Oszkár, vállalkozó